Nem lesz hangvezérlés a Kinect indulásakor

  • Írta: InGen
  • 2010. augusztus 24.
  • Érdekesség
Link másolása
A Microsoft csak később fogja engedélyezni a szolgáltatást, mely lehetővé teszi a menük és az Xbox 360 egyéb funkcióinak vezérlését a Kinect beépített mikrofonjának segítségével. Egyelőre nem tudni, mikor aktiválják ezt a szolgáltatást.

Szomorú, de a 40 ezer forintos Kinect képességeit a Microsoft kénytelen volt megjelenés előtt megnyirbálni -bár csak szoftveres fronton. Robin Burrowes, az Xbox Live egyik marketingese szerint a hangvezérelt dashboard nem lesz elérhető a megjelenéskor, hanem majd később, egy frissítés segítségével fogják aktiválni.

Itt azonban még nincs vége a történetnek. Az E3-on bemutatott Video Kinect, vagyis a kamerás-videóbeszélgetős program szintén nem indul el a Kinect megjelenésével egyidőben. Sok hardcore játékos gondolta úgy, hogy hamár az alap játékfelhozatal kimerül majd a családi és casual cuccokban, legalább a cool, scifi-szerű lehetőségek miatt beruház a kütyüre, de a megvágott szolgáltatások kissé érzékenyen érinthetik ezt a réteget (is).

23.
23.
bzsp
én nem izgatom magam ez ügyben, úgy se fogom megvenni :)
22.
22.
falselight
az ign szerint mégis lesz hangvezérlés megjelenéskor.
21.
21.
Mortician
#17: Lehet. Van néhány oldal, ahova felteszik őket és ezeket egy pendrive segítségével telepítheted.
19.
19.
ChainGun112
újabb ok hogy ne vegyek kinectet :(
18.
18.
b.mate
#10: szerintem nem... a kinect még így is jobb a move-nál... A játék támogatottságra én is kiváncsi leszek, na meg hogy melyik hogy fog szerepelni élőben!!!
17.
17.
p.balou
16: A hangvezérlés szoftveres, szóval ha ezt lecsökkentenék, nem csak hogy fizetni kéne érte, hanem még nem kevés felhasználónak live-t is bekell kötni.
Egyébként a frissítéseket lelehet offline gépeken is tölteni nem ? :)
16.
16.
kukac450
#13: akkor ideiglenesen csökkentsék az árát annyival, amennyit ér benne a hangvezérlés ... később úgy teszik elérhetővé, hogy még adsz bele egy pár ezret ---> vagy nem, és akk akinek nem kell a hangvezérlés, az nem veszi meg hozzá. Valahogy kárpótolni kell a játékosokat, nem?
13.
13.
p.balou
12: Funkciókat nem vesznek el, csak ideiglenesen kiveszik belőle.
12.
12.
nincstelen
Ha a Kinectből elvesznek funkciókat, akkor az árából is vegyenek el!
11.
11.
M3rcy
hát igen, nem szabad olyat ígérni, amit nem tudnak betartani (habár valahogy vonzani kell az embereket)
10.
10.
peterpal7
És majd megjelenik egy DLC amit ha megveszel, engedélyezni fogja a mikrofont :D
Szerintem csúnyán be fognak égni a move-val szemben.
9.
9.
hunlord
Lehet, hogy mégsem annyira működőképest a project, mint ahogy azt előadták... Csak ne ejtsék pofára a vásárlókat.
8.
8.
danez11
sztem fölösleges a hangvezérléss
7.
7.
InGen
Biztos hamar ki fogják dobni ezeket a cuccokat egyébként, én nem aggódok.
6.
6.
p.balou
Isteneeem!Pont tegnap kellett előrendelnem. Mondjuk, az engem nem zavarna ha kb decemberbe lenne már...
5.
5.
tjames
Viszont szép, akár éke lehet a TV-nek, és még drága is.
:)
3.
3.
Iwashi
Úgy látszik egyre több cucc nem lesz benne:
- Fable3 sem fogja támogatni
- Videóhívás sem lesz
- Hangvezérlés sem
- És a jelbeszédet sem fogja támogatni
2.
2.
Jety
"program szintén indul el"
nem :)
1.
1.
Killerbee
Lassan ott tartunk, hogy a francnak vegyen valaki megjelenéskor ilyet, bár én már rég itt tartok. :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...