GC 2010: Leleplezték a letölthető Red Factiont

  • Írta: fojesz
  • 2010. augusztus 17.
  • Hír
Link másolása
Végre leleplezték a Red Faction: Armageddon és a sorozat alapján készülő film reklámozására hivatott, kizárólag letölthető formában érkező játékot, a Battlegroundsot. Bár ebben a részben is lesz bőven akció, ezúttal sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a járművekre a fejlesztők.

A Red Faction: Battlegrounds egy autós akciójáték lesz: felülről nézzük a járgányunkat, csapjuk neki, mint az őrült, és közben próbálunk eltenni mindenkit láb alól. Mint ismeretes, a játék afféle "kiegészítése" lesz a teljes Red Faction sorozatnak, ezért nem is lesz kapható a boltokban, csakis a PlayStation Networkről és az Xbox Live-ról tölthető majd le a cucc - PC-s verzióról nincs hír. A játékot egyszerre négyen játszhatják akár egyetlen képernyőn is, sőt olyan achievementek is járnak mellé, amelyek különböző extrákat oldanak majd fel a jövőre érkező Armageddonban. A Battlegrounds megjelenési dátumát még jótékony homály fedi, a fejlesztők korábbi ígéretei szerint olyan három-négy hónappal a következő rész boltokba kerülése előtt válik majd elérhetővé.

P.balou kolléga emellett beküldte Nektek a Red Faction: Armageddon legutóbbi videóinterjúját, amelyben a GameTrailers csapata a THQ kreatív igazgatójával, Jacques Hennequettel beszélget az új részről. Köszi!

2.
2.
JcGross
Most látom, hogy az új gamekapocsban végre lehet a videókat nagyítani. :D Ezt vártam már mióta!
1.
1.
zsilvolgyi
Az első rész nem jött be , de ez...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...