Lelőtték Steven Spielberg másik játékát

  • Írta: fojesz
  • 2010. október 12.
  • Gyászhír
Link másolása
Évekkel ezelőtt Steven Spielberg két játék fejlesztéséről állapodott meg az Electronic Artscal, s míg a Boom Blox már régen megjelent, sőt folytatást is kapott, addig a titokzatos LMNO projektről nem hallottunk semmit. Mint utóbb kiderült, nem véletlenül, az EA leállította a játék fejlesztését.

Az Electronic Arts hivatalosan is megerősítette a korábbi pletykákat, miszerint leállították Steven Spielberg LMNO munkacímen futó projektjét. A játék HD-konzolokra készült volna az eredeti tervek szerint, míg a világhírű filmgyáros másik címe, a Boom Blox kizárólag Nintendo Wii-n tette tiszteletét.

Az LMNO leállításáról szóló hírek Jake Kazdal, iparági veteránnal készített interjú után kaptak szárnyra. A Nintendo és a Sega mellett az EA-nél is dolgozó Kazdal azt mondta, hogy ő anno részt vett az LMNO munkálataiban, viszont azt a projektet később az Electronic Arts lelőtte. Érdekesség, hogy a játékot azért dobták kukába, mert túlzottan hasonlított, egy másik, szintén házon belül készülő játékra: Kazdal szerint az alapvetően ugyanarra az elképzelésre épülő címek közül nem mindegyik lát végül napvilágot a kiadónál, teljesen érthető módon.

A CVG emlékeztett rá, hogy a LMNO a korábbi pletykák szerint egy második világháborús, kémes játék volt, az első információk szerint James Bond és a Medal of Honor ötvözésére kell gondolni. Ezek alapján már nem is olyan nehéz megtippelni, hogy melyik játék miatt dobta az EA Spielberg projektjét: a tavaly megjelent The Saboteur szintén a második világháború alatt játszódott, és egy francia ellenállóval kellett a nácik által megszállt Párizsban borsot törnünk a hódítók orra alá.

Az Electronic Arts a hivatalos megerősítés után hozzátette: továbbra is fenntartják a kapcsolatot Spielberggel, noha új bejelentéssel egyelőre nem szolgálhatnak.

12.
12.
IceColdKillah
Hát igen én mindig is azért utáltam az ea-t mert profit orientáltak, és nem törődnek a gamerekkel!

Ami azt illeti, én kíváncsi lettem volna Spielberg alkotására. Mert mint tudjuk a Saboteur-nek sok negatívuma volt.
11.
11.
Jinbobo
Miről beszéltek? Az EA a legjobb játékok kiadói! Ne szóljátok le. Néha kicsit gyengébb játékokat is kiad, de úgy általában, 70%-ba jók a játékai. Spielberg meg maradjon a filmkészítésnél!
10.
10.
Optimus Prime
A hírhez csatolt kép úgy tetszik, mintha Spielberg mondaná Lucasnak "Ők voltak!"
http://gamekapocs.hu/media/hirek/S/spielberg_lucas.jpg
9.
9.
nero66
JÓLBESZÉLTEK!!!!!!!!! xD
8.
8.
Ecneb
Az ea úgy ratyi, ahogy van...
7.
7.
JcGross
Szerintem Spielberg játéka jobb lehetett volna. Bár ha itt tartok, a Saboteur is jobb lehetett volna, de hát az EA mindent el tud rontani...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...