Mass Effect 2 mentések a háromban. Mikor?

  • Írta: InGen
  • 2010. február 6.
  • Érdekesség
Link másolása
A Bioware producere Casey Hudson megerősítette, előfordulhat, hogy nem tudjuk majd használni a Mass Effect 2 karakterünket a folytatásban.
Ahogy a Mass Effect első részéből átvehettük karakterünket a folytatásba, akik végigjátszották a második epizódot valószínűleg előfordulhatott, hogy meglepő végeredményre jutottak.

Ugrás a galériához

Egészen konkrétan mivel az egész játék egy öngyilkos küldetésben teljesedik ki, Casey Hudson szerint nem lettek volna elég komolyak a Bioware szándékai ezzel kapcsolatban, ha nem tették volna lehetővé, hogy a legénységünk java része, s velük együtt akár Shepard is meghalhasson a sztori végére. A Mass Effect 3 viszont mindenképp Shepard történetét folytatja majd, tehát abban az esetben, ha kalandjaink tragikusan végződtek, a trilógia záró felvonásában kénytelenek leszünk új karaktert készíteni. Megéri tehát méginkább komolyan venni a játékbeli döntéseinket, hiszen valóban nagyon komoly következményei lehetnek a folytatásra nézve!
83.
83.
Indiana Johns
#84: Az, hogy sandbox-e, vagy sem, teljesen mindegy a felvetett kérdés szempontjából szvsz :)



Szerintem pedig nagyon jól összetett története van, amibe kiválóan bele lehet helyezkedni, mint játékos. Na, de ugye a szépség relatív ;)
82.
82.
drat576
#83: a Freelancer egy sandbox game, én kitoltam, de a története közel állt a nullához SZVSZ, de ettől még élveztem
81.
81.
Indiana Johns
#77: Igen, szerintem a Freelancer története naggggggyon odavág még ezeknek is. Pedig az sem mai gamma. ;)
80.
80.
Indiana Johns
#46: Annyi köze volt hozzá, hogy a BG2-ben is ki volt írva töltések közben, hogy húde tartalékold el a mentéseidet, mert az NWN-be beépíthető lesz. Ennyi ;)
79.
79.
Macifasz
#80: Látod, látod, felteszel egy egyszerű kérdést, és már is anyázás lesz a vége:-D
78.
78.
sunstreaker
77.
77.
drat576
#78: legutóbb a DA-t szidtad most meg ezt más megnyilvánulásodat meg nem nagyon láttam úgyhogy inkább kussoljál, köszi ;)
76.
76.
tomy88trance
#75: Na a Witcher az minden volt csak nem jó, annál még a Gothic is jobb volt a sok bugjával együtt :) harc furcsa?? frusztráló és irányíthatatlan.. nem furcsa.. :D
75.
75.
drat576
#75: jut eszembe, most meg kell hazudtoljam magam, a Grim Fandango storija überelhetetlen, csak az egy '98-as kalandjáték :)
74.
74.
Macifasz
#75: Hát azért a szinkron minden volt, csak profi nem. Néha már fájóan gagyi volt, de a többit aláírom.
73.
73.
drat576
#72: A Witcher történetét szerintem még egy játék se tudta felülmúlni, még grafikailag is szép, igaz nem ME2 szintű, de pl totál magyar szinkronos profi szinkronszínészekkel, egyedül a harc lehet furcsa az elején, de ha belerázódsz akkor szinte megy magától, persze ha nem szereted a fantasyt az más tészta.
72.
72.
Macifasz
#72: Hát azért az ME 2 sztorija 80%-ból abból áll, hogy összeszeded a társaidat, és megcsinálod nekik a lojalitás küldetést. Persze eközben is kiderülnek érdekességek a Kaszásokról meg a többi ellenségről, plusz a társaid múltja is izgalmas, de azért nem akkora EPIC a főtörténeti szál, mint az első rész esetében. Igaz, hogy ott meg a karakterek voltak szürkék és unalmasak, de akkor is, nálam nagyobbat ütött a történet.

Persze a Lazarus Project odabaszós, és így is rengeteg WTF van, és istenkirály game, egy másodpercig se untam (most tolom harmadjára). G

Grafikában viszont alázza az első részt. Kicsinostították, kifinomították a cuccost, és nagyon szépen fut, ráadásúl atomerőmű se kell hozzá.

Szóval nagyon nehéz lesz lenyomni az "Év Játéka 2010" díjátadón. Mondjuk a Mafia 2-nek megvan az esélye, már ha megjelenik egyátalán idén.:-/
70.
70.
sunstreaker
ti tudtok olyan játékrol aminek jobb történeti szála és jobb grafikája van mint az ME 2 nek?
69.
69.
sunstreaker
most vittem véig 3.jára.. :D
68.
68.
drat576
A Föld a Local Cluster-ban van, meg lehet csodálni, de nincs lehetőség a dock-olásra
66.
66.
gyonax
pedig nagyon komoly ám:)

de amúgy amikor annak a tetkós csajnak kellet megcsinálni egy küldetést hogy felrobbantani a régi otthonát..az az a Földön volt nem?
65.
65.
sunstreaker
ááá az nem az én műfajom. :)
64.
64.
drat576
#64: szerintem nálad itt az ideje a bioshock 2-nek :)
63.
63.
sunstreaker
hát nem az h embereket ölni, meg a másik az, h sztem ugyebár ez a jövöbe játszodik, tutira lennének ott szalariánok, turiánok, aszáriak, kroganok, voluk, hannárok, elkorok, talán drell -ek..



na arra akartam kitérni, hogy nem embereket ölni, hanem vmi féle küldetés, ien amoan politikai cucc, vágjátok, vagy mint az 1. részben a hold küldetés emlékeztek rá? amikor a holdra kellett menni, mert egy csomo katonai robot megbolondult és nekünk kellett elintézni, na ugyanez v hasonló lehetne a földön is a 3.részben, meg amit igazán hiányolok az a "vizes helyszínek" hiánya...

vágjátok olyan bolygóra gondolok ahol sok a víz és mondjuk ien kikötö féleségben lenne a küldetés, vagy egy víz alatti bázison... sztem jó ötlet és szerintetek?
62.
62.
tomy88trance
Szerintem a Földre azért nem lehet ,mert az kényes ügy lenne a Bioware-nak.. még valaki beperelné őket ,hogy de hát a földön embereket lehet ölni stb(lásd mw2 ) .. xD
61.
61.
sunstreaker
reménykedjünk, 2 év sok idő.
60.
60.
Macifasz
#59: Igen, a Földre én is ellátogatnék már. Nem is értem, hogy miért nem lehetett valami kis apró küldit csinálni oda...de remélem a harmadik részre megjön az eszük, vagy sokan panaszkodnak majd emiatt, és a készítők engednek a nyomásnak:-D
59.
59.
norbi155
sunstreaker nagyon szépen köszönöm :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...