GDC 2008: Három leddel indított az Xbox 360

  • Írta: Daks
  • 2008. február 19.
  • Hardver
Link másolása
Kevésbé ciki, mint a Bill Gates előadása alatt kékhalálozó Windows, de hasonlóan finom falat a céget támadóknak. A GDC első napján máris elfüstölt egy Xbox 360.
Kevésbé ciki, mint a Bill Gates előadása alatt kékhalálozó Windows, de hasonlóan finom falat a céget támadóknak. A GDC első napján máris elfüstölt egy Xbox 360.


Az XNA Area nevű standon a GDC-re látogató fiatalok a legújabb LIVE Arcade játékokat próbálhatják ki, az itt kiállított gépek egyikét pedig már az első napon utolérte a három led, vagyis a red ring of death, ahogy azt idegenbe nevezik. Többen is megjegyezték a helyszínen, és mi is csak ennyit fűznénk hozzá: "Murphy".
50.
50.
mcwolf
Glek:

Most látom a 25-ös hsz-t.

Én azt mondtam,hogy itt 1-2 emberke egyből azzal kezdi,hogy majd a sok PS-buzi majd jön örömködni.

Arra írtam,hogy az "MS felvásárolja az EPIC-et" hírnél teljesen a hírhez kapcsolódva azon élvezkedik 1-2 kommentelő,hogy vegye csak és csak PC-re és X360-ra jöjjön a köv. UT (magyarul a PS3-tulajok szívjanak csak). Erre írtam azt,hogy hagyjuk már azt,hogy ki mennyire rosszindulatú.

Nem tudom,mi kín gyötör??? Egy rossz szót nem írtam a dobozotokra, pedig a labda fel volt adva. Mint már leírtam párszor,semmi bajom az X360-nal, hiányosságaitól eltekintve jó gép. Nekem nem jön be,de ez az Én véleményem.
49.
49.
t.roli
47.
47.
Aramisz93
#53: Nem szarhatják le a ps2őt...szerintem manapság a ps2 játék/konzol eladásokból még mindig több profitot termelnek, mint a ps3omnál
46.
46.
TheSuffering
PS3at veszek majd. Már csak ezért is.
45.
45.
mcwolf
50:

A sok X360-tulaj meg mint az őrült rohan majd eladni a gépét,hogy vegyen egy tuti-stabil gépet az új szériából.

Az MS jól kigondolta ezt a dolgot. Egy embernek eladnak 2-3 darabot a masinájukból:D

Az már más kérdés,hogy a mélyen tisztelt vevők mennyit buknak ezen a csereberén.
44.
44.
t.roli
Tibeebee: Neked nem romlott el, mindenharmadik tulajnak igen. örülj h nem vagy közöttük...
43.
43.
mcwolf
44:

Szerintem azt sem tudod,hogy kell te kis pöcs.

Húzzál vissza Teletabikat nézni te kis hímivarsejt (bár gyanítom,azt sem tudod,mi az. A 2. osztályban ilyet még nem tanultok.)

Anyukádat elkapta egy majom az állatkertben.hogy ilyen fia lett????
42.
42.
Vikitiki
41.
41.
Vikitiki


mcwolf

nem gond de anyádat meg tudom k ur ni a hátadon buzi arc
39.
39.
Cartman88
Jaja plexi a hibás de akkár hol elmondják amikor xbox360 at veszel hogy szelözö hejen tárold és inkáb vegyél 1-2 plusz hütöt!



de hát ugy gondolták: MI BAJ LEHET? :D:D:D
37.
37.
t.roli
hogy lehet valaminek életciklusa több mint a ps3 omé, ami azóta működik miót előállítatott, a box meg a kritikus 3 hónapután önmegsemmisítésbe kapcsol, inkább nagyobb mint kevesebb sikerrel. Biztos jó ötlet 2 évente boxot venni. Bemegyek a boltba, és megkérdik h "Új xbox kell?", biztos nagyon poén lenne ha így megismernének...
37.
37.
HaryG
Amúgy nem tudom mit furcsálltok ebben! Nem is csodálom, hogy 3 ledes lett. Nézzétek meg a videót. Azon tisztán látszik, hogy csak 2 pár centis rés van a plexin. A egyik a memóriakártyáknál, és egy az usb-nél. Ilyen csúcstechnikás hűtést :DDDD



http://youtube.com/watch?v=Bg9qcAQerWY
36.
36.
amd33
Cska hogy ne mjön ki 2 év múlva box720 iylen y360-as szofver eladások mellett lessz a boxnak annyi életciklusa mint a ps3-nak hidd el!
35.
35.
greg22
34.
34.
Obi1
OH MY GOD, wargapityu te tényleg a jövőbe látsz?



A Ps3 sokkal rosszabb!2 év 3 hónap és 1 nap múlva leállnak a Ps3-as játékok gyártásával!Na melyik is a jobb konzol?



Wait a minute..Jaaa hogy te csak tippelgetsz itt össze-vissza?Ja így már mindjárt más, köszi!
33.
33.
wargapityu
birom ezeket a beszólásokat hogy a ps3 ilyen szar olyan szar hogy szarabb! mint a box360 aztán majd 2 év múlva majd mikor kijön a "box720" és még azt is a ps3mal hasonlítgatják össze és nemhiába, akkor kérdezném meg tőle hogy na hogyis volt ez, melyik is a "jobb"?? mind1 amúgy nem értetek ti ehhez ez csak a stend by mód :):):) ezt tudja az új firmware gyárilag :D
32.
32.
SWBF2
Glek:mondom én hogy ledbetyááááárrr :D:D(ha veled hülyéskedtem ezzel)
31.
31.
Glek
Lac, olvasd el a hsz-em... :P A dobozon bazinagy hűtőventik vannak, szal inkább jobban szellőzik mint rosszabbul :)

Másrészt, nem a hőmérsékleti viszontakságok kibírása itt a kérdés, hanem az egész napos használaté. :)
30.
30.
lac15
biztos voltak ezen a dobozon szellöző részek

de amugy csak hogy mondjam volt már nálunk olyan hogy meglehetett dögleni a szobában olyan meleg volt, 35fok körül biztos volt és ugyanugy ment a ps3 semmi baja nemvolt még megse fagyott csak anyi hogy a hütés hangosabb volt,nyilván jobban ment a hütés a nagy meleg miatt,amugy volt 1 ilyen teszt is hogy ps3at tesztelték hidegben melegben és átlag környezetben és ottse voltak vele különösebb gondok
29.
29.
Rod
Biztos jól szellőzik abban a plexidobozban a gép.
28.
28.
Aramisz93
Vikitiki egy köcsög ne foglalkozattok vele
27.
27.
huszti
úristen...balya...hát ez jobban fájt mint ez a hír :D:D:D
26.
26.
mcwolf
18:

balya -e-eee rossz válasz- helyesen baja

lessz - szintén helytelen- lesz



Kisöcsi,előbb végezd el a 8 általánost,aztán ha kezd szőrösödni a pucud,akkor gyere vissza!Talán a fejed lágya is benő akkorra!

Elment gyurka,helyette lett másik gyökér kisiskolás.
25.
25.
dareal
egyébként még annyit, hogy amivel az ms leégett, azt az ibm már több mint tíz éve sikeressen alkalmazta az os/2 warp-ban ;)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...