Sikoly VI filmkritika

Tavaly, jó 11 év kihagyás után a Sikoly-széria sikeresen feltámadt hamvaiból, a nagyszerű visszatérés láttán pedig a régi vágású slasher-rajongók és a mai generáció horrorfalói is elégedetten bokszoltak a levegőbe, hiszen azelőtt csak a 2018-as Halloween tudta ennyire szépen egyesíteni egy nagy múltú franchise régi, klasszikus elemeit az új, posztmodern szemléletmóddal. Az ötödik rész (amely lényegében egy soft reboot is volt – ezért sem kapott számozást a cím) azon túl, hogy a sorozathoz méltó módon frappánsan és ötletesen reagált a jelenlegi horrorfilmgyártás iparára és az aktuális trendekre, leginkább azért hasított nagyot, mert egyszerűen látszott rajta, hogy a készítők igazi odaadással viseltettek, nem csupán a széria, hanem gyakorlatilag az egész zsáner felé.

Nem egy újabb lelketlen, üres, nézőcsalogató fanservice-szel teli pénzhajhász hollywoodi alibi-terméket toltak le a futószalagról, hanem egy valódi lelkesedéssel, szenvedéllyel megírt és megrendezett meta-horrort, amelynek minden egyes képkockáján érezni lehetett, hogy rajongók készítették rajongóknak – nem is kell megmagyaráznom, hogy ez manapság milyen ritka. Az pedig még ritkább, hogy miután új életet leheltek egy megfáradt, szanaszét szurkált franchise testébe, annak folytatásával képesek emelni, vagy legalább megközelíteni amaz színvonalát. Mert ezek a folytatások általában nagyobbak, hangosabbak, véresebbek és szájbarágósabbak, mint az előd, miközben azért tartják magukat a zsáner szabályaihoz. Jópofa kikacsintások, műfaji fricskák, néha-néha a negyedik fal karcolgatása – ez az, ami a 2022-es Sikolynak nagyon ment, a Sikoly VI-nak viszont már nem annyira.

Amíg az előző epizódot elejétől a végéig átitatta az alázat és a mély tisztelet Wes Craven eredeti műve iránt, addig a soron következő felvonással kapcsolatban nagyjából az történhetett, hogy a stúdió az elvárt sikert bőven megugró ötödik rész után vérszemet kapott, ezért gyorsan összedobtak valamit, hátha megismétlik a korábbi mennybemenetelt. A Sikoly VI az első félórában még egyáltalán nem ezt vetíti előre: a nyitány egyszerre hat váratlanul és rúgja fel a konvenciókat, ügyesen hiteti el a nézővel, hogy a készítők nem csak a levegőbe beszéltek, amikor ígérgettek fűt-fát az éles irányváltásról, az innovációról, a szintet lépő formátumról (ugyanis, ahogy a filmben rámutat az egyik filmrajongó karakter, itt már nem folytatásról van szó, hanem frencsájzról), a határok áthágásáról, no meg a sokkoló befejezésről.

Szóval az első 30 perc egészen tisztességes, mi több, határozottan hinti el a magvát annak, hogy ismét mély ájtatossággal és okosan megszerkesztett forgatókönyvvel állunk szemben, és bár a továbbiakban ez szépen fokozatosan halványulni kezd, azért az ambiciózus, újítani akaró koncepció, még ha lőtt sebtől bicegő lábbal is, de egész sokáig kitart. A főszereplők, akik közé egyaránt keveredtek új és régi karakterek (még Hayden Panettiere is visszatér – mondjuk nagyjából annyira hiteles kemény, kompetens, mindenkit keresztbe lenyelő FBI-ügynökként, mint Michael Myers egy szavalóverseny bajnokaként) szokás szerint szépen kielemzik saját helyzetüket a filmes trendek szempontjai szerint, amelyből egyenesen következik, hogy az előző rész életben maradt karakterei egyfajta örök körforgásba kerültek (ezért a Sikoly VI meg is ismétel egy-két húzást az ötödik epizódból). A vér is folyik rendesen, sőt, az aktuális etap messze a legbrutálisabb az összes közül (a hazai forgalmazó fingreszelésére majd még visszatérünk egy rövid szösszenet erejéig), és a cselekmény még néhány meglepő fordulattal is tud szolgálni.

Csakhogy hiába az igyekezet, hiába minden erőfeszítés, ez egy olyan sorozat esetében, ami immár a hatodik felvonásánál tart, és amelynek előző epizódjai már oda-vissza mondták fel és facsarták szárazra a horrorok és a slasherek ősrégi parafrázisait, egyszerűen kevés. A műfajról tartott kötelező kiselőadást meta-szinten nem tudják kellőképp kamatoztatni, csak egy kötelező elem lett, amit minden áron bele kellett tenni a narratívába, hiszen enélkül nem Sikoly-film a Sikoly-film, ennek következtében inkább már önigazolás, mint önreflexió sült ki a dologból, a nagy múltú frencsájzokat kritizáló hangok is hamar elhalnak az 1000+ szintű plot-armort viselő karakterek mellett. És hiába csűri-csavarja a forgatókönyv a nagy rejtélyt, ha láttad az előző részeket vagy minimum kettő klasszikus slashert, akkor jó eséllyel már a film közepénél kitalálsz mindent (részben azért is, mert a színészi alakítások néhol rettenetesek – bár könnyen lehet, hogy ez szándékos volt, és pont a nyomozós/felderítős szál indokolta meg).

Az izgalmas új helyszínként beállított New York sem tesz hozzá sokat a produkcióhoz, legalábbis a valóban feszültséggel teli metrós jeleneten kívül, de azt is áthúzza az a probléma, hogy amíg az előző részben a tinédzserek szülei kvázi szinte nem is léteztek (maximum egy-egy rövid telefonbeszélgetés erejéig), addig itt a városlakók tulajdonképpen a mellettük félholtan agonizáló, kifilézett polgártársat sem veszik észre. És nem, nem ez a helyes módja annak, hogy bemutassák azt, hogy ebben a hatalmas, rideg metropoliszban mindenki csak magával törődik. De a mentősök és a rendőrök legalább jól végzik a dolgukat – már-már túlságosan is jól, azaz mindenhol ott vannak egy pillanat alatt, nehogy meggyengüljön a fentebb említett plot armor.

De igazából nem ez a legnagyobb baj. A Sikoly VI sokat hangoztatott alapvetése, hogy „a szabályok teljesen megváltoztak” csupán egy borzasztóan mesterkélt, minden értelmes alapot nélkülöző hatásvadász jelmondat marad, amit sehogy sem sikerül érvényesíteni a sztoriban. És ez a széria bizony nehezen tűri az ilyen nagyotmondó süketeléseket – ha jól számolom, ezt „az eddigi szabályokat felejtsd el” nevű kártyát már harmadjára játssza ki a frencsájz, ezúttal is kb. olyan sokra mennek vele, mint a gyenge harmadik és a sótlan negyedik részben. Tehát néhány váratlan, apró húzás, egy-két hatásos jelenet, ínycsiklandó gyilkosságok – és ennyi.

Apropó vér: a hazai forgalmazó rendesen tökön lőtte magát. Ugye a filmet a Korhatár Bizottság a legszigorúbb kategóriába sorolta (X), és valóban megy rendesen a gyilok, de még így sem vészes a dolog, az égvilágon semmi sem indokolja ezt a döntést, főleg hogy a leginkább rajzfilmeket idéző túltolt erőszak körülbelül annyira káros egy normális értékrendű emberre, mint megcsinálni néhány küldetést valamelyik GTA-ban. Ennek leginkább akkor lett volna valamennyi alapja, ha az ominózus boltos jelenetben premier plánban mutatták volna, ahogy Ghostface pofán lövi az áldozatát a sörétes puskával, ahelyett, hogy csak szégyenlősen elfordítják a kamerát. De talán még akkor sem. Mindenesetre emiatt a filmet nálunk kizárólag este 10 órától vetítik a mozik – arra ember nem nagyon jut el, ráadásul ezzel pontosan az elsődleges célközönséget „zárják ki” róla, azaz a tiniket. Nagy ötlet volt. Tegyük hozzá, ez a film tényleg a mai generációnak készült, ők nyugodtan hozzáadhatnak két pontot az értékeléshez.

Gamekapocs értékelés: 5

Eredeti cím: Scream VI
Rendező: Matt Bettinelli-Olpin, Tyler Gillett
Producer: William Sherak, James Vanderbilt, Paul Neinstein
Forgatókönyv: James Vanderbilt, Guy Busick
Szereplők: Melissa Barrera, Jasmin Savoy Brown, Jack Champion, Henry Czerny, Mason Gooding, Liana Liberato, Dermot Mulroney, Devyn Nekoda, Jenna Ortega, Tony Revolori, Josh Segarra, Samara Weaving, Hayden Panettiere, Courteney Cox
Zene: Brian Tyler, Sven Faulconer
Operatőr: Brett Jutkiewicz
Vágó: Jay Prychidny
Gyártó: Spyglass Media Group, Project X Entertainment, Radio Silence Productions
Forgalmazó: Paramount Pictures
Játékidő: 123 perc
Eredeti premier: 2023. március 10.
Hazai premier: 2023.március 9.