Hamarosan felfedik a hivatalos Warhead gépet

Link másolása
A CryTek szeretne a Crysis Warhead megjelenése alkalmából egy olyan PC-t piacra dobni, ami bebizonyítja, hogy nem kell méregdrága gép a játék mozgatásához.
A CryTek szeretne a Crysis Warhead megjelenése alkalmából egy olyan PC-t piacra dobni, ami bebizonyítja, hogy nem kell méregdrága gép a játék mozgatásához.

Ha minden igaz, akkor a gépet jövő héten fedik fel, az ára körülbelül 700 dollár lesz, a forgalmazást az UltraPC látja majd el, a gépek összeszerelésében pedig közreműködött az EA, az NVidia és a Crytek is. Bernd Diemer, a Crysis projekt egyik fő producere eképp nyilatkozott:
"Mikor elkezdtünk dolgozni a Warheaden tudtuk, hogy a teljesítmény nagy gond lesz. Ezért mondtuk is, fiúk, összedobunk egy gépet, aminek maximum 600-700 dollár az ára, és azon magas beállításokon átlag 30 FPS-sel kell futnia a játéknak. Összeszereltük a gépet a Crytek Budapest stúdióban, beraktuk a szoba közepébe, és minden tesztelés azon folyt. Az összes bemutató prezentációt az EA-nek, Yerliéknek, a közönségnek, minden egyes mérföldkő azon a gépen történt. Nekünk, mint csapatnak nagyon segített, volt egy határ, amihez most tudtunk igazodni."
Eredetileg a Crytek csapat azt tervezte, hogy a gép adatait átadja az EA-nek, hogy az tegye nyilvánossá ajánlott követelmény alatt. De itt jött a képbe az Nvidia, aki kitalálta, miért nem lehetne magát a gépet is árulni - a többire már rájöhettek magatoktól. Nos, itt vannak a legfontosabb adatok:

  • Intel Core Duo E7300(@2.66GHz) processzor
  • Nvidia 9800GT videokártya
  • 2GB DDR2 800Mhz memória
28.
28.
killi
Ezt nem akarom elhinni. Kínjukban már nem győznek mit kitalálni. hogy hogy b....ák át a srácokat!

Nem elég hogy ezt az ócska Crysist erőltetik folyton és kihozzák a Crysis Warhead-et azzal a dumával hogy "az is tudjon játszani vele akinek nem olyan erős a gépe" közben csak arról van szó hogy trehányul készítették el ezt a toldozott-foltozott szart..."mert ez most optimalizálva lesz" holott az első verziónál ez már elvárható lett volna, főként ennyi pénzért!!!(11.990,-)most majd ugyan azt a szart eladják ugyanennyiért és még gépet is csinálnak hozzá...gusztustalan pénzéhes bagázs...

Ezt a kofigurációt úgy tudnám jellemezni :

IGAZ HOGY DRÁGA, DE LEGALÁBB SZAR.
27.
27.
kenny22
30: erre még a 4 ezer forint is sok... vagyis teljesen fölösleges...

amugy meg nem véletlen, hogy a gyártók alapból 512-t raknak rá... csak az úgy sokkal jobban néz ki ha valami olcsó és húszmillió gb rammal van felszerelve....
24.
24.
kenny22
27: istenem!!! egy alsókategóriás szarból mi a jó ***nek kell 1 gb-os verzió? De ebből látszik, hogy a usert(=loosert) az ilyen dolgokkal szépen át lehet baszni, gratulálok!
22.
22.
Gorn
Ez olcsó? USA-ban lehet...

De haló!

Mi itt Magyarországon vagyunk emberek! 700 dollár az itt sok pénz ám teccik tudni?

Mellesleg megjegyzem, hogy egy Athlon Dual core X2 5000+, 2GB Kingmax800, Geforce 8600/GT 512 MB konfig is alig marad el, tuningolva a cikkben megadottól. Kapsz e cuccokhoz 8900+fáért pipec ASUS alaplapot és kb 40 ezer forintból (a cikkben megjelölt "alacsony" ár harmadábóll) megvan az "erőműved" (feltételeztem, hogy a régi vinyód és monitorod, egyéb periféiráid megtartod, a cikk sem utal ezekre) ... Nekem speciel ilyen konfigom van.

pl a Witcher, Oblvion, Gothic3, Assassins Creed, Fear (ezek állítólag nagy hardverigényűek), full beállításokkal, nagy felbontáson is szépen futnak, nem szaggatnak... (akkó meg minek kiló fölötti ócsó pécé he..?)

Aki ma 4 magos procit vesz, 1 Giga ramos vgakarikat vagy pláne SLI-s, Crossfire-megoldásokkal tömi tele a gépét sokszázezrekért, az jó nagy átverés áldozata - balek..

Évek múlva lesznek olyan szoftverek, amik kihasználják ezeket a hardvereket, amiket akkor ötöd-tizedannyiért megkapunk, mint most...
21.
21.
Metal fiú
20.
20.
Metal fiú
19.
19.
ATi0021
Egyszerűen nem értem miért erőltetik ezt a 700$-os dolgot. Ami nem megy az nem kéne erőltetni. GC-re is kivitték és jó néhány oldalon olvastam, hogy közbe-közbe megakadt a dolog. Akkor volt róla egy cikk, hogy megnézték konzol paranccsal hogy mennyi ramot használ csak a játék és olyan 2100-2200MB körülit írtak. Ezután meg magyarázkodtak, hogy 2GB így-úgy elég.

Amúgy meg ha már itt vagyunk. Akkor meg lehet nézni a sima Crysis readme-jét és mondjuk a valós méréseket. És máris látszik....
18.
18.
okeydokey
Szerintem ez az optimalizálás is egy nagy hazugság, mert a crysis ajánlott gépigénye is ilyen volt annak idején. A különbség az, hogy az akkori drága hardware mára már jóval olcsóbban hozzáférhető.
17.
17.
Metal fiú
nem lesz nagy gépigénye úgy meny mint a crysis
16.
16.
kenny22
17: arra "verik", hogy azóta mindent meglehet kapni a feléért, így egyszerű...
15.
15.
coderman
Egy ilyen gépen a régi crysis is elmenne, szoval nem tom mire verik.
14.
14.
SystemOfAndrew
K2 The Highest-nek:

Én ezt ajánlom: http://www.zonacomputers.hu/product_info.php?cPath=1_35_51&products_id=3903


23 ezerért baráti, és nem volt még olyan amit nem vitt volna tökéletesen.Am ha itt megrendeled 1500-ért kiviszik,bárhol laksz.és itt a legolcsóbb szal..

13.
13.
rokakoma
micsoda veletlen 9800gt-m van^^ remelem mas gyerekeknek is fog menni

neunatkozzunk:/
11.
11.
Metal fiú
10.
10.
kenny22
anyám mit jönnek itt a 9800 gt-vel??? szánalmas... legalább úgy írnák ki, hogy 8800gt/9800gt a kettő egy és ugyan az! csak a cimke más és pár ezerrel dágább, mert tudományos tény, hogy a 9-es szám legyártása 2-3 ezer forinttal többe kerül, mint a 8-as! lóf*****t
9.
9.
Menyus911
ezt a géphez igazodást tobbszor hasznalhatnaak mindenhol...
8.
8.
Ne4ndR
7.
7.
elite_hun
6.
6.
Optimus Prime
Az király, mert nekem 8600 GT-m van. :)
5.
5.
meridarider
na láccik vágjátok a témát...

kapot PCI-E 2.0 uj gyártástechnológia gyorsabb ram és kb a 8800GTX szinjén mozog de am csak átnevezték...
4.
4.
Dcrysis02
Hogy érted hogy átnevezték,csak simán változtattak a gépen,kicsit bikább lett ;)
3.
3.
felegyi
1.
1.
felegyi
9800 GT az nem a mostani 8600 GT? mert úgy tudom hogy átnevezték...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...