Svájc is lecsap az erőszakos játékokra

  • Írta: InGen
  • 2010. március 22.
  • Érdekesség
Link másolása
Nem csak az ausztrál, de a svájci politikusok is úgy gondolják, hogy az erőszakos játékok az okozói a társadalom problémáinak, így szigorú intézkedésekbe fogtak.
Az első kormányhős, aki felemelte hangját az erőszakos játékok ellen a Szocialista Párt képviselője, Evi Allemann volt. Ő egy olyan indítványt nyújtott be, amely szerint le kell állítani az olyan játékok gyártását, importálását, reklámozását és eladását az országban, melyben emberek, vagy emberszerű lények ellen követhetünk el erőszakos cselekedeteket. Az indítványt 19-12 arányban elfogadták.

A következő indítvány a Keresztény-Demokrata Párt képviselőjétől, Norbert Hochreutenertől jött, aki nagyban szeretné korlátozni a véres játékok eladását gyerekeknek. A javaslat 27-1 arányban aratott győzelmet. Azt viszont egyelőre nem döntötte le a svájci kormány, hogy mitől számít egy játék erőszakosnak, vagy véresnek, így azt sem lehet tudni, hogy mely címek lesznek érintettek az ügyben.

Létezik viszont egy olyan svájci törvény, mely szerint ha egy petíció eléri a százezres aláírásszámot, akkor megvétózhatják a rendeletet. Így, ha a különböző unatkozó képviselők rendeletei kezdenének nyomasztóvá válni, a svájci játékosok összefoghatnak, és megtorpedózhatják ezt az egészet.
25.
25.
Optimus Prime
#24: Nos lehet bennem azért van eme ferde kép, mert amikor anno én voltam általános iskolás a legtöbb tizenéves osztálytársam - meg úgy általában a többi gyerek - kedvenc filmjei a horrorok voltak, játékban még nem volt elterjedt, de ha igen a véres, brutális. És persze onnan tanultam - inkább rám ragadt :S - csúnyán beszélni, meg hasonlók.



Szóval ezért kétlem, hogy a rendszabályok és a szülői odafigyelés elég lehet. Egyszerűen mintha a gyerekek csak olyan érdekelné, amiben szex, erőszak, vér és brutalitás van, meg persze némi nácizmus. Igen, egyik osztálytársamnak Hitler volt... példakép, kedvence.

Meg persze, amit látok. Vagy egy hónapja láttam, amint egy alig járni tudó 2 éves két bottal kezeiben a galambokat verte a parkban.
24.
24.
hedzsooo
#23: "...hanyatlunk a mérhetetlen rohadás felé."



Ok, de ennek nem lehet eppenseggel 1ik kivalto oka a cikk temaja ?



Szerintem igaza van tappancsnak es nem csak azt kell megvalogatni 1 szulonek, h mit nezhet 1 gyerek pl. a TV-en, hanem azt is, h korosztalyanak megfelelo-e az adott PC-es / konzolos jatek...persze 1 szulonek nem biztos, h van ra eleg ideje melo mellett es talan 1 jobb korhatar-besorolas a jatekoknal segitene a szulok feladatat is, h konnyebben eldonthessek mi is a megfelelobb jatek a gyereke szamara es mi az ami tul durva mondjuk meg 1 tiz eves kis sracnak....
23.
23.
Optimus Prime
#18: Látom még sokan vágják a mesteri szarkazmusom.

Én nem arra céloztam, hogy nem a játék a hibás, de arra se hogy az. Anno is voltak beteg emberek még nem volt játék, film. És igen most is van, még több. Talán ennek a hatására, de talán inkább mert hanyatlunk a mérhetetlen rohadás felé.
22.
22.
zola2000
17: ha nem is a németekkel, de a battlestation pacificben van japán kampány, amiben le lehet győzni amerikát.
21.
21.
Mortician
#20: Nem akarlak elkeseríteni, de a Postal 3 még meg sem jelent. Ebben az országban egyelőre még nem nagyon szokás bármilyen játékot is betiltani.
20.
20.
adriano28
azé kár hogy a postal 3 at nem adták ki MO -n :S
18.
18.
_Tappancs_
#16:

Hihtetlen ez a következtetés.. Nem is csoda, hogy nem lehet dumálni ilyenekről csak ennyit.:

- fúúj

- mi höh, háá játék

- hitler is tán játszot

- minden jó amit szeretek és tömeg van mögöttem, nem kell ezen gondolkozni ,mert hát én is játszok 20 éve és akkor bittos jóó és szóra se érdemes a játék téma..meg a szülők, meg a gyerek a hibás meg...

- nem is játékok okozzák a gondokaz(brilliáns okfejtés)

--

Itt a vége fuss el véle..lehet folytatni. :D



16.
16.
Optimus Prime
#15: Valszeg Hitler sokat nyomta a Wolfensteint, Napoleon meg az Age of Empirest azért lettek olyanok, amilyenek?
15.
15.
_Tappancs_
Talán a játékok azért kapnak kiemelt szerepet, mert a gyerekek a előző, jelen és a következendő generációk is azon NŐNEK fel.



Azt hiszem egy játék jobban kötődik az emberhez , mint egy film, hiszen maga a játék főhősét irányítják sok sok sok órán keresztül. Míg a film nézés passzív cselekvés, addig a játékkal való játszás aktiv cselekvés. Míg a film szűk tér addig a játék tág tér.



Én még film függőt nem láttam, játékfüggőből annál többről hallani, látni, olvasni. Nyilván erősebb hatást gyakorol mind a felnőttekre mind a gyerekekre. Ezért van fokozottan középpontban..



Azt mondják: Ne a TV nevelje a gyereket(de felnőttet se). Ezt mondják ma a játékokra is..NE a játék nevelje a gyereket.



Igaz vagy nem igaz ez a nevelés dolog? Minden bizonnyal igaz, hiszen hatást fejt ki rá, hamar értesül és lát olyan dolgokat amiket nem kellene ideje korán, akár beszédjében vagy viselkedésében esetleg érdeklődési irányultságában is beleszól. Akarva vagy akaratlanul



így hát nem is olyan semmit mondó dolgok ezek, de nem is olyan egyszerű dolgok, mint ahogy némelyek egy legyintéssel áthárítsák a szülökre a felelősséget vagy éppen felnőttségükre apellálva meg elbagatelizálják a dolgokat(bele se gondolva, else gondolkozva)
13.
13.
Oliver S96
így is, úgy is lekalózkodják a játékokat
12.
12.
Lachgas
#11: Svájcban vannak bevándorlók .... onnan még az echte schweiz-iakat is kiturják csak mert nem passzol bele a társadalomba.
11.
11.
bzsp
ja persze, valószínű, h a játékosok okozzák a gondokat...vagy a sok bevándorló, akik lassan többen lesznek mint a svájciak...velk foglalkozzanak
10.
10.
Lachgas
mindig fel merült bennem a kérdés hogy a horrorfilmekel mivan?



Pl. a "Saw" filmek. Tisztára kiképzöfilmek kezdöknek.
9.
9.
Takuma Sato
Hát igen nekünk magyaroknak nem kell ilyesmitől tartanunk, hiszen eléggé nagy a korupció az országban.

Ezért szeretnek hozzánk jönni adócsalássi kisérleteiket véghez vinni a külföldiek, és persze azért a magyar népet sem kell félteni.

De nagyon meglepödnék, ha a mostani helyzetnél szigorubb elöirásokkal illetnék a játékokat, mert hát lássuk be nem nagyon tudják betartani a törvényt, mert ki fogja megtudni, hogy Bevíz Elek 12 évesen megvette a Metro 2033-t a Rend Elektől a helyi zugkonzol árustól?

No meg ott van a net onann is könyedén letudja tölteni a porbafingó nép akármit.
8.
8.
Optimus Prime
#7: ...mint az 1984-ben. Éljen Nagy Testvér, éljen a Párt! :)
7.
7.
dzsiádzsó
Ez már csak ilyen kampányfogás, semmi alapja sincs, csak úgy látszódjon mintha történne valami, kár érte....



Nincs olyan tanulmány ami bármi módon igazolná hogy valaki a játékok miatt lett erőszakosabb, egyszerűen aki erőszakos annak mindegy , hogy egy Rambot, Rammstein, vagy GTA lát, kódolva van az erőszakra, ezek nem felbújták, max kiváltják azt ami előbb utóbb amúgy is a felszínre tört volna, és ez ellen nem lehet védekezni, ha minden ilyet beszüntetnének, elég kommersz szürke szar világba élnénk...
6.
6.
Ecneb
ez érthető, mármint, hogy miért vannak ennyire a játékok ellen! Régen ezek közül a "tüntetők" közül senkinek nem volt gyerekszobája, sem TV-je sem számítógépe...csak egy kej-fel-jancsi. Ők úgy gondolják, hogy ha nekik nem volt jó régen, akkor nekünk se legyen jó most!
5.
5.
brandonlee
Annyira szánalmas, hogy mindent a játékokra fognak...De komolyan, ez elkeserítő.
4.
4.
pjoco
Ott a sok gyilkos, rabló meg pedofil azokkal foglalkoznának inkább mint játékokkal! Szerintem egy normális felfogású ember tudja hogy csak játék és nem a valóság! Aki meg a játék miatt gyilkol az biztos hogy mentálisan nem egy szintem van velünk normális emberekkel!
3.
3.
adikas
Valamilyen szinten némelyeknél talán,de egyébként egyáltalán nem a játék tehet arról ,hogy a társadalom egyre jobban rothad.
2.
2.
MadDragon
Különben is a bűnözők nagy része olyan rétegből való, akiknek nem nagyon van bármiféle gépe játékra.
1.
1.
krisztian93
és ha kitiltják akkor mi van?? ot a warez, ezzel csak a kiadót károsítják mert nem tudják a játékot eladni.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...