Az XBOX legutóbbi átszervezése finoman szólva is drasztikus változásokat hozott nemcsak az egyes stúdiók, de a legnagyobb franchise-k életében is. A direkt a Halo-franchise fejlesztésére létrehozott Halo Studios például gyakorlatilag bezárt, miután a sorozatot az Activion vette át, akik a „valaha volt legjobb Halo-t” szeretnék elkészíteni, a munka pedig már javában zajlik. Hogy mikor kapjuk kézhez az első „Call of Halot”, azt nem tudni, de Tom Warren szerint akkor sem kaptunk volna hamarabb új részt, ha marad a franchise a Halo Studiosnál.

Ugyanis a bennfentes újságíró szerint még legalább évekre volt a megjelenéstől bármi, amit a Halo Studios készített. Ez biztosan nem a Project Ekur volt, hisz azt már a nyáron törölték. Warren információi szerint a projektet nem most kezdték el, viszont a gyakori vezetőségi változások, a technológiai váltások és elbocsájtások miatt nagyon lassan haladt a fejlesztés. Az, hogy az Activion alatt készülő Halo jobb vagy rosszabb lesz, mint amit az egykori 343 Industries tett le az asztalra, egyelőre a jövő zenéje, viszont biztosra vehetjük, hogy a Halo Studios már nem készít több játékot. A decemberi Halo Fest keretein belül talán többet is megtudunk a franchise jövőjéről.