Tök Alsó: Európai Turné

  • Írta: Shifty
  • 2005. szeptember 10.
Link másolása
Kitörő lelkesedéssel fogadtam a hírt, amikor megtudtam, hogy Rob Schneider főszereplésével készül a híres dzsigoló történetének folytatása, a Tök Alsó: Európai Turné.
Az idei nyár igazán nem bővelkedett kimagasló alkotásokban. Kezdődött az egész George Lucas saga-jának, a Star Wars-nak a záró epizódjával, majd nagy csöndet követően következett két képregény adaptáció, a Fantasztikus Négyes és a Batman: Kezdődik. Ezek közül sajnos csak a Denevérember története hozta a kötelezőt, aztán megint nagy csend, amit úgy néz ki sikeresen tört meg a 2000-ben a mozikba került Tök Alsó második része valamint Bay papa, A sziget című remeke. Ezen cikkünk ezúttal az előbbit mutatja be nektek.



Kitörő lelkesedéssel fogadtam a hírt, amikor megtudtam, hogy Rob Schneider főszereplésével készül a híres dzsigoló történetének folytatása, tudniillik az első rész egy nagyszerűre sikeredett vígjáték volt, így hát tanévnyitók és könyvcsomagolások helyett fogtam magam és elcaplattam a moziba megtekinteni a Tök Alsó: Európai Turné-t.



A történet ugyanott folytatódik, ahol az első részt befejezték. Deuce a mai napig akváriumtisztítóként tengeti mindennapjait, mivel rájött, hogy ez a selyemfiús meló nem neki való. Szerencsétlen már a film elején bajba kerül, így mikor barátja, T.J. – Eddie Griffin- meghívja Amszterdamba egy kis kiruccanásra, azonnal útnak indul. A „fű” hazájába érkezvén aztán érdekes dolgok derülnek ki, ugyanis valaki módszeresen gyilkolja a dzsigolókat és a közvélemény egyöntetűen T.J.-t gyanúsítja, ráadásul mindenki homokosnak hiszi, így hát ki más venni a kezébe az ügyet, mint a mi jó öreg Deuce Bigalow barátunk, aki az egészbe akkor csöppen bele, mikor rábukkan az Arany Dákó-díj kétszeres győztesének holttestére.. Ezzel el is indítva a bonyodalmat, így aztán a már jól bevált selyemfiús formáját újból megismerhetjük Deuce-nak, aki „eszméletlen” nőkkel tölti az éjszakákat :). De hát mint tudjuk: A cél érdekében mindent! A cél pedig nem más, mint kideríteni, hogy ki is a valódi gyilkos…Ezen információ megszerzésért azonban el kell mennetek a moziba :).



Nos, a történet nem valami eget rengető, de higgyétek el, hogy a közel hetvenhat perc alatt halálra röhögitek magatokat és erre a garancia Rob Schneider és Eddie Griffith alkotta páros, Nagyon jól eltalált és jókor jó időben előadott poénokkal tűzték tele a filmet, ami párosul az eszméletlen karakterekkel, akikkel Deuce kapcsolatba lép a mozi során,. A rendező, Mike Bigelow –névazonosság :)- semmiben nem tért el az első rész által kijárt ösvénytől, így akinek tetszett a Tök Alsó, annak garantáltan tetszeni fog az Európai Turné is, aminek talán egyetlen egy hibája van…túl rövid lett.


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...