Haláltalizmán - könyvajánló

  • Írta: zoenn
  • 2026. január 31.
Link másolása
Egy igazi klasszikussal folytatódott a Fighting Fantasy-könyvek hazai kiadása, amit ezúttal nem Ian Livingstone-ék jegyeznek, cserébe egy sokkal érettebb hangvételű történettel gazdagodunk. A Haláltalizmán nyugtalanító témákat boncolgat, és szóba kerül benne a vallási fanatizmus is.

Mark Smith és Jamie Thomson saját fantasy világán játszódik a Haláltalizmán, amely legelőször 1990-ben jelent meg a Rakéta könyvkiadó jóvoltából, majd 35 év után a Chameleon Comix porolta le a klasszikust. Igen, a hazai olvasók előtt sem ismeretlen a kakukktojás, hiszen Orb világa nem Allansia, de legalább annyi veszélyt rejt. A szerzőpáros későbbi könyve, a Tigris útja is ugyanitt veszi fel a fonalat, tehát annak előzményével van dolgunk. Smith és Thomson nem ismeretlen név a Kaland-játék-kockázat rajongói számára, hiszen A szamuráj kardját is ők jegyzik, igaz, ez utóbbi még nem lép túl Ian Livingstone és Steve Jackson fantáziavilágától (reméljük az új kiadásra sem kell sokat várni). 

A Haláltalizmán egészen más hangulattal bír elődeinél. Sokan hozzászoktak már, hogy a kontinens legjobb kardforgatójaként vagy varázslójaként játszanak, ám itt egy egyszerű átlagembert irányítunk, akinek nincsenek rendkívüli képességei. Továbbmegyünk, egyenesen a mi világunkról, azaz a Földről ragadtak el a szeszélyes Istenek, miután egy roppant fontos küldetésre választották ki. Így aztán egy percig sem érezzük magunkat magabiztosnak, hiszen számos rivális csoport, vallási fanatikus és gonosz lény kereszttüzébe kerülünk. Már csak azért is annyira egyedi a könyv, nem véletlen vívott ki hatalmas népszerűséget kishazánkban is. 

A magyar kiadó nem vette át a korábbi borítófestményt, helyette a legutóbbi nemzetközi kiadások sötét és teliholdas grafikáját szerezte meg, amit a 2020-ban elhunyt Martin McKenna vitt vászonra. A fekete lovas szakasztott olyan, mint a Gyűrűk Urában lévő gyűrűlidércek, akik üldözőbe vették Frodóékat a Megyében (a hasonlóság azonban nem merül ki ennyiben). A belső fekete-fehér illusztrációkat Bob Harveynek köszönhetjük, páratlan és olykor hátborzongató hangulatfokozó rajz mindegyik! Számos együttható miatt a Haláltalizmán simán kilóg a többi Fighting Fantasy-kötet közül, egészen különleges anyag, ami miatt mindenkit az olvasásra sarkallunk. A veteránokat persze nem kell noszogatni, tudják, mivel állnak szemben. 

Orb oly békés világát hatalmas veszély fenyegeti, két isten - az Idő és a Sors - azonban úgy gondolja, hogy a földiek közül te vagy a legesélyesebb arra, hogy megmentsd a sötét hatalmaktól. Különös hely ez, amely tele van csodákkal. Az emberek mellett más intelligens beszélő lények is lakják, valamint hátborzongató és vérszomjas szörnyeteg, de sárkányok is. A nyüzsgő városokban a mágia nagy tudói élnek, ami egészen idilli is lenne, ha éppen nem nekünk kéne megfékezni a gonoszt, és ezzel az egyensúly helyreáll. Ehhez meg kell szerezünk a legendás Haláltalizmánt, az egyetlen eszközt, ami képes erre, ugyanakkor nem szabad, hogy rossz kezekbe kerüljön, mert akkor Orb végleg elpusztul. A talizmán a mi Földünkön elveszíti pusztító erejét, ezért hát a küldetés adott: meg kell semmisíteni az ereklyét, pont úgy, ahogy Zsákos Frodó tenné az Egy Gyűrűvel. 

Oké, elég nyilvánvaló, hogy a szerzőpárosra nagy hatással volt Tolkien fő műve, ám ettől még a kötet saját jogán is magával ragadó és eseménydús, amiben egy perc üresjárat nincs. Rengeteg felfedezhető hely jut az újbóli végigjátszásokra, még ha a fináléhoz közvetlenül egyetlen lineáris út vezet, de ugye olykor hagyni kell időt a narratívára és a felvezetésre is. 

Smith és Thomson elkerülték azt a hibát, hogy túl izzasztó próbatételek elé állítsa a játékost, mint ahogy Sir Livingstone szokta, ám még így is rengeteg kihívással és nélkülözhetetlen tárgy megszerzésével nézünk szembe. A szabályrendszer nem tér el a korábbiaktól, nem vittek bele új mechanikákat, amivel semmi baj nincs. Ám amiben igazán jeleskedik a Haláltalizmán, az a világépítés - e szempontból a két író bőven felfér Livingstone és Jackson mellé. Meglepően összetett világot képzeltek el Orb képében, még ha az ihletet a legnagyobb fantasy regényciklusokból is merítették. A nyugtalanító hangulat végig torkon ragad: ott vannak Moreau (nem vicc) állatokkal keresztezett emberi teremtményei, vagy buzgó szerzetesek, akik mindenhol felbukkannak. Soha nem leszünk biztonságban, hiszen a Gonosz követei folyamatosan a sarkunkban loholnak, támadásuk pedig ugyanolyan bénító, mint a gyűrűlidérceké Középföldén. 

Nem beszélve a karakterekről sem, akik egytől-egyig színes figurák, mint a Tolvajok Céhének banditái, Tyutchev és Cassandra, de említhetem még öreg Apothecust és Hawkana papnőt. Sajnos itt is bele kellett férniük a szerzőknek 400 fejezetpontba, ami miatt a legtöbb szereplőnek sajnos nem jutott elég idő. (Még jó, hogy a Tigris útjában néhányuk visszatér, milyen szerencse, hogy ez is érkezik a magyar olvasókhoz.). A Haláltalizmánnal végleg bebizonyosodott, hogy a FF-kötetek nem a fiatalabb korosztályhoz szólnak, olykor gyomorforgató is, legközelebbi társa Az elátkozott ház lehet. E két könyv kellően próbára tette akkoriban az olvasók ingerküszöbét. 

A történet tehát úgy jó, ahogy van, még akkor is, ha egy ócska hibából fakadóan pont a vége előtt pár lépéssel harapunk fűbe. Szerencsére a Haláltalizmán csak néhány esetben igazságtalan, és nem viszi túlzásba az instant halált, valójában nem túl nehéz teljesíteni a könyvet, nem kell pofátlanul sokszor újrakezdeni. Harcból az átlagnál több van benne, ám számos érdekes helyzetbe csöppenünk, még dinoszauruszokkal is összecsapunk, ami némileg WTF-helyzet, de könnyű figyelmen kívül hagyni pár fontos tárgyat, aminek következtében potenciálisabb nehezebb dolgunk lesz a csatákban. A Haláltalizmán legfőbb erénye, hogy felnőttként kezeli az olvasóját, és első blikkre elég weird fantasy univerzumot tálal elénk, hamar választ találunk a miértekre. Egyértelműen a lapozgatós műfaj egyik sarokkövével van dolgunk, ami remek alapanyag akkor is, ha elsőként fogsz kezedbe egy FF-könyvet.

14.
14.
Darksiders84
Elkezdtem a könyvet eléggé lerakhatatlan visz magával rendesen amennyiben fogékony valaki az ilyesmire, persze hozzátartozik szerintem, hogy jól eltalálták nem zsúfolt hosszúak a kis történetek amivel megyünk tovább előre valamerre a sztoriban ami valóban izgalmas mármint az események. Én nem vagyok nagy film mániás mivel eddig inkább a videójátékok adták a nagy történeteket mint a filmek és ezért a könyvekből sem igazán fogtak meg a történet mesélős fantázia vllágú stb, de ez hogy játszani kell döntéseket hozva és közben jegyzetelni a haladást iszonyat hangulatos élmény. Várom is a többi részének az újrakiadását vagy új részt. Vagy hasonló könyv más széria esetleg létezik?
13.
13.
Darksiders84
#12: Közben megvettem a könyvet van a Libriben most - 10 % mindenre, amúgy nem egy normál méretű könyv meglepődtem, de elég izginek tűnik.
12.
12.
FrankBlack
#11: A Nagy Jü mechanikája elég egyszerű, de a játék nehéz, viszont élvezetes. Solo játékok közül kedvenc.
11.
11.
Darksiders84
#10: A Nagx JÜ Legendája élvezhető nem túlon túl komplikált? Soloból neked mik a kedvencek?
10.
10.
FrankBlack
#9: Tuti ki fogok próbálni egyet, ahogy ismerem a lányomat be fog neki jönni.

Az említetteken kívül megvan: Star Wars pakliépítő, Star Wars Lázadás, Egy Szép új királyság, Egy szép új világ, Scythe, A Nagy Jü legendája, Caravanserai, Tortuga 2199, Halloween, Juharvölgy krónikája.

Tervben van: Star Wars: a Hoth ostroma, Terra Mystica, Tabriz, Men-Nefer, Szunnyadó istenek, Castles of Burgundy, Vár az Auróra, Szkítia fosztogatói, Concordia, El Grande, Szurdokerdő kalandorai, A kockahegyen is túl, Quetzal, Delta, Twilight city, Klank-katakombák, Avel védelmezői, Mage Knight, Andor legendái: Távoli föld (előrendelve), Forestry (előrendelés), Elder Scroll: A másodkor árulása
9.
9.
Darksiders84
#8: Igazán nincs mit, Te is nyugodtan írhatod legalább szemezgetek én is.
Szerintem nagyon jók a szabadulósak főleg többen, hogy kinek hogy mükődik az agya valami nagyon egyszerűen jön más típusú feladvány meg megfog az meg a másiknak egyszerűbb, de van hogy közösen jönnek a megoldások és jó csavart sztorisok, persze sose lehet annyi idő alatt mint amennyit írnak
8.
8.
FrankBlack
#7: köszi. Sok érdekesség. A szabadulópakli jó ötlet, szerintem tetszene a családnak. Még nem próbáltam eddig.
7.
7.
Darksiders84
#6: Lista 80+ db pl Légi társaság, Gyűrűk Ura párbaj, Kuruzslók, Jaipur, Álomház, Heat, Cities, Wilmot raktára, Virágvásár, Magányos farkasok, Halmazállapot,Időhurok, Dülőre jutunk, Fröccs, Top10, Harry Potter Roxforti csataFantasy Zoo, párbaBombaírtok, Holnap társadalma, Rivaldafény,Mindbug, Tengeri veszedelem,Bang, Masina, Liget, Pagony, Cascadia ávadvilága,Az erdő,Kalandtúra, Mars, A nagy Yü legendája, Sör és kenyér, A világ csodái,Az ismeretlen bolygó, Gateway Island, Túlélők szövetsége,, Cyberion, Kartográfusok hősök, Ethnos 2, 7 csoda, Királyi áru stb....
6.
6.
Darksiders84
#5: Most jelenleg a favorit mivel eddig szülinapomra vagyis 3x szabadulószobába jártunk, de már elég drága lett és most pont iszonyat hideegek voltak télen kihagytuk és társas formában A Szanatórium Rejtélye ami annyira betalált közösen a gyerekkel párommal, hogy azóta sorra szerezzük be a szabadulópaklikat Időpróba, Velencei meló stb, de mellette párhuzamosan Dixit, Sushi Go jelenleg és vannak amiket még el se kezdtünk tényleg nemrég óta csöppentünk bele, de hatalmas a választék igen nálam is van külön solo lista is. Egy királyság Krónikáját én nem tépegetem vigyázok mindenrea nagy dobozosak között is.
5.
5.
FrankBlack
#4: Az Egy királyság krónikái elvileg solo és egyszer játszós, mert a lapokat meg kell semmisíteni és matricákat ragasztani rájuk, de én nem ezért vettem 5 db-ot.

A lapokat nem tépem szét, csak száműzöm és kártyavédőzöm, majd arra jön rá a matrica, amit öntapadós etikettre nyomtatok színesbe, így nem fogy el amit gyárilag adtak hozzá és többször újrajátszható.

Az 5 példány oka, hogy bár egyedül játszható, de én párba játszottam egyet a kislányommal, egyet a nejemmel, és az ötödikkel pedig egyedül, mindezt egymással párhuzamosan.

Amúgy én is a gyerek miatt kezdtem el társasozni újra, ő is 12 éves most, de aztán úgy belejöttem, hogy én játszom komolyabbakkal is, amikkel ő még nem annyira.

Eddig ami neki is bejött nagyon az az Ezüst-tó kincse, Magyar Népmesék, Fűszerút, Jaipur, Nyugati királyság építőmesterei, Arnak elveszett romjai, Eldorado legendája, Karak 1-2, Oltréé. De van még tervben sok, ami biztos jó lesz családi társasnak, meg van sok komplexebb amit inkább magamnak és a nejemnek, illetve ha a gyerek nagyobb lesz hátha lesz kedve csatlakozni. Nálam meg lassan leváltja a videojátékokat.

Nálatok milyen társasok jöttek be, mi szerepel a listádon?
4.
4.
Darksiders84
#2: Hűha nem semmi! Nem is mondom hány társas van felírva a listámon, rengeteg minóségi van már lehet 2 életre is elég lenne. Nálunk a gyerek most 12 évesen tud már velünk a komolyabbskkal is és valóban nagy élmények felfedezni egy új másfajta logikájút váltakozva. Egy királyság Krónikájából miért vettél 5x?
Kár hogy ilyen fajta könyvekből nincs nagyon piacon hasonló. Talán Árulók gyilkosság a kastélyban ami lapozgatós nyomozós még az is tervben van nálam.
3.
3.
FrankBlack
Köszi az ajánlót Zoenn.
Gyerekkoromban ez is megvolt, ahogy majdnem az összes, most pedig az új kiadásokat mind megveszem. A 90-es években ezeket a könyveket nem egészen minden szabályt szigorúan betartva játszottam. Szerintem sokan voltak ezzel így anno, még ha kevesen is vallják be.

Most az új kiadásokkal viszont teljesen szabályszerűen játszom. A Végzet erdejében eltévedtem és/vagy a végén bebuktam eddig 3x. A Bajnokok próbájában meghaltam 2x, A tűzhegy varázslójában teljesen eltévedtem és körbe-körbe megyek, A Gyíkkirály szigetén meghaltam 2x, ebből egyszer a főellenségnél, a Hóboszorkány barlangjában meghaltam 2x.
Ezért egy kicsit örülök, hogy ez a Haláltalizmán talán nem lesz olyan nehéz, de így is nagyon jó ezekkel a könyvekkel játszani vagy épp pont ezért.

Még külön életerő és élelmiszer jelölőket is beszereztem a teljesebb élményért.

Most épp az Allansia bérgyilkosait olvasom, az is nagyon jó és mivel egy frissebb darab, kicsit másabb az is, mint a régiek.

A következő a Haláltalizmán lesz.
2.
2.
FrankBlack
#1: Én is mostanában merültem el jobban a társasjátékok világában. Az Egy királyság krónikáiból én 5 példányt vettem.

Sok egyéb mellett nagy kedvenc a Star Wars Peremvidék. 2 éve van meg és kb. 120x játszottunk már vele. Most új szerzemény a "SKYRIM a Kalandjáték" társas. Zseniális. Kb. 20 óra lehetett végigvinni a sztorit, 2x elbuktunk egy-egy fejezetet, azokat elölről kellett kezdeni. Ahogy most hétvégén a végére értünk, máris kezdtük elölről az egészet. Amióta megvan, kb. egy hónapja csak azzal játszom szinte minden nap.

Egy ideje már többet játszom társasjátékokkal, mint videojátékokkal. Ahogy mondod: teljes másfajta élmény.
1.
1.
Darksiders84
Én mostanában kezdtem el a gyerekkor óta tartó konzolozás mellett komolyabb társasjátékozni is és hihetetlen milyen milyen másfajta élményt tud adni pl Szabadulópaklik vagy egyszemélyes solo akár kártyaátékok is pl Egy királyság krónikája.
Szóval ismeretlenül elolvastam a könyv részletezését és megdöbbentem, hogy könyvből is létezik ilyesmi játékos megvalósítás nem csak hagyományos olvasom lapról lapra haladva. Nekem meghoztad a kedvem, mindenképp beszerzem még a Resident 9 előtt. Köszi
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...