Támogatni fogja a külső adattárolókat az X360?

  • Írta: fojesz
  • 2010. március 19.
  • Pletyka
Link másolása
A Joystiq állítólag több forrásból is megerősített értesülései szerint a jövőben a külső, USB-n csatlakoztatható adattárolókat is támogatni fogja az Xbox 360.
A Joystiq állítólag több forrásból is megerősített értesülései szerint a jövőben a külső, USB-n csatlakoztatható adattárolókat is támogatni fogja az Xbox 360.

A Microsoft egyelőre nem kommentálta a híreket, de furcsa (egyúttal valamilyen szempontból okos) lépés lenne a részükről, ha igaznak bizonyulnának a pletykák. Az Xbox 360-hoz borsos áron vehetünk nagyobb kapacitású merevlemezeket, a firmware frissítés formájában érkező újdonság miatt pedig szinte biztosan bevételtől esne el a redmondi cég, hiszen ezek az USB-s külső kiegészítők jóval olcsóbbak, mint a Microsoft cuccai. Az a tavalyi hír is éles ellentétben a mostaniakkal, hogy októberben olyan frissítés jelent meg a konzolhoz, amely használhatatlanná tette a third party (nem Microsoft által gyártott) memóriakártyákat.

Egy másik érdekes pletyka is jutott mára az Xbox 360-nal kapcsolatban. A Microsoft még 2008 augusztusában szabadalmaztatott egy olyan fícsört, miszerint a játékosok játék közben is letölthetnének kiegészítőket kedvencükhöz. Mindez azért jó, mert például jelenleg, ha valamelyik később megjelent pálya nincs meg neked, akkor a játék - amikor ezen a pályán játszanának a többiek - automatikusan kivág a menübe, hogy töltsd le. Ez egy kényelmi funkció elsősorban, állítólag most fogadták el a szabadalmat, ami azt is jelentheti, hogy hamarosan bemutatkozik ez a lehetőség is.

Update: Kis update a merevlemezes résszel kapcsolatban: annyira mégsem rózsás a helyzet, annyi megkötés ugyanis lesz, hogy legfeljebb két, egyenként 16 gigabájtos USB-s eszközt csatlakoztathatunk majd a gépre.
22.
22.
dzsiádzsó
#21:

Az MS nem bannolja azokat, szemben a rémhírekkel együtt amik régen voltak soha senkit ezért nem baszarintottak ki. Ja és ugye azért már lement 2 bann is mióta van ez a mod szóval alapja sincs ennek a feltételezésednek, sőt amint látod nyit a felhasználók felé az MS....
21.
21.
Knodros
16: Amíg M$ nem banolja azokat,persze stílusosan a gépeddel együtt.
20.
20.
dzsiádzsó
#19:

Áhh mostani gépük van az jobb, már drive is hangosabb, azért is játszanak onnan. Azért persze a csendtől még nagyon távol van :D, meg szerintem nem szerelték teljesen össze HDD boxot, és azért is hangosabb :D, nekem csak úgy ott lóg egy kis laptop hdd az oldalán elég rút, de gyakran belenyúlok DLC stb miatt szóval nekem a sima 20s is hangos :D
19.
19.
lawrencze
#18: háth igen egy nagyon kicsivel hangossab.. de kétlem hogy egy hűtés mod melett azt hallani lehet ugyanis a ventiknek olyan a hangjuk mint egy régi porszívónak:D
18.
18.
dzsiádzsó
#17:

Ja igen bocsi keverem mindig :D western, gépemben van maxtor :)



Jó neked néhány haveromnak lassú, bár ezt nem tudom mire alapozzák :/, de hangosabb is azt mondták.
17.
17.
lawrencze
Háth én pont a minap csináltam meg.. amúgy megjegyzem a maxtor az pont nem jó hozzá:D hanem a Western digitalosokbol pár szériával meg bírod csinálni. én egy scorpio bluet rendeltem 13 ezer volt a postával eggyütt . 250 gigás és semmiféle lassulás nincs ugyan olyan gyors mint a gyári 20 gigásom volt
16.
16.
dzsiádzsó
Meg létezik az is hogy vesztek egy trox csavarhúzót, és vesztek 250gb valamilyen méretű, maxtor hdd-t ami még jó is a boxhoz, letöltötök hozzá egy filet, kiszeditek a régi hdd, be az új, és 20e megvan 250gb hdd-tek.



Mondjuk sokan mondták utólag max 120-st érdemes berakni, kifejezetten érződik 250-sen a lassúság :( nem tudi miért
15.
15.
Killerbee
#14: Létezik pendrive is :)
14.
14.
huszti
és hol a fernébe veszel 16 gigás vinyókat? :D sehol. ergó >ms kiad 16 gigás vinyókat a boxhoz, valami 10 ezerért. 10 ezer ftért már 160 gigás vbinyót veszel, vagy 250-est
13.
13.
12.
12.
bzsp
nekem is csak két játék fér fel a vinyóra, demo-t már nem tok letölteni, szal jól jönne még egy kis hely:)
11.
11.
Slik
nekem jól jönne, csak 20GB-m van abból nekem 2 játék van telepítve és tele is van míg le nem törlöm egyiket tesómat nem engedem játszani :D
10.
10.
dzsiádzsó
Hát nekem max 2 játék fér föl, de kb 5-10 perc alatt felmegy a legnagyobb is kb 7 GB, szóval nem nagy cucc, mindig az aktuális 2 fönt van amivel tolom, max ha valami DLC-t törölni kell leszedem újra.



Amúgy a cikk kicsit félre olvasható, mert a box most is támogatja a külső USB-ket, nem arról van szó hogy egy videót nem játszik le róla, itt kifejezetten arról van szó hogy Xbox HDD-jét helyetesitő eszközök támogatása készül. Csak a gond az hogy nekem az is tele van, pedig 2 küsö vinyom is van 250, 500-as :D
9.
9.
boldi89
Szerintem egy újabb warez forásnak néznek elébe a hozzá értő hackerek.
8.
8.
Giga0509
7.
7.
Mathia$
#5: tényleg, a borderlands meg a bully csak 3,4 gb-t telepít.
6.
6.
Scoo
#4: Jó ez a 16 giga is. Azoknak akik nincs hddjük azoknak ez egy jó mentőöv. Akik meg nagy felhasználók azok alapból olyan pakkot vásárolnak/tak amiben nagy vinyó van. Sebességileg gondolom még mindig az x-box hdd lesz a nyerő.
5.
5.
Knodros
Szerintem teljesen jól van így is.16 gigára 3 játék fel kell hogy férjen,

aztán cserélgeti az ember,ha egyszerre nyóc feltelepített játékon akar játszani.

4.
4.
fojesz
Na volt egy kis update, hogy miért nem lesz ez mégsem annyira jó dolog.



Egyébként nyilván a pendrive-ok is érintettek az ügyben.
3.
3.
Bins
a pendrivos frissítés már él jelenleg is, ezzel viszont amit vki a topicba is kérdezte, a külső merevlemezeket is rá lehetne majd kötni. nem biztos h sok pénztől esnek el, mert így mégtöbben vennének xbox-ot mivel nem kell költeni + hdd-re, szóval jól is elsülhet, de mindenképp rendes lenne tőlük.
2.
2.
Mathia$
Én nem értem xD mindenhol mást írnak ezzel kapcsolatban, remélem hamar fényderül az egészre.
1.
1.
Knodros
Prohardveren úgy írják,hogy akár pendrive-ra is menthetsz.

Még jó,hogy eddig nem vettem HDD-t,ha ez igaz.

Nagyszerű ötlet,bár a saját piacuknak ásnak vele alá.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...