Mortal Kombat II filmkritika

A 2020-as évek elejére érve joggal bízhattunk abban, hogy a hírhedt videojátékadaptációs átok jege, ha nem is törik meg teljesen, de legalább repedezni kezd majd, és attól függetlenül, hogy korábban a tehetségesebb rendezők is kudarcot vallottak egy-egy próbálkozással, az is kilátásban volt, hogy a gondolat, miszerint sokszor mintha kifejezetten direkt erőszakolná meg Hollywood az aktuális alapanyagot, infantilis feltételezésnek fog tűnni. Ha jobban megvizsgáljuk a dolgot, sok csillagnak már nem is kellett együtt állnia ahhoz, hogy minimum egy korrekt feldolgozást kapjunk. A videojátékozás egy szűk réteg hobbijából a kultúra és a szórakoztatóipar meghatározó, domináns tömegcikkévé vált, gyakorlatilag minden második háztartásban ott lapult már egy PlayStation, egy Xbox vagy egy Nintendo Switch, ezzel együtt a filmipar is régen maga mögött hagyta a fröccsöntött műanyag-trükköket, valamint a díszletek orrfacsaró műteremszagát, illetve egyre több ötletet vett kölcsön bizonyos játékokból, már ami a stilisztikát illeti. De közben maguk a játékok is interaktív mozifilmek lettek, amelyek nemegyszer még rá is vertek pár kört egy-két nagyköltségvetésű blockbusterre.

És noha az álomgyár összességében még mindig hadilábon áll ezzel az üggyel, néha-néha azért bebizonyosodik, hogy igenis lehet nagyszerű adaptációt készíteni (pl. Sonic, Fallout, The Last of Us – nem, a The Last of Us mégse), egyszerűen csak olyan alkotók kellenek hozzá, akik értik és érzik az adott témát. A 2021-es Mortal Kombat-film is magában hordozta egy minőségi feldolgozás reményét: ismerős karaktereket, ismerős momentumokat, brutális harcokat és vért ígért, ráadásul a projekt mögött a modern horror egyik pápája, James Wan állt. Minden esély megvolt arra, hogy megkapják a rajongók, amit akarnak – de hibátlan győzelem helyett szánalmas harakiri lett a vége.

A 2021-es MK-ban a nyitójelenetet és a Scorpion vs. Sub-Zero fightot leszámítva nagyjából semmi sem működött: a bunyók koreográfiája fantáziátlan volt fantáziátlan helyszíneken, sötét utcákon, még sötétebb sikátorokban, jellegtelen barlangokban és edzőtermekben, emblematikus figurákat gyalázott szét (Goro, a hatalmas és fenséges shokan-herceg egy pajtában csapkod? Ne már…), vagy nyírt ki két perccel a bemutatásuk után, és a sort sajnos még hosszan lehetne folytatni. De a legcikibb talán az, hogy a film pont azt nem tartalmazta, ami a Mortal Kombat tulajdonképpeni mozgatórugója. Azaz magát a Halálos Viadalt. Olyan volt, mint egy tévésorozat pilot-epizódja, vagy még inkább: egy tutorial pálya a játékokból. Mindenesetre így is szép pénzt hozott a konyhára (hozzá kell tenni, hogy a COVID-járvány közepén), szóval a kereskedelmi siker megnyitotta annak a lehetőségnek a kapuját, hogy a készítők a folytatásban számot vessenek az első rész hibáival és kijavítsák azokat, meg úgy egyáltalán: azt adják a közönségnek, de legfőképp a fanoknak, amit elvárnak egy Mortal-filmtől.

És lássanak csodát, a Mortal Kombat II (a rengeteg premiertologatástól, pótforgatástól, utómunkától, valamint a tesztközönség negatív reakciójától függetlenül) egészen tisztességes film lett. Nyilván nem váltja meg a világot (azt hiszem, ezt nem is várta el tőle senki), nem ez lesz az abszolút, ultimate feldolgozás, amihez ezt követően minden egyes videojátékadaptációt mérni fogunk, viszont ezúttal sokkal nézhetőbb és szórakoztatóbb végeredmény született, mint legutóbb, és ami a legfontosabb: a második részt már tényleg van miért szeretni.

Elsőnek mindjárt azért, mert az alkotók láthatóan tanultak a korábbi gikszerekből, ott és úgy korrigálnak, ahol és ahogy csak tudnak. Ennek köszönhetően az MKII sokkal izgalmasabb, mozgalmasabb harcokkal operál, kreatívabb koreográfiákkal, amelyek során szerencsére a brutalitást és a sorozat védjegyének számító vérmocskos kivégzéseket sem hagyták a kispadon. A folytatás nem szégyenlősködik, folyik az éltető nedű, röpködnek a végtagok, fejeket nyiszálnak le, testeket darabolnak fel, amik ha nincsenek is egy szinten a játékokban látott, gőzvonatként robogó erőszakmaratonnal (ez talán nem is akkora baj, azonnal kifejtem miért), már sokkalta közelebb állnak a Mortal Kombat igazi szellemiségéhez, azaz a gyomorforgató, túltolt gore ünnepléséhez, ami teátrális prezentálása okán komolyan vehetetlen, ám annál élvezetesebb.

Ezt már alapból is nehéz átültetni filmnyelvre (gyk. ami a gonoszoknál nyilván elvárás, az a hősöknél már kilógatja azt a bizonyos lólábat), de szerencsére sikerült úgy beállítani a fatalityket, hogy ha azokat egy pozitív karakter követi el, akkor az a figura ne tűnjön totál szadista szociopatának, hanem igenis jogos vagy szükséges cselekedet legyen (ez mondjuk Liu Kangnál elég rosszul sül el, megpróbálják komoly és megható érzelmi töltettel előadni, de inkább paródiába hajlik az egész, és a néző valószínűleg csak simán elröhögi magát – a film közben nem először és nem utoljára, de erre majd még visszatérünk). Ráadásul már az összecsapások helyszínei sem az olcsóságszagot és a poszt-Csernobil reaktortelepeket idézik, ezúttal nagyobb, szebb, látványosabb arénákat használnak, amelyek tökéletesen illeszkednek a Mortal sokrétű, rengeteg világot, birodalmat és kreatúrát mozgató univerzumához.

És ami miatt aztán tényleg kijár egy hatalmas piros pont az alkotóknak az az, amit az első rész totál semmilyen és felesleges főhősével, Cole Younggal művelnek. Ha még nem láttad a filmet és érzékeny vagy a spoilerekre, akkor ezt a bekezdést nyugodtan átugorhatod, mert durva leleplezés jön. Szóval valamilyen homályos oknál fogva az első részben egy új, a játékokban még sosem látott karaktert tettek meg főszereplőnek (mintha nem lett volna kb. fél tucat jól bejáratott, ismerős figura, aki köré fel lehetett volna építeni az amúgy is egydimenziós történetet), akit indokoltsága okán szinte az összes rajongó egyöntetűen utált, pluszban még rendesen papírízű, se íze, se bűze hős volt. Na, a készítők vették a lapot, így a viadal egy pontján (igen, itt most már tényleg élesben zajlik a Mortal Kombat) „szegény” Cole-t pechére Shao Kahnnal rakják össze, a császár pedig fogja ikonikus kalapácsát, és egy suhintással péppé zúzza Cole fejét, aztán elegánsan besöpri a holttestét a Dead Pool savfürdőjébe, hogy még véletlenül se támadhasson fel, te meg ugyanannyira őrjöngsz örömödben, mint amikor a Bosszúállók megindultak Thanos serege ellen. Flawless victory!

Az MKII már sokkal jobban, ügyesebben és önazonosabban kezeli a karaktereket, a visszatérő harcosok mellé friss belépőként csatlakozó Johnny Cage kiöregedett, életunt ex-filmsztárként majdhogynem telitalálat (Karl Urban castingolása elsőre meglepőnek tűnt, ám egész jól elboldogult a figurával), Shao Kahn a puszta megjelenésével becsokiztat mindenkit (nehezen lehetett volna alkalmasabb embert találni a szerepre a több mint kétméteres, 159 kilós brit testépítőnél, Martyn Fordnál), és Kitana is rendben van, aki a marketingkampánnyal szembemenve tulajdonképpen főszereplő. Az MKII (a feminizmus jegyében) leginkább az ő filmje.

Másfelől Jade borzalmas, Baraka lett az ötéves óvodás szintjén konvergáló, kötelező szellemi fogyatékos karakter, Quan Chi is elég temusra sikeredett, főleg amikor leláncolna, görnyedten hörög-morog, és ha már itt tartunk, egy idő után már-már parodisztikusnak hat, amikor egy-egy új harcos megjelenik és bemutatkozik (plusz egy ízben hőseink csuhát viselve próbálnak bejutni a császár tróntermébe, ami olyan, mintha a Csupasz pisztolyt nézné az ember), a megindítónak szánt, de jobbára konstans röhögőgörcsöt kiváltó magasztos monológokról nem is beszélve.

Tehát hibák most is akadnak bőven, nem lehet könnyen elmenni mellettük, ám az MKII végeredményben jó kis szórakozás, amit nyilván a rajongók fognak a legjobban értékelni – és ahogy elnézem, nekik többségében tetszik, így végülis elérte a célját. Persze az MKX, az MK11 és az MK1 sztori módja lazán kenterbe veri a filmet (lehetne olyanokat is csinálni élőszereplős formában, csak hát kéne hozzá minimum 200 millió dollár), de legalább a tendencia javult az első részhez képest. Ilyen tempóval a Mortal Kombat 3 már tényleg minden igényt kielégít majd.

Gamekapocs értékelés: 6

Rendező: Simon McQuoid
Forgatókönyvíró: Jeremy Slater
Producer: Todd Garner, James Wan, Toby Emmerich, E. Bennett Walsh, Simon McQuoid
Szereplők: Karl Urban, Adeline Rudolph, Jessica McNamee, Josh Lawson, Ludi Lin, Mechad Brooks, Tati Gabrielle, Lewis Tan, Damon Herriman, Chin Han, Tadanobu Asano, Joe Taslim, Hiroyuki Sanada
Operatőr: Stephen F. Windon
Vágó: Stuart Levy
Zene: Benjamin Wallfisch
Gyártó: New Line Cinema, Atomic Monster, Broken Road Productions, Fireside Films
Forgalmazó: Warner Bros. Pictures
Játékidő: 116 perc
Eredeti premier: 2026. május 8.
Hazai premier: 2026. május 7.