Hivatalos: készül a Tekken hetedik része

  • Írta: fojesz
  • 2010. május 27.
  • Bejelentés
Link másolása
Bár korábban is volt szó róla, csak most erősítették meg hivatalosan: készül a Tekken 7, igaz, egyelőre csak az előkészületeknél tartanak a fejlesztők.
Bár korábban is volt szó róla, csak most erősítették meg hivatalosan: készül a Tekken 7, igaz, egyelőre csak az előkészületeknél tartanak a fejlesztők.



A Tekken 7 készültét a sorozat atyja, Katsuhiro Harada jelentette be egy madridi rendezvényen - ha emlékszünk, tavaly októberben ugyanő mondta azt, hogy már ötletelnek az új játékon. Az úriember mindössze ennyit árult el, így egyelőre tippelni sem merünk, hogy mikor jelenhet meg a következő rész - bízzunk benne, hogy nem kell rá annyit várni, mint a Tekken 6-ra.
20.
20.
Tenshi-Angel
Az ötben is nekünk kellett megszerezni a karaktereket, nem?
Na ja, az öt is nagyon jó, bár nekem Dark Ressursection jobban tetszik, mint az 5.
19.
19.
Giga0509
#20: Szinte 0 újítás,sőt,csak rosszabb lett.Pl. a single rész az a scenario mode (az a mászkálós) de azt is elég sz*rul csinálták meg.
18.
18.
kgabe
hát bizakodva várom :).

véleményem szerint is a 3 és az 5 a legjobb. annyit nyomtam/nyomtuk régebben. nagyon élvezetes volt. a tekken 5 dark resurrectiont próbáltam volna ki de nem volt rá lehetőség.
17.
17.
Neverwinter
Nem tudom, én a harmadik után gondoltam, hogy nem lesz több jó rész. Aztán amikor megjelent az öt, megváltozott a véleményem. Lehet hogy meg tudják csinálni ezt a hetedik részt is normálisra.
16.
16.
air 2
Nekem a tekken az ötödik résszel lezárult.Inkább Soul Calibur párti lettem.Ez a hatodik,mintha nem is a Namco heggesztette volna!Semmit nem várok az új résztöl.Furcsa de a PS3-óta nemnagyon jeleskedtek a japcsik a játékkészítésben!(persze vannak kivételek).

15.
15.
Oliver S96
no igen, a 6 elég ratyi volt, a 3 a legjobb tekken
14.
14.
Giga0509
#14: Hát...Nem sok mindenről maradtál le :D
12.
12.
Giga0509
11.
11.
Yagami Light
Nekem eddig a Tekken 5 hangulata tetszett a legjobban. Ebben a 6-odikban nagyon szarok a zenék szerintem. Meg egy-két pályát azért bennehagyhattak volna az 5-ből. A kedvencem az az éjszakás volt amiben a háttérben egy fa és egy vár volt, na meg a telihold A zenéje is nagyon király volt:

http://www.youtube.com/watch?v=r-6e-mjsqxs&feature=related
10.
10.
keiji maeda
nah szép elbasztak vagy 5 évet a tekken 6 fejlesztésével és szinte semmit nem kaptunk semmi letölthető tartalmat se csinálnak hozá pedig extra ruhákat itemeket nem ártana ! a lényeg a lényeg hogy éveket töltöttek a semmivel és most csinálják a 7.részt remélem lesz képűk ezt is kiadni szinte leheletnyi újjítással
9.
9.
InGen
#7: Na Ja. Amúgy inkább új Soul Calibur jöhetne lassan. =)
8.
8.
iNKARNATE
7.
7.
iNKARNATE
#1: azért rakhatnának bele némi újítást is m8... és ne úgy mint itt az SP kampányt.
6.
6.
TEEBEEX360
Főleg ha a natal is támogatná!Na az lenne az igazi buli!Egyébként várom mert ez a 6. rész gyenge volt sztem!Túl nehéz volt a kampány része!Főleg az a köcsög robot lány!Pfúúúújjjj!!
5.
5.
dawe001
Végülis nagy buli lenne, elképzelném magam ahogy próbálkozom.... xD
4.
4.
dawe001
#3: Miért, tudsz karate-zni?:D
3.
3.
Kochee
És lehet hogy már move-val fog menni. Az már milyen király lenne
2.
2.
Giga0509
Jó lenne ha nekünk kéne megszerezni a karaktereket,mint a 3-ban.Illetve jó lenne ha elfelejtenék ezt a scenario mode-ot,vagy legalább is ne az legyen a campaign része,hanem sima verekedős.
1.
1.
InGen
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...