Ismét a Warner Bros-nál a Gyűrűk Ura jogai

  • Írta: fojesz
  • 2009. március 12.
  • Bejelentés
Link másolása
Egy korszak zárult le a minap, a Gyűrűk Ura jogairól szóló szerződést ugyanis nem újította meg a Warner Bros. és az Electronic Arts, mint azt egy éve tette.
Egy korszak zárult le a minap, a Gyűrűk Ura jogairól szóló szerződést ugyanis nem újította meg a Warner Bros. és az Electronic Arts, mint azt egy éve tette.



Ez azt jelenti, hogy az EA nem készíthet több játékot Frodó, Aragorn, Gandalf és a többi népszerű hős főszereplésével, s nagy valószínűséggel a Warner Bros. most már nem adja tovább a jogokat, mivel az EA-korszak óta saját játékfejlesztő stúdiója is kinőtte magát. Bár ezt hivatalosan nem erősítették meg, de vélhetően a Warner Bros. Interactive fogja fejleszteni a jövő The Lord of the Rings játékait. A jogok 2001-ben kerültek az EA-hez, legutóbb pedig 2008. márciusában újították meg a szerződést a tavalyi év végéig. Arról sincs hivatalos indok, hogy erre idén miért nem került sor: a találgatások szerint az egyik az előbb említett üzleti érdek lehet, míg a másik okként a meglehetősen rosszul teljesített The Lord of the Rings: Conquest-et emlegetik.
7.
7.
Gael
nem csodalom,az osszes jatekukbol a lenyeg maradt ki csupan
6.
6.
Maci80
7: Igen azok jók voltak,de az új részbe hulljanak az ork fejek és végtagok,elvégre a filmbe is hullott,és hát csak látványosabb a küzdelem ha van némi vér és kaszabolás.
5.
5.
Shagy
Hát annak idején volt a 2. meg a 3. részből jó hentelős játék !Nekem azok nagyon bejöttek még sima Xbox-on! Egy olyat csinálhatnának új köntösben :D !!
4.
4.
Maci80
Igaz én nem játszottam a Conqest-vel csak a demót próbáltam,de az elég sivár képet fest róla.Azért bízom benne hogy valami hozzáértő csapat fogja csinálni a következő LOTR gamet.Valami Viking BfA stílusú hent már teccene,persze legalább olyan vagy inkább jobb grafikai körítéssel.De azt se bánnám ha egy Oblivionos Gyűrűk Ura világa nyilna meg előttünk.
3.
3.
demon68
ez jó hír, végre kis fantázia is kerül talán bele.
2.
2.
boxgamer12
1.
1.
SGT_PETER
Igaz a BFME részek jók voltak de a Conquest az valami borzalom :S
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...