HWSW: Olcsóbb PS3 ősszel, leáraz a Microsoft is

  • Írta: Daks
  • 2009. június 29.
  • Hardver
Link másolása
Kapkodhatják a konzolgépekre gyűjtő vásárlók a fejüket ősszel, ha beigazolódnak a pletykák, melyek szerint a Microsoft és a Sony egyaránt árat csökkent - írja a HWSW.
Kapkodhatják a konzolgépekre gyűjtő vásárlók a fejüket ősszel, ha beigazolódnak a pletykák, melyek szerint a Microsoft és a Sony egyaránt árat csökkent - írja a HWSW.

Az Xbox 360 és PlayStation 3 játékgépek amellett, hogy olcsóbbak lesznek, nagyobb beépített tárhellyel is rendelkeznek majd - ez elsősorban azt jelenti, hogy a jelenleg piacon lévő, kisebb kapacitású merevlemezt tartalmazó modellek őszre kifuthatnak a kínálatból, helyet csinálva az újaknak.

A lap informátora - aki egyebek mellett jó előre megjósolta a PSPgo bejelentését - úgy tudja, hogy a Sonynál a jelenlegi készletek letisztításán dolgoznak, hogy ezzel is előkészítsék egy vadonatúj PS3-változat év végi megjelenését. Ezek szerint a 80 gigabájtos változatot néhány hónapon belül felváltja a jelenleg több helyen alig kapható 160 gigabájtos merevlemezt tartalmazó összeállítás, azaz a kisebbik merevlemezt integráló konzolt kivezetnék a piacról. A pletykák szerint ez a variáció sem maradhat sokáig a boltok polcain, és még idén - várhatóan egy árcsökkentés után, vagy azzal egybekötve - átadja a helyét egy lényegesen olcsóbban előállítható, vékonyabb kialakítású PlayStation 3-változatnak.

Érdekel mi újság a konzolpiacon?
Irány a Nagytestvér!
38.
38.
Jocilus
De a játékok legyenek olcsóbbak!!!!!!!:(
37.
37.
dyne
39: Hát nem tudom nekem ps2 5-ös szériám volt és vitte a dvd9et a slim meg nem a havernek és kölcsön adtam neki:)
36.
36.
Mathia$
32: de bizony ps1nél és ps2nél is kicsit erősebb procit kapott a slim, vagyis gyorsabb megjelenítés aminek semmi köze a kompatibilításhoz.

Illetve a ps2slimen dvd9 olvasó van ellenben a fat ps2vel ahol csupán dvd5 van.

34:gondolom a bemenet/kimenet-t lecserélte, azthittem 1szerűbb :S
34.
34.
trulyxy
az igaz hogy notebook wino van a oxban de nem annyi az egész hogy csak kicseréled mert kulon op rendszer van a winyon és kell vmi kabel h öszehozd de utana beszereled és kész.pontos adatokat nem tudok valahol olvastam énis
34.
34.
trulyxy
33.
33.
Exinor
35 ezek visznek szlovákiába is és olcsóbb, mint a magyarok, sokkal

zavvi.co.uk

thehut.co.uk

game.co.uk

gameplay.co.uk

ebay:P
32.
32.
simon 555
esetleg szlovákiában nem tud valaki,olyan oldalt ahonnan lehet rendelni xboxra játékokat?:)mert magyar bol nem hozzák ki ide:(
31.
31.
vicious
31: Azt nem tudom, nem hiszem.

Én csak ezt attól tudom akitől vettem, elég olcsón a 120 as HDD ét.

Elmondása szerint: Volt egy gyári 20 as HDD, abból kiszedte, és a helyére rakott egy 120 as notebook vincseszter. Pár csavart kellett kiszedni majd újra összerakni.
30.
30.
Fr33K
De jó. Mondjuk én sem vettem drágán a boxom. Amint megvettem kijött pár hónapra rá az Arcede újabb verziója meg még jön egy árcsökkenés is. Nagyon jó. :P
29.
29.
Exinor
31 a slim nem lesz erősebb mint a nagy, a PS2nél sem volt az, nem is lehetne a játékok meg a kompatibilitás miatt, de vannak pletykák arról, hogy szoftveres PS2 támogatást kapnak majd a PS3-ak egy frimwareval, nagy valószinűséggel a 3.0 lesz az.



Ha olcsón akartok PS3 játékokat venni: zavvi.co.uk ami nálunk 14-15ezer az itt 7-8
28.
28.
Mathia$
Király! Árcsökkentés jó, 160gb jó , slim változat? :/? hát ha valamivel erősebb lesz mint a dagi akkor király! :)))))

21: tényleg, képzeld el mondjuk pállfy istván-t milyen jól mondaná :D



30: kell valami kábelt venni hozzá hogy mennyen a notebook vinyóval?
27.
27.
vicious
22: Nem csak a gyári vinyóval megy a Box, nekem is egy 120GB nootebok HDD van bele rakva a gyári dobozba. 20GB ki 120GB be. Ennyi.

29: Hát ne az 576 boltokba vásárolj, meg van más lehetőség is olcsóbban jutni új játékokhoz. (nem warez)

26.
26.
simon 555
na jolvan tény,hogy ott olcsobb de én olyanokra gondoltam mint pl az 576 meg ilyenek,akiknek tobb uzletjuk van az országban:)

mert ha ott megnézed akkor drágábbak sokkal.
25.
25.
simon 555
az lehet de én az ujakra gondolok....

minden ujan megjelet játék 17k forint lehetne olcsobb mint pl a PC lejjebmehetnének 12k forintra sztem....
24.
24.
laca009
25 nézd meg itt a ps3-as játékok árát www.konzolstudio.hu

van 4000-ért is
22.
22.
simon 555
inkább a játékokat áraznák el,mert szerintem sokan azért nem vesznek xboxot meg ps3 at emrt drágák rá a játékok....
21.
21.
laca009
a hír link képénél miért a boxnak a controllere van? szerintem itt inkább a ps3 érdekel mindenkit hogy olcsobb mivel drága.. box nem elég olcsó már igy is... szerintem inkább egy kötelg dollár és egy nyíl lefele ami már kis centekre mutat inkább ilyennek kellet volna lennie :D



de ötrülök hogy olcsóbbak lesznek:))))
20.
20.
szogyenyi93
ez nagyon jó hír számomra. szeretnék ősszel egy xbox360 arcade packot venni, és jólenne, ha lemenne az ára egy cseppet
19.
19.
Exinor
20 A sárga ledet sem lehet minden esetben orvosolni, mivel a gép több hibára is adhatja ezt a jelet,(azt hiszem 2), ebből 1-et már lehet javítani, de a másikkal csak a Sony tud valamit kezdeni, de azt hiszem ilyenkor küldenek új gépet, ha ilyennel kerül be a szervizbe egy masina.

Nekem is 40es gépen van és nem nagyon férek el rajta, majd most veszek bele egy nagyobb vinyot, hála az égnek ebbe jó minden, nem mint a boxnál, ahogy csak a gyárit tudod beletenni, és fele akkora helyet kapsz a pénzedért, mint normális esetben...
18.
18.
klemid
Amugy a hír címe tök vicces mivel olyan mint pl. a Híradóban mondanák. Képzeljétek el, hogy vmeik tudósító mondja...xD
17.
17.
klemid
Nekem is kéne egy új vinyó mert PS3-nál a 40 gb-t édes kevés! Nekem kb 10 demó van fenn de voltmár 20 is. Meg egy pár játékkal amivel nemjáccok törölnöm kellett. Van kb 13 játékom azok közül pl. a MGS4 nyom 6GB-ot ha nem többet(asszem az első 2 pálya nincs telepítve)

A blu-ray karcolodásról még nem hallottam és nemis tapasztaltam. A gép is kb. fél éve, hogy nemfagyott le és azis ezekszerint a filmware hibája. És a sárga ledet lehet orvosolni nem mint az Xbox-nál. :D
16.
16.
trulyxy
Nem lesz uj xbox 2010ben hanem csak uj pack lesz aminek tartozéka lesz a natal.
15.
15.
Zuglopowa
Nekem 40GB-s PS3am van de azt kell mondjam h nagyon kéne bele mondjuk 320GB....sok blu ray film van fenn a gépen, egyéb fényképek zenék...de főleg a filmek foglalnak sokat, nemcsak demora kell a hely
14.
14.
Exinor
15 ha jól tudom, csak a Nintendo Wii-t árulják haszonnal, azt tudom biztosan, hogy minden PS3 50dollár minuszt jelent a sonynak, szerintem az Xbox is e körül lehet.

Az árcsökkentések mögött, meg olcsóbb gyártási technológia lehet, és véletlen, hogy kb egyszerre lesz mind a 2 gépre, bár szerintem egyik árával sincs nagy gond, csak kicsit a dolgok mögé kell nézni, de nem koptatom a billentyüzetet, mert felesleges:)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...