Az EA hamisította a Dantes Inferno tüntetést

Link másolása
Kamu volt az az E3 rendezvény közelében szervezett tüntetés, amiről a GK is beszámolt, és ahol keresztény csoportok képviselői tiltakoztak a Dante's Inferno ellen.
Kamu volt az az E3 rendezvény közelében szervezett tüntetés, amiről a GK is beszámolt, és ahol keresztény csoportok képviselői tiltakoztak a Dante's Inferno ellen.


Mint utóbb kiderült, az egész egy nagy reklám volt. Az EA fizetett vagy húsz bértüntetőt, akik kiálltak a reklámtábláikkal, és elmondták a szerződésben megbeszélt panaszaikat, közben gondosan ügyelve rá, hogy megfelelő mennyiségben forduljon elő a kiadó neve, hogy mindenki biztosan tudja hogy ők a poklot játékként kezelik. A cég utólag beismerte a trükköt.
33.
33.
DAud_IcI
31: Nem jó példa, mert a négy alatt nem tudom, mi volt, de mind a San Andreas, Mind a Vice City kapcsán beperelték a R*-t az első esetben az egyik afroamerikai jogvédő szervezet, utóbbiban meg mind a kubaiak, mind a haitiak. Emellett természetesen minden eddigi részt élesen és erőszakosan támadtak a nő-védő és az erőszakos videójátékok ellen civil szerveződések, és nem mondhatnám, hogy nem jött nekik jól.(Talán idehaza nem volt akkora híre a dolognak, mert viszonylag normális a sajtónk...)
32.
32.
megyesfalvi_2007
#32 Nem, nem. Igenis megfogják venni, még azok is akik eddig nem akarták, ugyanis egy ilyen negativ reklám olykor jobban felkelti az emberek figyelmét mint egy egyszerü "pozitiv" reklám. Tudományosan alátámasztott tény , hogy ha a hajlamos emberi alany meglát az utca valamely sarkában, a sportpályán, netalántán az iskolába egy tilto táblát (pl: "az iskola területén TILOS az alkoholos italok fogyasztása") csakazért is megszegi ezen "apro"-nak vélt tiltásokat. Remélem mindenki számára jol érthetö a hasonlat a tilto táblák és a Dante's Inferno között. Másrészröl meg ennek a különös reklámnak köszönhetöen még azok is tudomást szereztek a játékrol akik eddig még nem is hallottak rola.
30.
30.
Harkat
Amúgy mi értelme a negatív reklámnak? Most aki eddig se akarta megvennei a Dantes Infernot, ezek után se fogja, főleg így hogy még be is valják a hülyeségüket.
29.
29.
IceColdKillah
Komolyan mondom, egyre jobban utálom az ea-t (direkt kisbetű)! Nem veszik magukat észre, hogy egyetlen egy kiadó sem csinál ilyen "reklámot"???? Már egy ideje odafigyelek hogy NE vegyek olyan játékot aminek bármilyen köze is van az ea-nek! JAAAA, hogy 1-2 éven belül már nem lesz ilyen játék???!!!!



Szerintetek a Rockstar-nak szüksége volt ilyen "reklámra" hogy népszerűsítse a GTA4-et??? NEM!! Még is hatalmasat aratott!

Emberek! Az innovációt nem így kell megoldani. Ez az én személyes véleményem, nem áll szándékomban megsérteni egy ea fant sem!
28.
28.
Game Fan
még jó hogy nem magyar tüntetőket kértek fel... xD
27.
27.
EddyRedmanKobe
hát én tüntetnék:D még az ea is megbánná ha engem kérne meg:D

minden ellen tüntetek csak fizessen:D
26.
26.
PACALT007
én is mennék tüntetni csak tudnám mennyit kaptak érte...
25.
25.
OldM4n
Meki bácsi beszívott, kirúgták, aztán becsajozott, de elrabolták a nászútján, Ike-ot körülmetélték, Kenny meghalt. Viszont kivételesen sírba került, konkrétan beleesett, a sírkő meg rá. Kb ennyi.

24.
24.
OldM4n
Én is szerveznék egy "Elektronic Agyalágyults" antitüntetés ellentüntetést. Ez olyan lesz, hogy vonulunk kartontáblákkal a pöcsünkön és kiabálunk, hogy free tibet, free tabbit, (tele~) free fradit, és le a mosatlan lábszaggal. Rossz idő esetén otthon lehetne tüntetni a kezdőlapnak beállított www.eagames.com előtt ülve. Ízlés szerint sörrel-borral-pálinkával erősítve... Esetleg felrakhatnánk a jútúbra a tüntetőket, amit a tvitteren megoszthatnánk a fészbúkkal egy iviv alkalmazáson keresztül...

Meki bácsi éppen beszívott, megyek SP-t nézni. ;)
23.
23.
Sohi
Már vártam, hogy valaki sérelmezze, hogy a kereszténység ellen lázítanak. Ezzel abszolút nem értek egyet, ha bármit szólnak (jót vagy rosszat teljesen mindegy) egy-két vallásos beállítottságú ember magára veszi és elkezd reklomálni. Ha valaki magára veszi a hasonlóakat meg is érdemli, hogy feleslegesen idegesítse magát. Kérdem én miért kell mindenen felkapni a vizet? A keresztények annakidején azt üldözték aki nem ismerte el a vallást, az mitől volt más?!?

Bocsánat ha bárkit megbántottam, csak ez már kikéreckedett belőlem. Részemről téma lezárva...
22.
22.
Petike x
21:



Így van, erre nem gondolnak sokan, hogy bármennyire is jópofa volt nekünk, akik nem annyira figyelik a híreket, azoknak ebből csak annyi maradt meg hogy a keresztények hülyeségek miatt pattognak...
21.
21.
Teuton
Miért nem csodálkozom?

3D + DNForever sztem sokakat megedzett :D
20.
20.
Wikho
Nem hinném hogy erre olyan sok pénzt költöttek, hogy akár a játék legutolsó pixelét is befolyásolná :)
19.
19.
Takuma Sato
Hát sajnálatos, hogy idáig jutott a játék ipar, föleg egy nagy kiadó képében.

Az is szomorító, hogy sok embert evvel a keresztények ellen hangoltak. Bevalllom, én is dühös voltam rájuk, és sok rosszat mondtam. De a véleményemet ez álltal sem változtatom meg. De akkor is ezt hogy képzelik, hogy ön maguk mellet másokat is lejáratnak.

Szégyenletes.
18.
18.
laca009
ez eléggé pénz szagú nem tudom miért deee. hát mondjuk igaz a táblák is eléggé precízek voltak
17.
17.
Aramisz93
az EA nem tud kitalálni nomrális reklámot ugyhogy ezt csinálja? szerintem ez rohadt szánalmas. '-_-
16.
16.
demon68
az EA szerintem több pénzt költ reklámra mint játékfejlesztésre
15.
15.
Ragnarök
Electronic Anti-Christ ? LOL. Ez lesz a kedvenc kiadóm ! XD
14.
14.
simon 555
valahogy sejtettem:)

ja és lesz PC re is?mert a platformoknál ott van a PC ahogy a 12 is mondta
13.
13.
Wikho
8# Szerintem ez is a reklámhoz tartozik, 2x reklám, hiszen többször is megemlítik, és felhívják magukra a figyelmet. :)
12.
12.
cemi
Elektronikus Antikrisztus-a negativ reklám is reklám
11.
11.
megalonagyix
9# jah XD főleg hogy nagypapa áll bal oldalt :D
10.
10.
Raam989
Lúzer brigád... Egy hatalmas L betűt az EA homlokára...
9.
9.
LtGlove
Na mit mondtam?

Annyira átlátszó volt, hogy az már fájt.

Ilyen fejű tüntetők honnan tudnák, hogy olyan cég egyáltalán létezik, akit Electronic Arts-nak hívnak és hogy számítógépes játékokkal foglalkozik.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...