Disciples 3: Renaissance képáradat

  • Írta: Ghost
  • 2008. november 17.
  • Képek
Link másolása
Új képek jelentek meg az Akella által fejlesztett Disciples 3: Renaissance kapcsán, amely egy körökre osztott szerepjáték lesz, stratégiai elemekkel tarkítva.
Új képek jelentek meg az Akella által fejlesztett Disciples 3: Renaissance kapcsán, amely egy körökre osztott szerepjáték lesz, stratégiai elemekkel tarkítva.

Ugrás a galériához

A Heroes sorozatra hajazó játék harmadik részének megjelenését már oly sokszor eltolták, hogy nem tudni pontosan mikor is érkezik, csak annyit, hogy valamikor 2009 folyamán. A játékban egy-egy hőst irányíthatunk, s akár kampányt, akár osztott képernyős módban is játszhatunk barátainkkal. A friss képek szerint egyre szebb és szebb lesz a játék, reméljük, hogy jövőre valóban megjelenik végre.

Ugrás a galériához

3.
3.
NereusLaceee
Remélem hogy a Heroes-al pont annyira lesz köszönő viszonyban mint az elődei, mert míg a H-ban 20-30 percig tudtam játszani, és nem is nagyon értettem, addig a Disciples mindkét részét végig toltam, és most is megvannak. Hajrá hajrá, szeressük, várjuk, és talán meg is vesszük :)
2.
2.
LonGleY
Á, ez már képek alapján is nagyságrendekkel ízlésesebb. A második része is sokkal igényesebben volt elkészítve, mint az akkori Heroes részek. Egyértelműen látszik, hogy alkalmaznak rendes grafikust is, más játékfejlesztőkkel ellentétben.
1.
1.
KenDenedis
A 2. résszel sokat nyomtam. Remélem ez a rész nem akkora csalódás számomra mint a heroes 5 volt.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...