Mától konzolokról is elérhető a Facebook

  • Írta: fojesz
  • 2009. november 18.
  • Letöltés
Link másolása
Szinte napra pontosan, egyszerre vált elérhetővé a PlayStation 3-on és az Xbox 360-on a Facebook-támogatás a legutóbbi frissítés keretében.
Szinte napra pontosan, egyszerre vált elérhetővé a PlayStation 3-on és az Xbox 360-on a Facebook-támogatás a legutóbbi frissítés keretében.

Az Xbox 360-as dashboard frissítés tartalmasabbnak tűnik, hiszen ott nem csupán a Facebook, hanem a Twitter, a Last.FM és a Zune Video szolgáltatások is elérhetővé váltak, tény viszont, hogy a PlayStation 3-as megjelenésen jobban meglepődtünk. Míg a Microsoft már az E3-on bejelentette az újdonságokat, addig a másik oldalon csak egy hete hallottunk róla, hogy esetleg a Sony gépén is bemutatkozhat a Facebook. Eric Lempel munkatárs elmondása szerint természetesen már jó ideje dolgoznak a közösségi oldal PlayStation Networkbe való beépítésén, azonban a hivatalos leleplezés csak tegnap történt meg. A 3.10-es frissítés és a nagy őszi dashboard update elvben már tölthető, de rosszabb esetben is még a mai nap folyamán felkerülnek a világhálóra.

7.
7.
fojesz
#6: közösségi oldal, mint az iviv.
6.
6.
zoli12i
na én letöltötem ezt a izèt ès nem nagy szàm! uuh mostár tudok nèzni AXN-t! xD mi az a facebook amugy?
5.
5.
Shadow87
nekem a gamertag szinválasztékán kívűl semmi más változás nem tünik fel :/
4.
4.
Mortician
#3: Akinek goldja van szerintem az a multi miatt fizeti, nem a facebook miatt... :)
3.
3.
Adamoooo77
Facebook jól hangzik, nade boxon csak goldosoknak, ami, hát sztem elég fa#ság. Ki az a hülye aki fizetne érte? Bár sztem fog akadni. :D
2.
2.
Zuglopowa
hát ên semmi vàltozàst nem làtok pedig ma frissitettem a PS-t
1.
1.
Mathia$
Én épp tegnap frissítettem 2.0.8955.0-ra a dashboardot :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...