Megerősítve: jön a LittleBigPlanet 2

  • Írta: fojesz
  • 2010. május 8.
  • Érdekesség
Link másolása
Jó ideje számítottunk rá, viszont hivatalosan eddig senki sem erősítette meg, hogy folytatódhat-e a LittleBigPlanet - most úgy tűnik, lesz második rész.
Jó ideje számítottunk rá, viszont hivatalosan eddig senki sem erősítette meg, hogy folytatódhat-e a LittleBigPlanet - most úgy tűnik, lesz második rész.



Habár a hivatalos bejelentésre még nem került a sor, a Game Informer már egy komolyabb előzetest is beígért, amelyet a júniusi számban fognak leközölni. Ez alapján már biztosra vehetjük a LittleBigPlanet 2 létezését, igaz, eddig is lehetett rá számítani, hogy készül majd folytatás, azonban az efféle "tévhitek" eloszlatásáról mindig gondoskodott egy-egy Sony- vagy Media Molecule-munkatárs.

Az első információk szerint a LittleBigPlanet 2 pályakészítője jókora fejlesztésen esett át, és nem csak azt teszi lehetővé, hogy platformjátékokat gyártsanak a játékosok, már a játék típusát is ki lehet választani: a cikk lövöldözős, verseny-, puzzle-, és szerepjátékokat említ, de csinálhatunk majd Space Invaders-klónokat is. A lap munkatársainak a Media Molecule egyik alkalmazottjának munkáját mutatták be, aki egy Command & Conquer-szerű stratégiai játékot készített. A játékosok mindent testre szabhatnak, megváltoztathatják a HUD-ot, az irányítást, Sackboy ugrásának fizikáját, és maguk vehetnek fel hangokat a pályákhoz. Valószínűleg most már nem kell sokat várni a hivatalos bemutatóra, akkor majd bővebben is írunk nektek a játékról.
5.
5.
Krekk
Várom nagyon. Főleg a különféle sikercímek házilagos feldolgozását. MW2, gow 3, a lista vége pedig szinte végletelen, elég csak az első részhez készült pályák számát megnézni.
4.
4.
klemid
Ien Star Wars módot is rakhatnának bele. :D Vicces lenne droidokkal harcolni.
3.
3.
Mathia$
Na egész jól hangzik!
2.
2.
ZERO88
Ez de jó lesz:D !!!!!!!!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...