Mégis csúszik a Gran Turismo 5

  • Írta: fojesz
  • 2010. október 13.
  • Csúszás
Link másolása
Ha most ez egy blog lenne, szép cifrákat írnék, de mivel nem az, nem teszem - maradjunk a szilárd tényeknél: a Gran Turismo 5 minden korábbi ígéret és kisdobos eskü ellenére mégsem jelenik meg november elején. A készítők bocsánatot kérnek, azt mondják, még az ünnepi szezonban megérkezik a játék.

A júniusi E3-on örültünk, mert a Polyphony Digital betonbiztosra mondta: november 2-án (illetve Európában egy nappal később) boltokba kerül a Gran Turismo régóta várt ötödik része! Nos nagyon nem így lesz, Taku Imasaki, a Sony Computer Entertainment amerikai részlegének producere a hivatalos PlayStation Blogon jelentette be, hogy a játék mégsem jön ki november elején. Egyelőre nem tudni, mennyit csúszik a szimulátor, de nem sejtet túl sok jót az az ígéret sem, mely szerint "az ünnepi szezonban" már a boltokban lesz az új rész.

"Elnézést kérünk minden rajongótól a késésért, de Kazunori Yamauchi és a Polyphony Digital csapata biztosak akarnak lenni afelől, hogy tökéletes versenyzési élménnyel szolgálnak majd; és mi biztosak vagyunk afelől, hogy ez a játék túlszárnyal minden elképzelést, mikor megjelenik!" - esedezett a fanatikusok bocsánatáért a producer.

Hosszú ideje már annak, hogy nem kaptunk teljes értékű Gran Turismo folytatást, az ötödik részt pedig különös várakozás előzi meg, hiszen ez lesz az első számozott epizód, amelyik a PlayStation 3-ra jelenik meg. A játék régóta készül, s bár sokan azt mondják, hogy rég meg kellett volna jelennie, a készítők azzal védekeztek, hogy ők sosem jelentettek be hivatalos érkezési dátumot, ezért késésről sem volt szó. Persze jelen pillanatban ez már teljesen mindegy.

100.
100.
kevinbutler
#99: Ha szimulátort képes vagy kontrollerrel játszani akkor te tudsz valamit :D A kontrolleres bekezdéshez pedig már nem is szólok semmit meguntam már a baromságaidat.
99.
99.
rapapa
#97: Hát öreg, már nagyon izzadságszagú az erőlködésed. Bár van kormámyom a 360-hoz én mégis a kontrollert részesítem előnybe, mert a 360 kontrollere ilyen gammákhoz tökéletes, ellentétbe a Ps3 duálsokkjával, ami ilyesmihez enyhén szólva is setesuta, tehát ott nincs is más alternatíva mint a kormány. A multi címeket meg megnézheted, hogy melyik konzolon muzsikálnak jobban
98.
98.
unchartedgodofwar
#95: Igaz, de a PS2-t nem gyártották évekig veszteséggel és gyenge felhozatallal!
Jó mondjuk ennek megvan a maga elönye is, mint pl. a BR, az idötállóbb hardver is, stb.
De erre majd a konkurencia dob egy next gent, aztán...

Hidd el, sokat nem nyernek vele!
USA eladási listákon mindig az utsó helyeken volt, a DS meg az iPhone szárnyal!
Mondjuk a PSP meg Japánban kapós, mert ott meg is kapja azt, ami kel...támogatást!
A mai PSP-s gémek nagy része japán!
97.
97.
kevinbutler
#96: Nemcsak exkluzív játékok léteznek, aki meg erre a témára van ráállva az nem hiszem, hogy boxot venne hiszen nem támogatja a Logitech G25 és a G27 sem.
96.
96.
rapapa
#94: Az, hogy mi lesz, az egy dolog. Ezekkel a címekkel -amik mind kiváló játékok- évek óta lehet játszani 360-on, aki erre a témára van ráállva az eddig hiába vett Ps-t, maximum supercars szintű ex hulladékokkal, játszhatott. Na persze, majd a hipiszupi GT5, ezt hallom évek óta, szerintem várjuk meg amíg megjelenik, meg egyébként is, nem fog megállni az élet, lesz majd FM4 is
95.
95.
kevinbutler
#93: Lehet, de akkor a PS-nek nem igazán volt konkurenciája az xbox később jelent meg a Gamecube helyett meg gondolom ezt vették mert ebbe volt DVD-lejátszó, a 360 a PS3 előtt egy évvel jött, az xboxnak akkor már nagyobb volt a hírneve, na de már a PS3 jól fogy csak nehezen indult a gép gyártása is nyereséges már, a PSP-t pedig nem hinném, hogy leszarnák ott van Marcus Kevin Butler haverja :D ő reklámozza a psp-t amerikában és az új GoW is psp exkluzív lesz és sok jó játék van rá.
94.
94.
kevinbutler
#90: Nem kötekedésből mondom, de a GT ezeknél össztettebb lesz, na meg ott van még a Motorstorm széria is.
93.
93.
unchartedgodofwar
#87: Hát ha összehasonlítom a PS2-vel:
Ahogy az elözö hsz-ben is írtam, a PS2-nél nem volt ilyen start: veszteséges gyártás miatt dollármilliókat buktak+elvesztettek egy csomó exkluzívot(Tekken, FF pl. és nagyon valószínü, hogy már az MGS-t is)+a komolyabb exkluzívok és a nyereséges gyártás is a 2009-2010-es korszakra jött el!(Bár a GT5 és a LBP2 is késik!)
Hiába ígérgetik, hogy 10 évig piacon lesz, a PS2 sikereit nem fogja elérni(részben majd a PS4 miatt is, mert ha kijön, azt fogják hype-olni)!
Akkor térjünk át a PSP-re!
Ott a helyzet még rosszabb szerintem!
Mert a PS3-at annyira nyomatják, hogy a PSP-t nagyban lesz@rják!
Nézzük csak meg, hogy idén hány értelmes Sony exkluzív+multiplatform jött ki rá és hány PS3-ra? A DS-t meg az iPhone-t szóba se hozzam...és a Sony így veszi fel velük a versenyt! A Go! meg....
Amit az E3-on mondtak, hogy nagy kampányt indítanak PSP-re....kamu!
Mondjuk erre is van magyarázat, lehet, hogy a PSP2-re készülnek!

Mind1, ez az én okfejtegetésem, ugyanúgy megvan mindegyik PS konzolom és részben az exkluzívok miatt, de a Sony nem olyan, mint régen!
92.
92.
unchartedgodofwar
#87: Hát ha összehasonlítom a PS2-vel:
Ahogy az elözö hsz-ben is írtam, a PS2-nél nem volt ilyen start: veszteséges gyártás miatt dollármilliókat buktak+elvesztettek egy csomó exkluzívot(Tekken, FF pl. és nagyon valószínü, hogy már az MGS-t is)+a komolyabb exkluzívok és a nyereséges gyártás is a 2009-2010-es korszakra jött el!(Bár a GT5 és a LBP2 is késik!)
Hiába ígérgetik, hogy 10 évig piacon lesz, a PS2 sikereit nem fogja elérni(részben majd a PS4 miatt is, mert ha kijön, azt fogják hype-olni)!
Akkor térjünk át a PSP-re!
Ott a helyzet még rosszabb szerintem!
Mert a PS3-at annyira nyomatják, hogy a PSP-t nagyban lesz@rják!
Nézzük csak meg, hogy idén hány értelmes Sony exkluzív+multiplatform jött ki rá és hány PS3-ra? A DS-t meg az iPhone-t szóba se hozzam...és a Sony így veszi fel velük a versenyt! A Go! meg....
Amit az E3-on mondtak, hogy nagy kampányt indítanak PSP-re....kamu!
Mondjuk erre is van magyarázat, lehet, hogy a PSP2-re készülnek!

Mind1, ez az én okfejtegetésem, ugyanúgy megvan mindegyik PS konzolom és részben az exkluzívok miatt, de a Sony nem olyan, mint régen!
91.
91.
NECROSMOKE
Faxba a hülye delayükkel.Már kezdenek idegesiteni.Jönnie kéne már a cuccnak mit huzzák az időt vele?
90.
90.
rapapa
#89: hogy a hírnél maradjunk pl. autós ex címekben, pgr3, pgr4, fm2, fm3
89.
89.
PlayStation 4 eva
na csak annyit (mer már látom a boxosok nem bírnak magukkal)mondjanak a boxosok olyat amiben jobb a box a ps nél.Na lehet keresni hajrá
88.
88.
PlayStation 4 eva
na csak annyit (mer már látom a boxosok nem bírnak magukkal)mondjanak a boxosok olyat amiben jobb a box a ps nél.Na lehet keresni hajrá
87.
87.
kevinbutler
#86: Mi nincs rendben vele?
86.
86.
unchartedgodofwar
#77: Bár én inkább Sony és PS párti vagyok, (ahogy látom te nem igazán :D ), ebben egyet kell értenem veled!
Valahogyan én is úgy érzem, hogy a Sony már nem az a régi cég, mint ami akkor volt, amikor a "legendát, az alfát és omegát", azaz a PS2-t futtatta!
Nem tudnám ezt leírni, szeretem a Sony-t és a Sony-s gameket(GT hidegen hagy, az valahogy nem jött be), de még is valami nagyon nincs rendben vele!
Mert hogy a PS3 nem lesz akkora császár, mint a PS2, az sziklaszilárdan biztos!
(Kicsit ellenszenvesen hangzik a Sony fanoknak, szóval sorry, nem bántásnak szántam, de az tény, hogy a gyenge start, a sok éves halasztás nem volt a PS2-nél!)

Hogy ne legyen OFF:
Elterjedt pár pletyka is, ami a játék késését indokolja(ha valaki leírta, akkor bocsi):
- valószínűleg a gyártással lépett fel kisebb probléma(7 milliót akarnak először legyártani)
- a PS3 Hack miatt a legfrissebb FW-t akarják rácsiszolni a FW-re
De nem értem, hogy legalább egy nyomorult demót vagy valamilyen kis "unaloműzőt" miért nem adnak ki a GT-fanoknak?
Engem nem érint a game, de szétnéztem a világhálón és bizony egyesek elég rosszul viselték a helyzetet(amit mondjuk nem csodálok)!
85.
85.
kevinbutler
#84: Nem forza 4 lesz, hanem forza kinect xD mellesleg te fanboykodsz nem én, ha ennyire utálod a sonyt meg a GT-t akkor hagyjad a ps-es híreket vagy viselkedj okosan ha tudsz úgy
84.
84.
dzsiádzsó
#83: ostobább vagy mint hittem :D:D
Tőlem röhögj,(elég gáz ha ez okoz örömöt miközben a szent Grálon játszol elvileg más kéne mosolyra derítsen) Amúgy én meg már 6 éve röhögök, de már örülni fogok lesz valami játékotok addig se ilyen értelmetlenül véditek a sony-t ami csak becsap titeket...
Tényleg csak sajnálni tudom ezt, én már Forza 4-ezek klb mire ti végre GT-ztek, pedig nagy ps fan voltam, de 2006ban örökre elvágta magát a sanyi :(
83.
83.
kevinbutler
#81: Ha majd megjelenik jól kifoglak röhögni, ez meg csak találgatás, az oltogatásaid pedig röhejesek
82.
82.
Jinbobo
Hát annyit mondok hogy ezen már meg sem lepődtem hogy megint késni fog a megjelenés. Egyébként nem vagyok GT fan de a 4-el meg az 5prológjával nyomattam párat. Ennyi késés után szerintem bukta lesz a játék amikor megjelenik! Már ha egyáltalán megjelenik!
81.
81.
dzsiádzsó
#80: Szerintem te ne szarozz le senkit, mert egy idióta psfantól kicsit szánalmas!
Az is amit ide linkelsz, 3 nap miatt csúszik ünnepekig? Akkor miért nem 3 napot késik? Az meg hogy egy ekkora címnek pozicionálnia kéne magát mégis mikor jelenjen meg szánalmas!

Az ok pedig kicsi komolyabb lehet mert nyilván nem ez volt az első dátum ami csúszik! 2006 óta nem jön, itt más a gond!
ÉBRESZTŐ
80.
80.
kevinbutler
http://www.gtplanet.net/gt5-missed-production-window-by-only-3-days-sony-determines-new-dates/ valószínűleg ez lehet az ok
78.
78.
X-Master
#69: Biztos ezek is nagyon jók, csak nekem nincs ps3-am így egyiket sem láttam, de majd ha lesz....
77.
77.
dzsiádzsó
Amúgy kedves hogy most jelentik be, nyilván tegnap derült ki, nem 3 hónapja sejtik áhhh, sőt legjobb lett volna 31.-én jelentik be a késést!

Amúgy 2005-ben datálták 2006-ra a játékot, 2008-ban már kijött a demo, ami elvileg 100% már csak a pályák meg kocsi kell, grafika, fizika megvan/volt!

Na most 2 év telt el a demo óta, kb 2x 250 munkanap= 500, kb 8 órás munkaidő 500x8=4000 óra egy emberkének, kb van 100 fős csapat azaz 400000 órája töcsölnek!

Van 1000 kocsi jó indulattal 800 különböző, 400000/1000=400 !!!!!!

400 óra egy kocsira, és nincs kész, de legyen csak 200 mert mondjuk többi a pályára megy el, könyörgöm napi 10 polygont rakanak egy kocsira vagy hogy megy ez?? Mit nem lehet már 400 óra alatt egy kocsin megcsinálni??
Vagy elvesztek ps3 processzorának nevezett labirintusba? esetleg egy mészárlás volt a cégnél valójában 3 maradtak életbe és mindenki kussol ők csinálják! Évente újraírják a programot?
lassan 6 éve vár valaki erre, ha még vár, teszem azt egy 18 éves srác 2005 óta diplomás családapává érett, gyerekekkel esetleg stb, már nem is lesz ideje ps-ezni!!!

Nálam mondjuk úgy 2006 táján süllyedt el a sanyi, de minden évben van valami amiért azonnal el vetem a gondolatát a talán mégis veszek egyet dolognak, most pedig örökre, bye bye sonyyyiii :)
76.
76.
klemid
Kb. 3 hozzaszolast olvastam el, de egyikben sem volt sok ertelmes dolok. Az ilyenekkel lehetne valamit kezdeni.
72.
72.
rapapa
Most olvastam, hogy még a programot írják ! Ezek szerin rég tudták, hogy nem lesz novemberi megjelenés, hiszen ahhoz már vagy 1 hónapja aranyon kellene lennie ! Ebből kizárt, hogy idei megjelenés lesz, szerintem tavasz valamikor
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...