Öt új játékon dolgozott az Ensemble Studios

  • Írta: Daks
  • 2009. február 3.
  • Érdekesség
Link másolása
A már korábban leállított Halo Titans MMORPG-n kívül még öt játékon dolgozott az Age of Empires sorozatot is jegyző, bezárásra ítélt Ensemble Studios.
A már korábban leállított Halo Titans MMORPG-n kívül még öt játékon dolgozott az Age of Empires sorozatot is jegyző, bezárásra ítélt Ensemble Studios.

A cég immáron a múlté, a fejlesztők azonban a Gamesutra újságíróit még utoljára körbevezették az irodában. A stúdióban már nem volt élet, mindenhol kartondobozok magasodtak, az ötletfalon pedig félig letépett tervrajzok siratták a bezárást.

Kiderült, hogy a már korábban leállított Halo Titans MMORPG-n kívül öt további játékon is dolgozott a cég. Az Agent egy Tomb Raider játékmenettel megáldott akciójáték lett volna, amit a The Incredibles című Pixar mozi ihletett. A Barn egy Ratchet & Clank stílusú ügyességi platformjátéknak készült, a Wrench egy Diablo stílusú kalózos RPG volt, a Nova egy távoli jövőben játszódó, szintén Diablo stílusú sci-fi RPG-nek indult, a szintén leállított Sorcerer-ből pedig egy fantasy RPG kerekedett volna ki. Ezek a címek azonban valószínűleg már sosem készülhetnek el. Béke poraikra.
5.
5.
damien!!!
Eddig akárhol néztem a hozzászolást ő mindig írt, legtöbbször csak egy szavas mondatokat.

Egyébként sztem jó játékok lettek volna
4.
4.
aBen
3: Lőni? IPbannt neki. :D

Komolyan...ezt mondtam 1ik hírnél is. Azt se tudja h mi, de kommentel... 11 éves színvonal!
3.
3.
wolf15
Ajj...valaki lőjje már le az agyhalottat.Nembírommár :D
1.
1.
Gael
nem lepne meg,ha kicsit atszervezve is,de a Sony-nal landolnanak.Nyilt titok volt,hogy a Japok erdeklodtek utanuk egy ideje.Kar lenne,ha csak ugy szetszaladnanak
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...