Folytatódik a Fűrész játékváltozata

  • Írta: fojesz
  • 2010. április 10.
  • Bejelentés
Link másolása
Úgy látszik, a Konami észrevette, hogy a hat Fűrész-filmhez képest ők jócskán le vannak maradva - be is jelentették a napokban a Saw játékváltozatának folytatását.
Úgy látszik, a Konami észrevette, hogy a hat Fűrész-filmhez képest ők jócskán le vannak maradva - be is jelentették a napokban a Saw játékváltozatának folytatását.



Eleinte nem tudtuk elképzelni, hogyan lehet játékot csinálni a Fűrészből, aztán a Konami és a Zombie Studios mégis összehozta - el lehetett vele játszogatni, de azért remélhetőleg a folytatás többet kihoz majd a licenszből.

Ugrás a galériához

A Saw II új csapdákat, fejtörőket és új harcrendszert is, ígér amelyhez a bejelentés szerint nem árt majd a pontos időzítés, amennyiben nem szeretnénk hamar fűbe harapni. Fontos megjegyezni, hogy a történet nem köthető egyik filmhez sem, az időrendet figyelembe véve az első két rész közé tehető a játék. A folytatást újfent a Zombie Studios fejleszti, megjelenése idén ősszel várható PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra - PC-s verzióról nem esett szó.
17.
17.
lacika001
remélem a 2 rész is jó lesz mint az első

16.
16.
joati
#14: Semmi csak gondoltam az előbb a bohóc beszélt belőled.
15.
15.
Icedax
sztem jól néz ki,és a fürész szerintem csak filmbe jó,az a baj hogy ma már mindent megfilmesítenek meg,mindent megcsinálnak játékban meg..stb
14.
14.
Hardyboy
nha jó most totál lököttnek néztek, de ilyen az ember a reggeli kávéja nélkül...elolvastam úrja éss megértettem, amugy mi bajod az avatarommal...
13.
13.
joati
#12: Nézd már meg az avatarát!!
12.
12.
triplet
#11



Csak én nem értem azt amit írtál? Mi az hogy csak Wii-re lesz? Ott van hogy ps3-ra, és xbox360-ra is várható ősszel, csak a pc-s verzióról nem esett szó. Akkor miért lenne csak Wii-re? Vagy ez valami poén akart lenni csak én nem értem?:D
11.
11.
Hardyboy
Idézem: "A folytatást újfent a Zombie Studios fejleszti, megjelenése idén ősszel várható PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra - PC-s verzióról nem esett szó. " --- ez akko anyit jeleny hogy csak Wii-re lesz, vagy erről nem tudtok infókat, ezé ne már ekkora kiszurás az X-box-osokkal, a PS3-masokkal és a PC-sekkkel :P

9.
9.
tronlegacy
Nem volt nagy cucc amit most tavaly ősszel csináltak, szerintem jobb ötlet lenne, ha a szintén idén ősszel érkező 7-ik filmből készítenék a következőt.
8.
8.
Yagami Light
Én játszottam az első részével, de elérkeztem egy annyira gagyi részhez, hogy elment tőle a kedvem. Valami ládába volt bezárva egy futkosó faszi feje és úgy kellett belecsalogatni ilyen robbanós zsinóros csapdába.

Csakhogy a láda nem robbant egyből széjjel. Mindig meg kellett ismételni a csapdafelállítást és abba belecsalogatni a mukit. Egy csík jelezte is a ládikó stabilitásának mértékét. Tehát addig kellett újabb csapdákat állítani és belecsalogatni, amíg az a láda szét nem jött. Ez kb olyan Super Nintendós szint. El is ment a kedvem. A grafikáról nem is beszélve. A látvány abszolút nem adta vissza a filmben látottakat. Mondjuk nem is azt akarom mondani, hogy olyan legyen mint egy film, mert az nehéz lenne, de azért legalább összeszedhették volna magukat, mert maga a látvány egyáltalán nem volt iszonyatos.

Szóval nem tetszett.
7.
7.
vytros
Én úgy gondolom ha már Fűrész játékot csinálnak, akkor sokkal bulibb lenne, hogyha neked kéne kínozni az emberkéket...mondjuk ha sok idegbeteg elé kerülne, akkor megint lődöznének a sulikban.
5.
5.
kasy
#2: Vannak.



Amúgy a játék pont azt végzi el amit a filmben kifogásolnak. Mert a filmek esetében az erőszakot okkal követték el. A játékban viszont tényleg a nyers brutalitás a lényeg. Ahogy ezt a videót is elnézem, szinte kifejezetten erre építenek.
4.
4.
Daveout
A játék az "újgeneráció" megalázása...a film medig 2-6ig ZS kategóriás!!! Szégyen az egés!
3.
3.
HorvathD
az első 2 rész még jó volt.Amúgy ez sem lesz valami nagy cucc.Tiszta szar a grafikája.
2.
2.
doomSbloom
#1: vannak még rajongói?:)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...