E3 2010: SW: The Old Republic videóáradat

  • Írta: zoenn
  • 2010. június 16.
  • Videó
Link másolása
Az állunkat keresgéltük a Microsoft konferenciáját záró CGI mozgókép alatt, de a tényleges játékmenet közbeni pillanatokra egészen eddig kellett várni.
Az állunkat keresgéltük a Microsoft konferenciáját záró CGI mozgókép alatt, de a tényleges játékmenet közbeni pillanatokra egészen eddig kellett várni. Teljes mértékben megérte! Mind maga a harcrendszer, a maga fantasztikus fénykard-párbajaival, saját űrhajó birtoklásának lehetőségével, tengernyi használható tárgyaival, köztük a fejleszthető páncélzattal - teljesen elnyerte a tetszésünket. Ha valami miatt ott hagyná a nagytöbbség a World of Warcraftot, akkor az a Bioware MMO-ja lenne. Süt róla a kimunkáltság, a hozzáértés és a hamisíthatatlan Star Wars hangulat. Kicsit ugyan a grafika sántít, de ez legyen a legkisebb gondunk. Négy gameplay mozgókép ma a jussunk.






30.
30.
Bavid
Utsó videót kezdtem 1-nek nézni, és míg nem vették elő a lézerkardot tökre olyan volt mint a mass effect 2 (a beszélgetés "tárcsája" az állatka is volt me2-ben) Aztán elindult az akció és húú mondom ez elég gagyi így 2010 ben ennél a jedi academy 2 is jobb volt.

Aztán elolvastam hogy ez egy mmo. Így már okésabb, de akkor se vonz annyira.
29.
29.
tmd2
aki egy kicsit is star wars fan azt nem hagyja hidegen egy ilyen játék. én például a KOTOR 2 ben is azért játszottam 2szer végig hogy minden párbeszédet elolvashassak és igy jobban megismerhessem a star wars univerzumot :)
28.
28.
bitbandita
#25: engem az is hidegen hagy, én egy új KOTOR-nak örülnék. Viszont a Witcher2, meg a Thief4 majd kárpótol...
27.
27.
dareal
a béta elméletileg ősztől indul.
26.
26.
mdr88
Nos kaptunk egy félhivatalos megjelenési dátumot.... Dallas Dickinson (vezető producer, Bioware) az E3-on a GT-tv-ben a kérdező riporter kérdésére, miszerint mikor játszhatunk a játékkal annyit felelt: "2011 tavasz"... csak győzzük kivárni.
25.
25.
Anonimsn
Engem valahogy a Star Wars the force unleashed 2 jobban vonz....:)
24.
24.
Scoo
#18: Én is így vagyok vele. Lehet ez lesz az első mmo amire én is befizetek. Mondjuk megvárom mit mondanak a kritikusok, de eddig nagyon bejövős.
23.
23.
Adamknight
#21 Jó hogy szólsz, mert akkor ezek szerint ezzel mások is így lehetnek. A hivatalos oldalon sem láttam még semmit ezzel kapcsolatban.
22.
22.
dareal
#17: nem erről van szó, de egyébként lázadók használtak birodalmi hajót, ha már itt tartunk :)

nem ez a lényeg, csak az, hogy ne az legyen már, hogy 1 class = 1 hajó. csak nem így lesz. ha igen, az nagyon gáz! custimoze lesz ugyan, de színezésen és 1-2 addonon kívül sokat nem tudok elképzelni.

majd meglátjuk :)
21.
21.
mdr88
#16: Én is regeltem a beta tesztre engem se zaklattak még hogy: "Tessék itt van teszteld és véleményezd!" Pedig már lassan kiadhatnák a beta-t, ha valóban megjelenik a játék még 2010-ben.
20.
20.
IceColdKillah
#19: A szívemből beszélsz! :)
19.
19.
mdr88
#18: Pontosan így fogalmaztam amikor bejelentették a game-t és megláttam az első beta fázisú videót róla XD

Jómagam is úgy vélem mindazonáltal, hogy ez lehet az az MMOG, ami letaszítja a trónról a WoW-ot.
18.
18.
IceColdKillah
Ez lesz az első mmo miért még fizetni is hajlandó leszek, kerül amibe kerül!
17.
17.
Kocsis92
#14: mondasz valamit, de azért a filmből kiindulva a lázadok se járkáltak csillagrbomolókkal és a birodalomnak se volt egy darab x-wingje. Mindkét fajnak jó hogy megvannak a külön hajói. a testreszabhatósággal kapcs meg mintha az EA konf-on aztmondták volna minden részletét meg lehet változtatni, jó mondjuk alaprajzot gondolom nem fabrikálhatunk, de egy karakterrel fejlődő gép tökéletes lenne:)
16.
16.
Adamknight
Amúgy (lehet hogy csak láma vagyok), de regisztráltam a beta tesztre, de eddig még semmit nem tudok róla, pl: hogy mikor indul? Valaki tudna valamit mondani? :D
15.
15.
dareal
#13: 2000e-3000e között, adóval, minden lehúzással
14.
14.
dareal
ami elsőre nem tetszik, remélem, hogy nem így lesz:

az űrhajók class specifikusak. a faxom kíváncsi erre, én akarom megválasztani a hajóm típusát (persze lehetnek classonkénti hajók, de ezen felül még több tucatot akarok! :))

sok-sok hajó nélkül nem star wars a star wars, ill elég gáz, hogy az űrben repülve (ami elméletileg nem lesz benne az elején) távolról látom, hogy az egy corvette vanguard, akkor az egy jedi.

13.
13.
Maxxer
Havidíj mennyi lesz? Mennyi ,egy mmo.-jé mostanában?
12.
12.
Kocsis92
#6: ahhoz még pár évnek el kell telnie:)

#11: Talán egy kiegészítőben lehet majd számítani rá a'la jump to lightspeed.
11.
11.
petimanus
Ez állati lesz! A hangulat és a lehetőségek még a rajzfilmes külalakot is feledtetővé teszik :D



#10 De legalább menni fog a gépeden :D



Egyetlen egy dolgot sajnálok belőle, hogy eddig úgy tűnik, hogy nem lesz űrcsatározás...De ez a játék akkor is kötelező vétel lesz :D
10.
10.
MT78
Olyan bárgyúak benne az emberek nem?
9.
9.
Jocilus
Nekem nnnaaagyon tetszik!:)))
8.
8.
wildláma
hát engem ez most győzött meg ... elképzelhető hogy MMO bolond leszek én is :D. az első videóban az utolsó előtti páncél nagyon királyul nézett ki (sárga-fekete csíkkal)
7.
7.
dareal
Aion azért pöppet túlzás, az vlmi ritka rút
6.
6.
oppenheimer
épp ezért kéne azt megcsinálni, hogy ultra lowon nézzen ki így, és highon meg mint 1 mai játék. mint pl aion
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...