Sonic, a sündisznó 2 filmkritika

Amikor a Paramount előállt a Sonic filmadaptációjával, azt hihettük, hogy csak azért marad fenn az internet kollektív emlékezetében, mert valami rettenetes dizájnt sikerült kanyarítani a főszereplőnek. Aztán a stúdiónak mégis sikerült helyrehoznia a ballépést, és – talán a pozitív csalódás miatt is – végül egy meglepően jól működő filmet tettek le az asztalra. A Sonic, a sündisznó utolsó jelenetei azt sem titkolták, hogy folytatással is számolnak.

Az első film stábja szinte teljes egészében újra összeállt az újrázás kedvéért. A rendezőként a Sonic, a sündisznóval debütáló Jeff Fowler ismét magára vállalta a direktori feladatokat, a Pat Casey-Josh Miller forgatókönyvíró duó is visszatért, és újfent Junkie XL felelt az aláfestő zenékért. A színészgárda is változatlan, annyira, hogy nem is nagyon van új emberi szereplő a folytatásban – de a CGI-lények frontján beköszön Knuckles és Tails, akiknek Idris Elba, illetve Colleen O'Shaughnessey adja a hangját az eredetiben.

A Sonic, a sündisznó 2 története szerint Sonic megtalálta otthonát Green Hillsben, időnként pedig szuperhőst játszik Seattle-ben. Nyugis életét megzavarja, hogy Dr. Robotnik visszatér kényszerű száműzetéséből, oldalán új szövetségesével, a szintén különleges erőt birtokló Knucklesszel, aki a Mestersmaragdot keresi a kék sünin. Sonic sem marad társ nélkül: csatlakozik hozzá Tails, együtt pedig átvágnak a fél világon, hogy megtalálják az ékkövet, ami képes valóra váltani bárki legvadabb kívánságát.

Az első rész egy kellemes buddy movie volt, amelyben a hiperaktív, de gyermeteg Sonic összecsiszolódott a James Marsden alakította zsaruval. Tom Wachowskyt (és vele együtt az emberi szereplők javát) azonban ezúttal szinte kidobják az ablakon: Tomot és Maddie-t elpaterolják egy hawaii esküvőre. Később ugyan visszacsatlakoznak a cselekménybe, de a Sonic-kal közös jeleneteik többnyire a család és a felelősség fontosságának emlegetésére redukálódnak, ráadásul Sonic és Tom haveri kapcsolatát is felcserélték egy apa-gyerek dinamikával.

Robotnik az egyetlen, aki megúszta ezt a fajta kispadoztatást, sőt Jim Carrey még kergébbre vette a figurát, mint legutóbb. A külsőségek terén már közelebb áll a videojátékos figurához: megvan az őrült bajusz, tojásdrónok mellé darázsrobotokat is kap, illetve a fináléban egy óriási Robotnik-robotot is irányít. Bohóckodásában ezúttal nem annyira az elsőrészbéli fullajtárja lesz segítségére, mint inkább Knuckles, aki a fafejűségének hála bőven ad lehetőséget Robotniknak az élcelődésre.

A bosszúhadjáratát vívó Knuckles egyébként az egyik legszórakoztatóbb figura a filmben, a maga oktondiságával együtt remek pillanatai vannak. Hozzá képest a Sonic rajongójaként feltűnő Tails jobban a háttérbe szorul, és inkább csak asszisztál a kék sün küldetéséhez, miközben a játékidő első felében közösen újrajátszanak néhány ütemet az első film összehaverkodós receptkönyvéből.

A film első fele nagyon siet: Sonic és Tails hamar átverekszi magát Green Hillsen és Szibérián, közben pedig gyorsan egymásra találnak néhány szívmelengetőnek szánt jelenetben. Az események eszeveszett egymásutánban következnek, egy orosz kocsmában érik el az őrült csúcspontot, onnan térnek rá a film második felének gerincét adó kincsvadászatra.

A Mestersmaragd fontosságának meg kellett ágyazni és Knucklest is össze kellett kötni a történesekkel, ezt pedig szintén a film eleje sínyli meg. Míg az első részben az alapozást néhány kezdő képsorral letudjuk, itt töredezve magyarázzák el a hangyászsünök és a baglyok közötti ősi háborút, amelyet a Mestersmaragdért vívtak, pusztító eredménnyel.

Hiába az elsietett, szétzilált kezdés, amikor végre Sonicék is elérik Hawaiit, a film sztorija és tempója is helyrebillen. A poénkodást még kicsit fentebb tekerik, hiszen már minden karakter között szállnak az odaszólogatások, de ezzel együtt is egy kellemesebb ütemben fordulunk rá az első résznél is gigászibb fináléra. A humor egyébként ezúttal talán jobban célozza a fiatalabb közönséget, de a felnőtteknek meg sok popkulturális utalás szól. Külön ki kell emelnem, hogy a magyar szövegírók mennyire kitettek magukért: rengeteg favicc, rím és szójáték színesíti a párbeszédeket.

Akciók tekintetében a folytatás megpróbál rálicitálni az elődre: Sonicék snowboardoznak egy szibériai hegyoldalon, menekülnek lavina elől, járnak a szétváló tenger alatt rejtőző, csapdákkal teli templomban, és persze ott van a finálé is, amiben az óriási Robotnik-robot ellen vonulnak harcba egy kétfedelű repülőgép fedélzetén.

A látványt azonban hiába fokozták, Junkie XL dallamai olyan jól nem szolgálják a jelenteket, mint az első részben, és ezúttal a CGI is észrevehetőbben gyengélkedik. Az antropomorf állatok többször lógnak ki a környezetből, míg például Jim Carrey-ről is üvölt, hogy nincs valójában Szibériában egy repülő félgömb fedélzetén.

A Sonic, a sündisznó 2 néhány téren jobban működik az elődjénél, másokon kevésbé. Az akció több, ám a látvány ezt nem mindig szolgálja meg. Az univerzumépítés-háttértörténetezés ügyetlen és megtöri a lendületet, ám mikor végre összeszedi magát a film, akkor már jó ütemben pörögnek az események. Az új szereplők hamar megtalálják a helyüket az eddigi stáb oldalán – Sonic, Knuckles és Tails, illetve Robotnik megalomániája működik mozgatórugóként, míg az emberek világával való kapcsolat (amely az első részben hangsúlyosabb volt) háttérbe szorul. Talán nem olyan friss, mint legutóbb, de a botlásokkal együtt is sikerült újfent egy szórakoztató, szívvel-lélekkel teli családi filmet összerakni.

Gamekapocs értékelés: 7.0 

Rendezte: Jeff Fowler
Szereplők: Ben Schwartz, Jim Carrey, Idris Elba, Colleen O'Shaughnessey, James Marsden, Tika Sumpter
Forgatókönyv: Pat Casey, Josh Miller, John Whittington
Zene: Junkie XL
Hazai premier: 2021. április 7.