Új stúdiót alapítanak az ex-Call of Duty vezérek

  • Írta: InGen
  • 2010. április 13.
  • Érdekesség
Link másolása
Jason West és Vince Zampella, az Infinity Ward nemrégiben kilépett vezetői új stúdiót alapítanak Respawn Entertainment néven, az EA lesz a kiadójuk.
Pár hete a hírhedt Activison vezér, Bobby Kotick elüldözte a cégtől az Infinity Ward két alapítótagját és legfontosabb emberét, Jason West és Vince Zampella urakat. A két fejlesztő indította el és tette több milliárd dolláros márkává a Call of Duty játékokat, mígnem kénytelenek voltak kontroverzális körülmények között elhagyni saját stúdiójukat.


A kér úriember nem várakozott sokáig, megalapították saját stúdiójukat a beszédes  nevű Respawn Entertainmentet, s elmondásuk szerint nagyon élvezik, hogy a nulláról építhetnek fel egy AAA kategóriás fejlesztőcsapatot. Rengeteg embert fognak felvenni az elkövetkező hetekben, s első játékuk kiadására már teljes megállapodást kötöttek az EA-vel. Fontos, hogy a stúdió magántulajdonban marad, az Electronic Arts csak a kiadó szerepét tölti be, így bármit is találnak ki a Respawn Entertainmentnél, az a saját tulajdonuk marad. Nem szeretnék ugyanazt a hibát elkövetni, mint az Activision esetében.
24.
24.
Killió
Majd csinálnak egy terroristás játékot ahol Call of Duty-s katonákat kell őlni.



LOL
23.
23.
Killió
Én nagyon birom a Call of Duty-t...

Még gondolkozom, megvegyem-e ha lesz.

Na jó, a két NAGY ember nélkül nem tudom mihet kezdenek.
22.
22.
Killió
#21: Egy szóval elsem móndható!!!
21.
21.
frankek
hát mivel a Call of Duty szüleiről van szó vajon mien játék várható? :D xD
20.
20.
CoDer
kíváncsi vagyok milyen játékokat fognak készíteni. bár ez még messze van
19.
19.
Mathia$
Ja vmit elfelejtettem: Fuacktivison! :D Az a majomfejű Kotick meg el is áshatja magát! Jó mélyre!
18.
18.
Mathia$
#15: így van a reklámon múlik minden, a cod sorozat meg érkezik a hanyatlásához. Na meg azt sem árt tudni hogy folyamatosan szállingóznak át az Infinity Ward-tól a fejlesztők a Respawn-hoz :)

Hajrá Respawn!! EA Powwa!



(Am ezt tegnap belinkeltem a bla-bla-ba, örülök hogy kikerült :))
17.
17.
izomkukac
hajrá várom az első játékukat, remélem PC-re is megjelenik
15.
15.
wildláma
#14: itt jön képbe az óriási reklámkampány. ez volt kb akkor is amikor a MoH-ból léptek ki, akkor is új cím volt a CoD, és azóta mivé nőtte már ki magát. amúgy elképzelhető az, hogy nem FPS-t csinálnak?
14.
14.
Maxxer
#11: Csak ,,hogy ezt az átlagvásárló ,majd nemfogja tudni.. :(:( Mertcsak a nevet nézik,nem a csapatot aki csinálta. Szóval ,ezt csak azfogja tudni ,megint aki értesült róla..
13.
13.
ChainGun112
tudtaaaaaaaam :D:D és jól tették (Y) biztos vok benne hogy egy tuti gamet csinálnak majd
11.
11.
K.G.
Akkor nem az új CoDot kell megvenni, hanem amit ők fognak összedobni.
10.
10.
wildláma
respawn entertainment, milyen kreatív :D amúgy számítani lehetett erre a lépésre. És lehet az új banda megint visszahelyezi az EA-t oda ahol volt?
9.
9.
Nesquik
Így is van. Így kell ezt csinálni! (Y) Hajrá! Hajrá!:)
8.
8.
adam183
GL! Remélem jönnek majd a jobbnál jobb RE. játékok ;)
7.
7.
Zseblámpina
Mi húzzuk a hasznot ebből remélem ,most megmutatják hogy összedobnak egy jobb játékot mint az MW sorozat!
6.
6.
mnmn1
ezt vhogy gondoltam Resoawn Entertainment!!!!!!!!!!!!
5.
5.
Maxxer
*Cod 6.-ért ,lemaradt a t .Na már nem dupla postolok többet :d
4.
4.
Maxxer
Ui: Szívesebben fizetnék ,kp-t az Ex iweseknek ,a Co6 .-ért ,minthogy az Actihoz jusson a pénzem..
3.
3.
Scoo
Én is szurkolok nekik. Anyagilag jó ha nagy kiadó van az ember mögött, de akkor előbb utóbb elkurvásodik az ember. Látsd a százer bejelenetett COD verziót.

Biztos csakazért is igen csak minőségi munkát fognak végül letenni az asztalra, hogy megmutassák az Activisonnak.
2.
2.
Maxxer
nesze neked Acti :@ .Hajrá Ex Iwesek,remélem sikeresebbek lesznek ,mint voltak :P
1.
1.
Ragnarök
Hát én nagyon remélem, hogy sikeresek lesznek az 'úriemberek' és várva várom azt a játékot, amit kiagyaltak. :D

Hajrá Respawn!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...