Csökkentek a Wii eladások, tarolt a Madden NFL 11

  • Írta: fojesz
  • 2010. szeptember 10.
  • Toplista
Link másolása
Megérkezett az NPD Group amerikai konzolos eladásokat összegző hardver- és szoftvertoplistája. Az augusztusi hónap a tengerentúliaknak egyértelműen a Madden NFL 11-ről szólt, míg a Wii most sem tudta visszaküzdeni magát a toplista élére - az elemzők szerint változhat a helyzet.

A júliusi hónap után az augusztust is az Xbox 360 vitte el. Az átalakított külsejű, felturbózott gép megjelenésének köszönhetően a Microsoft konzolja töretlen népszerűségnek örvend, de nem panaszkodhat a Sony sem, mégha a PS3 eladásai jócskán el is maradtak a konkurencia mögött. Ez ugyanis sorozatban a tizenharmadik hónap, hogy éves szinten több PS3 kelt el, mint tavaly.

Nem ilyen rózsás a helyzet a Nintendo Wii esetében: az NPD szerint a konzol a boltokba kerülése óta nem szerepelt ilyen gyengén, mint a múlt hónapban, több mint százezres lemaradásba került riválisához képest. Anita Frazier elemző szerint a csökkenés ideiglenesnek tekinthető, a Wii Party és a Disney Guilty Party című családbarát játékok megjelenése után a Wii eladásai megint növekedésnek indulnak majd.

1. Xbox 360 - 356,700
2. Nintendo DS - 342,700
3. Wii - 244,300
4. PlayStation 3 - 226,000
5. PSP - 79,400

A szoftvereladásokat vizslatva nincs sok okunk meglepődni: várható volt, hogy az augusztust letarolja majd a Madden NFL 11, amely összesen körülbelül 1,8 millió eladott példánnyal büszkélkedhet, és még pontos számok híján a DS-es, PSP-s és Wii-s verziókat nem is számoltuk ide. Az óriási különbségeket tökéletesen példázza, hogy még a harmadik helyezett - egyébként már régebben megjelent - Super Mario Galaxy 2-ből is csak 124 ezer kópia fogyott. Érdekesség, hogy a Madden tavalyi részéhez képest 6 százalékkal nőttek az új rész eladásai, és ez szinte teljes egészében a PS3-as változatnak köszönhető.

Az augusztusi hónap másik toplistás megjelenése a Mafia II volt, s bár mindkét verzió bekerült a legjobb tíz közé, egyelőre csak az Xbox 360-as játék eladásait ismerjük pontosan: abból a játékból 124 ezer példány kelt el.

1. Madden NFL 11 (Xbox 360) - 920,800
2. Madden NFL 11 (PS3) - 893,600
3. Super Mario Galaxy 2 (Wii) - 124,600
4. Mafia II (360) - 121,600
5. New Super Mario Bros. (DS) - 110,400
6. New Super Mario Bros. Wii (Wii)
7. Mafia II (PS3)
8. Call of Duty: Modern Warfare 2 (360)
9. NCAA Football 11 (360)
10. Wii Fit Plus (Wii)

11.
11.
xLallerx
hát megnyugtatlak nem csak a marionak köszönheti fentmaradását :) hanem az exkluzívoknak, meg mert party konzol... Nekem is a kedvencem a wii, no meg mario és mégse vagyok kisgyerek :)
10.
10.
Birkazoli
#9: "Amúgy szerintem a Ninti csak reklám konzol" Ezt inkább meg se hallottam:D Itt Szlovákiában van jópár ismerősöm, és mind rengeteget játszik Super Mario-val.Vannak köztük jó pár felnőtt is, még a sulimban 8 tanár is még állítólagosan játszik a Super Mario Galaxy 2-vel:)
9.
9.
Jinbobo
A Nintendo csak a Marionak köszönheti a fennmaradását! De azt meg viszik mind a cukrot! Ezek szerint marha sok kisgyerek nyomat nintendon! Amúgy szerintem a Ninti csak reklám konzol, ami szépen lassan elsüllyed. De addígra úgyis előáll valami új ötlettel.
8.
8.
Blink_182
#7: Én ha nem tok valamit akk mindig jóra gondolok:D
7.
7.
tabu3x
"Ez ugyanis sorozatban a tizenharmadik hónap, hogy éves szinten több PS3 kelt el, mint tavaly."
Lehet, hogy én vagyok a süti, de azt most akkor hogyan is kéne érteni?:-)
6.
6.
bzsp
#2: éppen ezaz, h az amcsiknál, mivel ott eddig 2x annyi Wii fogyott el havonta, mint x360 meg ps3 összesen...szal egy elég nagy válás ment végbe.
5.
5.
hakydakillah
jött ki már PS3 Slim, meg ezer variáció PS3 meg Xbox-ból, de ez a Slim box tényleg a legeredményesebb újitás... Gratula nekik
4.
4.
daenath
#2: A noverem amcsiba el, es mino meglepo Xboxa van. A nintendo majd tarol a 3DS-el mikor kijon szerintem (de lehet hogy nem)
3.
3.
Hunszi
úgy néz ki az amerikaiak inkább konzollal játszanak, hogy a Madden nem jön ki már PC-re :( inkább legyen olyan elmaradott mint amennyivel elmaradt neha neha a PC-s FIFA (idén szerencsére kivétel) csak jöjjön ki
2.
2.
Mathia$
Amcsiknál ne is csodáld, inkább az a fura hogy EU-ban is pár hete mögötte van a wii meg a ps3. Majd ha kijön a Move(meg majd a Kinect) akkor megint más lesz a helyzet. Egy dolog biztos, ha nintendo nem talál ki vmit, előbb utóbb a heti eladásokban a 360 és P3 is maga mögé utasítja szépen a wii-t.
1.
1.
bzsp
még mindig a box vezet :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...