Játék készülhet az Eredet alapján

  • Írta: fojesz
  • 2010. szeptember 22.
  • Bejelentés
Link másolása
Úgy néz ki, játék készülhet az Inception (itthon Eredet címen mutatkozott be a film) alapján. A hírt maga Christopher Nolan, a mozi atyja jelentette be, akinek egyébként nincs szerencséje a videojátékos adaptációkkal: legutóbb a The Dark Knight átirata landolt a kukában.

Persze ezek egyelőre inkább csak tervek: sem az érintett platformokról, sem a kivitelezőkről nem beszélt Nolan, mindössze annyit árult el a római sajtótájékoztatón, hogy szeretnék viszontlátni a filmet videojáték formájában is. Most, hogy a film kaszált, mi is örömmel fogadnánk valami játékfélét..

Az Inception írója, rendezője és producere nagyvonalakban írta körül a projektet: úgy néz ki, a srácok komolyan gondolják az ötletet, hiszen hosszú távra (akár évekre) ütemezik a fejlesztés idejét, és az is valószínű, hogy nem pontos filmadaptációt kapunk, Nolan elárulta ugyanis, hogy a játék "olyan ötleteket tartalmazna, ami nem feltétlenül passzol a filmhez." Ennek mi örülünk, de vajon a játék is tud majd olyan sikeres lenni, mint a júliusban mozikba került alkotás?

Nolannek legutóbb nem volt szerencséje a játékokkal, a The Dark Knight adaptációját még jóval a film bemutatkozása után is fejlesztette a Pandemic ausztráliai részlege, de így is olyan borzasztóan sikerült, hogy az Electronic Arts ki sem merte adni, a készítőket pedig azonnal lapátra tette.

10.
10.
Ecneb
Én most moziünnep alatt megnéztem barátnőmmel és sikítottam, annyira jó volt, pedig a nem vagyok elhalva Dicaprio gyerekért!
Játékot csak és kizárólag akkor csináljanak belőle, ha pénzt és időd nem sajnálva legalább 3 évig fejlesztik, mert egy ekkora hatalmas filmet kár lenne tönkrevágni...
Am a Wolverine játék az egyetlen amit tudok, hogy jó...várom, hogy a Mass Effectből milyen filmet csinálnak! ;)
8.
8.
gamerplayer
szerintem se lenne jó játékban...bár a látványvilág odaba...vágna, elképzelni eltudom jónak, de biztos nem úgy csinálnák.
7.
7.
Top Secret
#5: Az nagyon is jó volt.Amikor megsérülsz és gyógyulsz na azt nagyon jól megcsinálták.
6.
6.
Top Secret
#1: Én még nm láttam ezt a filmet de az 1. komment után sejtem milyen lesz a filmekből készülő játékok általában mind rosszak.
5.
5.
Effecta
#3: Nekem a Wolverine játék nagyon tetszett.
4.
4.
drakecsaj
Egy biztos: ha elkészül egyáltalán akkor az vagy jó lesz, vagy pedig nagyon sz@r :D
3.
3.
galmat
*filmes témát játékban feldolgozva JÓL nemigazán látunk.
2.
2.
galmat
"úgy néz ki, a srácok komolyan gondolják az ötletet, hiszen hosszú távra (akár évekre) ütemezik a fejlesztés idejét"

Tényleg??? Ki gondolta volna... pedig azt hittem már 3 hónap alatt összedobják...
Szerintem kár ehhez a filmes ötlethez nyúlni. Ha csak nem valamelyik top fejlesztő csapat kapná a dolgot én a stúdió helyében el nem adnám a jogokat, mert filmes témát játékban feldolgozva nemigen látunk...

Ha én választanék, a Remedy-re nyugodtan bíznám a játékot, mert ők a hangulatot mindig eltaláltják, (lásd: Max Payne, Alan Wake). Viszont ők olyan lassan dolgoznak, hogy csak remélni lehetne, hogy ebben az évtizedben elkészülnek vele..
1.
1.
Netsu
"vajon a játék is tud majd olyan sikeres lenni, mint a júliusban mozikba került alkotás?"

Ez a rémesen szar Avatar játék után már nem kéne,hogy kérdés legyen.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...