Exkluzív címekkel erősít idén a Playstation 3

  • Írta: Ghost
  • 2009. január 6.
  • Érdekesség
Link másolása
David Reeves, a Sony európai képviseletének elnöke elmondta, hogy az idei esztendőben szeretnének sok és minőségi exkluzív játékot megjelentetni Playstation 3-ra.
David Reeves, a Sony európai képviseletének elnöke elmondta, hogy az idei esztendőben szeretnének sok és minőségi exkluzív játékot megjelentetni Playstation 3-ra.


Mint azt már észrevehettük, a tavalyi esztendő nem igazán kedvezett a Sonynak, ugyanis sok exkluzív címtől esett el a cég. Az idei évben sikereket szeretnének elérni a konzolra megjelenő nagyszerű játékokkal, mint például a Killzone 2, Heavy Rain, MAG és a God of War 3. Ezek a remek címek mellett állítólag van még néhány titkos projekt is, amelyeket még nem jelentettek be, de idén arra is sor kerül. David Reeves szerint 2009-ben sikerül faragni a hátrányából a Playstation 3-nak, és ha megjelennek az exkluzív címek, akkor ismét régi fényében tündökölhet a Playstation, valamint a Sony egyaránt.
43.
43.
TJJJ
#49: Köszönjük értékes, sokatmondó, nagyszerűen megindokolt hozzászólásodat. Bizonyára sokan okulnak majd belőle, elemezni fogják a problémát, példát vesznek rólad... Vagyis az ilyen s gg |{t0"|_ tartunk ott ahol... -_-
42.
42.
Gael
De jo,hogy kint van a PSN id-d te hulyegyerek,legalabb lesz kit szopatnom,ha unatkozok.
41.
41.
Gael
47:ok,biztos baja van valakivel,akkor hagyjuk is
40.
40.
metafenomÉN
#45 ne foglalkozz vele eddig egyetlen értelmes hsz.-t nem láttam tőle.

Csak ezt hajtogatja...
39.
39.
Gael
43:soha nem fog mar a vetelytars nelkuli regi fenyeben tundokolni,ezt senki sem varja el.Azt is csak a fanatikusok hiszik,hogy utoleri a boxot.Viszont azt nem ertem,hogy mi a baj azzal,hogy lesznek ra exclusive cimek
38.
38.
Pain
Köszi asszem ki kéne próbálnom:D
37.
37.
Gael
39:A Jatek sztorija nagy vonalakban:Az ifju ICO(aki ugy nez ki mint egy Viking palcikaember,mert szarvakkal szuletett)kenyszerusegbol bekerul egy varkastelyba(a bevezeto video tobb mint titokzatos,gyakorlatilag semmit sem arul el).Igazabol kis faluja dontott ugy,hogy ot akkor felaldozzak.Felebredsz egy akkora teremben,mint a szenatus a Star Wars-ban,de te egyedul vagy,es a falat kriptak boritjak.innen kezdesz,mindenfele utmutato nelkul.A palota igen lakatlan,es mint emlitettem gigaszi.Hosszu keresgelesek utan(ami nekem nem unalmas)eljutsz az elso elo lenyhez,egy kislanyhoz,aki magasan a levegoben egy kis ketrecben tengeti kies napjait.Nem mellesleg vilagit is a teste,de ez addigra mar nem is meglepo.Persze kiszabaditod,mert ez a dolgod.nos innentol kezdve folyamatosan egyutt kell vele legyel,es vigyaznod ra,es ne hidd,hogy ez konnyu,lesz













36.
36.
metafenomÉN
#37

Nagyon jólhangzik kösz, hogy felhívtad rá a figyelmünket imádom az ilyen játékokat!
35.
35.
Pain
37:Ahogy látom te vágod a témát. Én csak a SotC-al játszottam, tudnál mesélni az ICO történetéről? Ha jól emlékszem a Colossusban arról volt szó, hogy a csaj haldoklik vagy halott és a csávó ezért megy el arra a tiltott földre.
34.
34.
Ilukin
#36 szerintem kapcsold be az iróniadetektorod ;) nekem nem úgy jött le mintha fikázna.

Egyébként jó látni, hogy a PS erőre kap. Nekem enyhén szólva nem tetszik a Micro$oft üzletpolitikája (PC-n játszok, nincs se dobozom, se ps-em)
33.
33.
Gael
Doc,metafenomEN:Az ICO volt a ps2 egyik legepikusabb jateka,a graf pompas,a hangulat remek,es sokszor komolyan feladta a lecket.A legszivbemarkolobb sztorit is neki adnam,bar abban a SotC konnyen utoleri azert.De a Puzzle reszek az ICO-ban azok valami fenomenalisak
32.
32.
dzsiádzsó
ja csak már 3 éve ezekkel a cimekkel dobáloznak, jo lenne ha meg is jelennének má...



Gran Turismo 5-öt kihagytátok, vagy nem 2009 ben jön tutira? ;) ja hogy már 2008 ban is tutira jött..



Milyen hátrány? a ps3 a legcsodálatosabb legtökéletesebb gép, nincs itt hátrány, miröl beszéltek, szentségtörés
29.
29.
3D
Bocs csak egy tudatlanságomból fakadó kérdésem van: Minek a rövidítése a MAG? Köszi.
28.
28.
metafenomÉN
#27-28

Mi sem szívesen olvassuk a höbölgésedet mert nem tudod a fejedet használni és lemondani a körmailt.....
27.
27.
Pukhi-zik
na kikapcsoltam mert ezután már megérte benézni a profilba ..

képzelem az aki ugy hagyja milyen élvezettel olvassa el minden 2. nap ezeket a szenny spamaket..
26.
26.
Pukhi-zik
had kérdezzem már meg mi az isten faszáért kell minden kibaszott 2. napon egy kurva reklámlevelet küldeni a mailcimre?

Nem gyözöm törölgetni a ganéval egyenértékü reklámszarjaitokat.kva jo ötlet volt rászokni erre. havi egy nem elég bazmeg..

25.
25.
Leon
Sokan dobna a gépen, ha a Resident Evil 5 is exkluzív lenne. Valamint nagyon remélem, hogy az idei exkluzívak közt szerepel majd az Uncharted: Among Thieves.
24.
24.
G Logan
Rpg böl is lessz böven 2 már láthatunk Az egyik a White Knight Cronicles , a másik a Dark Soul , mind kettő Igéretesnek tünik.
22.
22.
metafenomÉN
21# betennél egy linket ICO ról
20.
20.
Vincenzo
Heavy Rain, MAG és InFamous jöjjön csak szépen gyorsan:P
20.
20.
Doc.
18:nekem nem volt szerencsém az ICOhoz de utána néztem is jó játéknak tünik,jöhet a második része annak is :) nekem mindegy a sorrend csak majd jöjön SotC2 is
19.
19.
tyler001
awhh ... GOW 3 legyen máár! akarok jáccani vele :D
18.
18.
Gael
nemhogy elferhet,hanem el is fer:)semmi bajom nem lenne,ha felcserelnek a sorrendet
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...