Három új címet foglalt le a Crytek

Link másolása
A tegnapi nap folyamán három új címet foglaltatott le a Crytek saját használatra, és valószínűleg a CryEngine 3.0 fogja futtatni a készülő játékokat.
A tegnapi nap folyamán három új címet foglaltatott le a Crytek saját használatra, és valószínűleg a CryEngine 3.0 fogja futtatni a készülő játékokat.


Az első cím a Gface, ami magyarul Garcot jelent és leginkább a múltkori Warface címhez lehetne hasonlítani. A második cím a CARVATAR nevet viseli, amit eddig nem tudunk semmihez kötni, mivel elég fura választásnak tűnik. Esetleg lehet, hogy az egyik tool-nak szeretnék ezt a nevet adni, amit a fejlesztők használnak. A harmadik cím a legérdekesebb mind közül és a Kingdoms, vagyis Királyság(ok) nevet kapta. Meglehet, hogy a CryEngine 3.0 tech trailerében ebből a játékból láttunk jeleneteket, ez megmagyarázná, hogy miért tűnik a váras, középkorinak tűnő rész a videóban kidolgozottabbnak, mint a többi jelenet. Lehet, hogy a Crytek az első multiplatform játékába engedett egy bepillantást nekünk a trailer által? Így összesen már hat nevet foglaltatott le magának a Crytek, és úgy látszik, a szám csak növekedni fog.
11.
11.
Dcrysis02
Én is kíváncsi vagyok hogy milyen lesz.

Ha esetleg nem tenné a tiszteletét a személyi számítógépeken, akkor is.Furdal a kíváncsiság hogy milyen sztorival áll elő a Crytek. :)



http://img258.imageshack.us/img258/4903/cryengine30045.jpg
10.
10.
K.G.
7: Mondjuk az is igaz. Az új boxon (illetve az új konzolgeneráción) nagyon remélem, hogy ez a grafika már ronda lesz.

De én akkor is azt mondom. 2010 vége. :)
8.
8.
Well
Az a középkori tetszik =)
7.
7.
HomoLudens
6#

Azért merem remélni hogy 2012bwen nem lövik le a box 360 csak azért mert kijött az új még lehet a régire is játékokat kiadni, nem lenne szép így elvágólag kivégezni futhatnak azok párhuzamosan is.



Persze ezek csak tippek sosem lehet tudni mivan már a kezükben és ők nem a Blizzard így simán lehet, hogy még a mi életünkben kiadják :)
6.
6.
K.G.
Értem.

De ki tudja? Lehet, hogy már prealpha állapotban van. 2011-12 nem lehet, mert addigra már az új boxnak kéne jönnie és szerintem az idei konzolgenerációra tervezik. Úgy gondolom legkésőbb 2010 végén már a kezünkbe lesz legalább egy.

Egy konzolos Crysisnak én is örülnék...
5.
5.
HomoLudens
Hát én csak tippelek az átlagos fejlesztési időből és abból hogy eddig csak a motorról kaptunk hírt a játékról semmit :)
4.
4.
K.G.
2.,3: ezt miből gondoljátok?
2.
2.
HomoLudens
röpke 3-4 év és élvezhetjük :)

2.
2.
crytek
Nagyon messze van 2012:(
1.
1.
klemid
Konzolos Crysist adjanak!!!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...