GDC 10: True Crime bemutatkozás, videó

  • Írta: InGen
  • 2010. március 10.
  • Hír
Link másolása
Az újraindított True Crime-sorozat fejlesztői hosszasan mutatták be készülő játékukat, s ígéretük szerint egy egészen új dimenzióba röpítik el a kétes hírű szériát.
Az új True Crime a United Front fejlesztőstúdiótól érkezik, mely két és fél éve alakult, főként EA Black Box, Radical és egykori Rockstar alkalmazottakból. Stephen Van der Mescht, a csapat egyik vezetője arról beszélt a GDC-n, hogy igyekeznek úgy tekinteni erre a True Crime-ra, mint ahogy J.J. Abrams a Star Trekre: rebootolni, teljesen újraindítani szeretnék a sorozatot. Ezért döntöttek úgy, hogy a helyszínt is teljesen megváltoztatják, Hong Kong pedig pont kapóra jött, hiszen egyetlen nagy, AAA kategóriás sandbox játék sem állított még ázsiai várost a középpontba.

Mindezek mellett Hong Kong azért is volt ideális választás, mert sokáig brit uralom alatt állt, így egy egyedi kombinációja a keleti és a nyugati kultúráknak. Van der Mescht elmondta, ettől függetlenül nem törekednek arra, hogy pontosan lemásolják a hatalmas város minden egyes részletét, inkább a fontosabb elemeit és a hangulatát szeretnék megragadni, a részleteket pedig úgy belőni, hogy az teljesen a játékmenetet szolgálja.

 

Ugrás a galériához


17.
17.
kankadi
16: inkább konzolra csinálják meg és pc-re meg avgy ne adják ki vagy csesszék el direkt, ezek után, én ezt kivánom
16.
16.
ATi0021
Az, hogy Hong Kong lesz a helyszín az remek döntés volt. A képek alapján is tetszik, de a videó viszont kissé elbizonytalanított. A New Yorkhoz is nagyon pozitívan álltam oda, de amikor megláttam, csak auto-aim van, egyes billentyűket nem ismer fel, csak a kontrolleren. Siralmas volt.



Számomra a lényeg ne legyen túl mű arcade játék és legyen normálisan megcsinálva a PC-s verzió. Ezúttal üljenek le és írják meg normálisan a PCs verziót, nem kell konzol port. Remélem tanultak a New York és a GTA4 esetéből.
15.
15.
dzsiádzsó
Gagyresz.... Nem tetszik, Just cause auto 4 ? WTF?
13.
13.
Mathia$
első két részt próbáltam csak, megvannak, de porosodnak.

Ez felkerül a listára.
12.
12.
giga321
Ennek a verekedős része kb olyan mint a Batman Arkham Asylumnál a free flow harcrendszer. Ez nem is olyan rossz.
11.
11.
Lachgas
ahogy a videóba ott tögyög (szalad) nagyon nem tetszik
10.
10.
Parker71
Hááááááááát azért ezen még dolgozni kell, a harcrendszer jó, de a mozgások elég gyengék és a grafika (pl.: tűz) sem elég jó szerintem. De még lehet csiszolgatni és ha a látható hibákat kijavítják akkor egy igen faxa sandbox-os játékkal leszünk gazdagabbak.
9.
9.
iNKARNATE
A TC: New York nekem tetszett, volt benne pár dolog amit szívesen láttam volna GTA-kban is. Ez meg szintén várós.
8.
8.
n_csacsi
#7: nekem a 2. rész is tetszett, de ez :D ez vinni fogja nálam a pálmát :D
7.
7.
d15a5t3r
Elég jónak tűnik! A második részt próbáltam annak idején és nem is volt rossz!
6.
6.
kankadi
vagyis bemutatok... és h mikor lesz egyáltalán, sony-ra vagyok nagyon kiváncsi!!!
4.
4.
kankadi
jó játék lehet... am nem tudjátok, hol lehet nézni élőben a prezentáciokat? amiket a sony meg microsoft csinál...
4.
4.
doomSbloom
GTA 4-nek már most oda vert:D

amúgy Thompson örülni fog ennek a játéknak is...
3.
3.
wildláma
érdekes. még lehet mit csiszolni, pl az nem tetszett amikor csak úgy odaszalad a muksóhoz, ráfog a nyakára ás áttlöki a korláton. valami ellenállást tanúsíthatna
2.
2.
Scoo
Az egy nálam kimaradt, de ez eddig tetszik. Fasza ahogy bedobja a csókát a kukába :)
1.
1.
kelele
szerintem nagyon jó játék lesz:D



emlékszem anno az 1-el mennyit nyomtam:D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...