Remedy: néha már küzdöttünk az unalommal

  • Írta: InGen
  • 2010. augusztus 2.
  • Érdekesség
Link másolása
Amikor valaki olyan sokáig fejleszt egy játékot, mint a Remedy tette azt az Alan Wake esetében, a készítők sokszor megunják eredeti ötleteiket.
Sam Lake, a Remedy rezidens írója érdekes interjút adott a külföldi OXM-nek, melyben néhány olyan nehézségről beszél, amikkel a fejlesztés közben kellett megküzdeniük, s ezek közül egyik érdekes módon az "unalom" volt.


"Amikor nagyon, nagyon hosszú ideig dolgozol valamin, mindig fenn áll a veszélye annak, hogy megunod. Túlságosan hozzászoksz, s ami egykor érdekesnek  és eredetinek tűnt, abban egy bizonyos ponton elkezdesz kételkedni." -mondta a Max Payne és az Alan Wake sztorijának írója.

Éppen ezért a Remedy sokszor úgy érezte, már mások megcsinálták azt, amit eredetileg ők akartak, s az ötleteik nem is olyan jók, mint először gondolták. Hogy ezen javítsanak, többször is eltértek az eredeti tervektől, más dolgokkal kísérleteztek, de végül rájöttek, hogy semelyik nem volt olyan jó, mint az eredeti koncepció, s elkezdtek újra bízni magukban.

Habár az Alan Wake kritikai szinten remekül teljesített, sajnos az eladások nem igazán felelnek meg a minőségnek. Habár a Remedy szívesen készítene egy teljes értékű folytatást, a cím a Microsoft tulajdonában van, így addig nem kezdhetnek el dolgozni rajta, amíg a kiadó be nem rendeli a második rész.
29.
29.
dzsiádzsó
Én nem untam végig azt a kőkemény 8 órát, 3 napot kb amit a játék jelentett. Ha ezt már unalom szintig fejlesztették és csak ennyi lett belőle akkor grat...

Ha meg annyira akarták miért nem sandbox lett, akkor talán vették is volna nem úgy mint ezt a fost amit kihoztak belőle...
28.
28.
geri q
#17: counter strike??? (1.6-is és source-is)

akk most jött a starcraft 2 is
27.
27.
IceColdKillah
#31: Ez igaz, és az a legnagyobb gond hogy sok cég nem fektet elég energiát a piackutatásokba. Abból tisztán látszódnak hogy kinek mi kéne. De inkább maradnak a "jól bevált" stratégiánál azaz: tökmindegy hogy mit csinálunk ha a bevétel 40% elúszik a torrentezéssel. És ebből a szempontból sajnálom is ezeket a cégeket.
26.
26.
torppapa5
#30: Csak az a baj hogy az a bizonyos kis pistike valójában akár több százezer embert takarhat, akik megvennék a játékot, tehát a fejlesztők azért elég nagy bevételtől eshetnek el néhány játéknál. De sajnos részben igazad van, a fejlesztőknél a pénz beszél.
25.
25.
IceColdKillah
Látom megy a szájkarate... Akkor én is beszállok!

Nekem van pc-m, ps3-am. Mind a kettőnek meg van a maga baja/előnye. De azért ANNYIRA nem érzem magamat kockának hogy vegyek egy Boxot úgy...5 játékért. Akkor inkább reménykedek egy pc-s portba. Ha nem jön össze akkor így jártam...

Nem fér a fejembe hogy egyesek minek sírnak, hogy ez most ide fog kijönni, ez meg oda. El kell fogadni, mert a fejlesztők nem fognak a kis pistike kedvéért átportolni egy game-t. Ennyi.



U.I. Az a bizonyos könyv érdekelne. Honnan lehet beszerezni?
23.
23.
izomkukac
hagyjátok már kankadit a f*szba, ne válaszoljatok neki, mert élvezi
22.
22.
megalonagyix
23# ha már itt tartunk Doom 1 :D

UC2 év játéka lett, ME2 meg az idei év. (vagy akár SC2) so stfu!
21.
21.
V1SoR
#20: GSO-n is többször visszareggelt, egyszerűen nem kell vele foglalkozni (akármennyire is zavaró :S)
20.
20.
V1SoR
#19: Sőt StarCraft 1 :)
18.
18.
K.G.
#17: Kár, hogy ez valószínűleg sosem fog változni.
18.
18.
megalonagyix
14# legalább lett volna annyi esze hogy nem kandkadi néven regel, LOL!
17.
17.
kaankaadii
igen, de az unccharted 2 igyis év játék lett, nem a platformtol függ... az is sikeres lett, és még az is, mennyien játszanak még multiban!!!! a legjobb megoldás az h nincs pc-d, csak egy olyan amin elindul a net és netezel rajta, meg két konzol... ennyi... jol is jársz mivel pc-n semmi jo game nincsen, ami meg sikeresebb az meg azért van mert sajnálják a pc-seket és örülnek hogy végre kijött egy ps2 kategoriás játék és hogy ne legyenek lecsüggedve a pc-sek... de pc-re egy olyan játékot se tudsz mondani ami a mai napig jo lenne... és ne a crisissel jöjjetek emrt az egy sz a r az uncharted 2 sokkal jobb és szebb
16.
16.
torppapa5
#16: Ez nem jó hozzáállás, sokszor pont az exkluzivitás miatt nem lehet játszani néhány játékkal. Pedig ha multiplatformok lennének talán sokkal sikeresebbek lennének. Szívesen játszanék mondjuk az Uncharted 2-vel vagy a Litte Big Planet-tel, de mivel nincs PS3-am, ezért nem tudok. A PS3-asok meg szívesen, Gears of war, Alan Wake, vagy Halo-znának, de sajnos az exkluzivitás miatt ez nem lehetséges. :(
15.
15.
kaankaadii
ne jöjjön pc-re legyen meg midnen platformnak a saját exkluziv cime... a jelek szerint ugyse jön pc-re szal mindegy már ugyse lesz :))
14.
14.
hedzsooo
Reszemrol csak annyi, h johetne PC-re is vegre es talan akkor meg veszem en is. :)



( Bar, multkor beragatott a majkrofos, h megsem adtak ki PC-re... :P )
13.
13.
torppapa5
#4: Igeeeeen? :) Remélem lefordítják magyarra, mert akkor tuti vétel. Ez a könyv járt a Collectors Edition-hoz? Mert az nekem is megvan, de (még) nem tudok olyan jól angolul, úgy hogy csak később tudom majd elolvasni.
11.
11.
V1SoR
#10: Hát nem úgy tűnik. Azokat a játékokat hívják rétegjátéknak amik egy kicsit más stílusúak a többinél, ezért szűkebb játékosréteget érdekel.
11.
11.
K.G.
#10: Ez esetben biztos érted, hogy Gt17 semmi rosszat nem állított a két játékról. Vagy még sem....
9.
9.
K.G.
#8: Tisztában vagy a "rétegjáték" kifejezés jelentésével?
8.
8.
kaankaadii
#6: milyen rétegjáték? a legjobb játékokat fikázod te majom... a heavy rain és ez nem rétegjáték... max annak az aki nem probálta ki scak videokat nézett rola, szánalmas
6.
6.
Gt17
hát eléggé rétegjáték,mint a Havy Rain vagy mi...szerintem ez az 1ik probléma hogy nem fogyik úgy ahogy várták.
4.
4.
Killió
#1: Az 1. sztoriját kiadták könyvbe. csak angolul van...

Nekem megvan, csak nem tudok angolul...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...