Bemutatkozik a Valkyria Chronicles

  • Írta: Ghost
  • 2008. május 2.
  • Videó
Link másolása
Eddig keveset hallhattunk a SEGA gondozásában készülő Valkyria Chronicles nevű játékról, ám figyelemreméltó alkotás készül a fejlesztők kezei között.
Eddig keveset hallhattunk a SEGA gondozásában készülő Valkyria Chronicles nevű játékról, ám figyelemreméltó alkotás készül a fejlesztők kezei között.


Kevés hasonló látványt nyújtó játék jelent meg eddig. A Valkyria legnagyobb erénye talán a különös látványvilág, amit a játékosok szeme elé tár. Az 1930-as években járunk, ám nem abban a világban, amit mi ismerünk. Ebben az alternatív történelmi korban létrejön a Birodalom és a Szövetség, amely hadban áll egymással. Egyetlen szabad vidék van még, amely a két hatalom között terül el, a neve Gallia. Hősünk, Welkin itt méri össze erejét és tudását ellenségeivel.


A játék stílusa RPG, kellő mennyiségű akcióval fűszerezve. Kezdésnek tekintsétek meg a hat videót, amely megfelelően bemutatja, mire is számíthatnak az érdeklődők, ha a megvétel mellett döntenek.


Talán egyeseknek rossz hír lehet, de a program csak és kizárólag Playstation 3 konzolra érkezik, valamikor az idei év vége felé.







8.
8.
kae-chan
szerintetek mire jó az ebay? =) mindent olcsón belehet szerezni, akár a feléért X)

btw a játék nem olyan rossz... szép a grafika meg minden.
7.
7.
Asher
6: ezt hol hallodtad ember? Teljes lemezes kiadás lesz normál árban. A múlt héten adták ki japánban. Valamék oldalon van nagyon jó kis tesz róla. Érdemes utánanézni milyen is lesz mielőtt leírja bárki is.
6.
6.
girgosz
2: ember ez a játék psn-es lesz(asszem 10 dolcsi), másrészt nem 16000 egy játék ne az 576-al azonosítsd be magyarországot vannak korrekt boltok ahol fóliásan megkapod 12000-ért a legújabb gémeket.
5.
5.
Asher
Szerintem nagyon jó lesz. Gyönyörű grafika, érdekes játékmenet.
4.
4.
metafenomÉN
Intro nagyon jó

Játék menet katasztrófa vagyisát nem az én korosztályomnak való... eyik kezemmel pizzát falatozok másikkal iszom a sörömet és végig viszem a kellemes kis háborumat ... :)
3.
3.
reaperboy
Annyira nincs háborús hangulata de egyébként nem rossz.Fényes nappal mindenki kispuskákal lövik egymást a békés falu szélén ahol még a katonákon kívül a felhők is mosolygnak...
2.
2.
bobby
van ps3am de ugye nem gondolják hogy 16.000ért vagy egy kicsit kevesebb pénzért kiadnak egy ilyern játékot????????????

nagyon gagggyi
1.
1.
LiMiT
Ilyen nincs -.- Ha valami gém tetszik, kiderül hogy csak konzolra lesz elérhető...DE ha valami nem tetszik az rögtön jön PC-re -.-'
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...