Most már biztos: nem lesz Aliens RPG

  • Írta: fojesz
  • 2009. február 25.
  • Gyászhír
Link másolása
Most már biztosnak látszik a hír, miszerint leállították az Aliens-filmek alapján készülő szerepjáték munkálatait - a megerősítést az egyik fejlesztő életrajzából kaptuk.
Most már biztosnak látszik a hír, miszerint leállították az Aliens-filmek alapján készülő szerepjáték munkálatait - a megerősítést az egyik fejlesztő életrajzából kaptuk.

A második Star Wars: Knights of the Old Republic és Neverwinter Nights után az Obsidian újabb két projekt fejlesztésébe fogott a Sega támogatásával, melyek közül az egyik a szóban forgó "élienes" szerepjáték lett volna. Nincs két hete, hogy megérkeztek az első pletykák, melyek szerint a játék fejlesztését leállították, majd idővel újabb információkkal toldották meg a híreket egy esetleges fejlesztőváltással kapcsolatban, ami egyébként a játék megmenekülését jelentette volna. Bár a Sega a mai napig nem erősítette meg hivatalosan a híreket, a produktum egyik volt dizájnerének, David Kondor életrajzából derült ki, hogy ő bizony annak az Aliens RPG-nek a tervezője volt, amelynek fejlesztését sajnálatos módon leállították.

Saját szemeiddel is látni akarod az életrajzot?
Itt megtalálod!
8.
8.
Gádzsó
jajajaja full gizda!yo lene ja pattogni a fán mint kecskeszar a szárazdeszkán!yooyo
7.
7.
d15a5t3r
Pont most szórakozgatok az AVP 2-vel, Predatorral. Azon gondolkoztam, milyen király lenne 1 FPS csak a ragadozóval. Sűrű dzsungelben, fáról-fára ugrálva vadászni a gizda kommandósokra. Mint az oridzsi Predator filmben. Semmi futurisztikus bolygó meg ilyenek. Nekem a Crysis-ról jutott eszembe annak idején, milyen klassz lenne a főszereplő csókát lecserélni Ragadozóra és Hunt!
6.
6.
Mathia$
Inkább egy ütős fps vagy 1 kaland lenne a király nem?
4.
4.
McDuff
nem is kell...már mindenből RPG-t meg MMORPG-t akarnak csinálni...akkor ha már RPG-t nem,MMO-t nem akarnak belőle csinálni,csak ugy poénból???(N)
3.
3.
tjames
Amíg az FPS marad fejlesztés alatt, nagy gond nincs...és állítólag ugye AVP játék is készül...

2.
2.
lazerus
Egyetértek. Én is kíváncsi lettem volna a játékra, dehát így.. De az Alien filmek nagyon jók meg az avp2 (game)!
1.
1.
cemi
Hát nagyon sajnálom, Aliens filmek a mai napig a kedvenceim, és a játékok hááát jók, de erre kiváncsi lettem volna.

Bár az AvP2 amikor arc támadóval kezdtem és a végén na az jó volt.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...