El Matador: DEA ügynökünk akcióban

  • Írta: Shifty
  • 2004. szeptember 9.
  • Képek
Link másolása

Amikor az első képeket közölték a Cenega Publishing emberei az El Matador-ról, azonnal a Far Cry jutott eszembe. A helyszín ugyan nem egyezik meg, de most is a dzsungel mélyén kell vadásznunk az ellenre, igaz most DEA ügynökként, aki a dél-amerikai kokainmaffia után nyomoz. Főhősünk nem csak hivatalos ügyben jár majd délen, hanem véres bosszút is áll a gonosz emberkéken, akik lapátra tették szeretett testvérét. A törénet semmi újat nem nyújt, azonban a grafika igen. A játékot jövő év harmadik negyedévére ígérik a Cenega emberi, addig pedig bőven van idejük fejleszteni a Plastic Reality Technologies embereinek.

Nem rég jött ki az idei EGN-en készült videó és abban azonban komolyan csalódnom kellett. A környezet kivitelezése csodálatos volt és a robbanások is fantasztikusak voltak, azonban a karakterek, mintha papírbábuk lennének. Semmi élet nem volt bennük. Hangsúlyozom 2005 harmadik negyedévéig rengeteg idő van még, de hát akkor is kár volt egy ilyen videóval kiállni.

A most megjelent képek, ennek ellenére megint csak a csodás grafikáról tanuskodnak így íme pár friss kép és artwork, amit a Cenega hivatalos oldalán lehet megtekinteni.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...