Szinte biztos, hogy lesz RAGE 2 is

  • Írta: zoenn
  • 2010. október 19.
  • Érdekesség
Link másolása
Az id Software már a kezdetek óta egy kiterjedt univerzum megalkotásán gondolkodott a RAGE kapcsán, szerintük tudatos döntés eredménye az, hogy a jövő szeptemberben érkező első rész utat enged a folytatás lehetőségének is. Kerek egész lesz, de a történet annyira szerteágazó, hogy könnyű azt továbbgondolni.

Tim Willits, az id kreatív igazgatója szerint a Tech 5 engine-nel hajtott RAGE szélesebb és következetesebb világot kínál a játékosoknak, ellentétben a csapat korábbi munkáival.

"Az egyik dolog, amit tehetsz, hogy játékunknak történelmileg volt eleje és vége, de ennyi. A RAGE esetében szándékosan azt akartam, hogy egy sokkal szélesebb univerzumban játszódjon. Azt szeretnénk éreztetni a játékossal, hogy a történések az odakerülése előtt is zajlottak már, és a színhely elhagyása után is tovább kavarognak, mint egy Star Wars univerzumban."

A RAGE egy igen kiterjedt multiplatform címnek ígérkezik, legalább két iPhone-os verzió is napvilágot lát majd, amely a fő játék egy mellékküldtetésére koncentrál majd.

"Nem zajlott minden zökkenőmentesen a folytatás eshetőségeinek vizsgálatánál, tervekben vannak DLC-k, előzmények, további mellékküldetések is" - mondta Willits. "Szóval ez egy igen-igen ambiciózus projekt. Valami nagyot szeretnék csinálni, mindezt egy egységes univerzumban. A Quake és társai esetében felmerülhet az identitászavar kérdése: pontosan hol is vagyunk? RAGE jobban fog illeszkedni a való világba."

A kreatív igazgató beszélt a Zenimaxszal kötött szerződésükről, nevezetesen arról, hogy mit szól ahhoz, hogy a Bethesda tulajdonosa felvásárolta az id-t. Nem arról van szó, hogy a Zenimax sietettné a játék megjelenését, ha egy évre van szükség a multiplayer csiszolásához, akkor nem hezitálnak, lényeg, hogy minél jobb legyen az FPS-ek újabb trónkövetelője. Carmack szerint az id jól ellesz a RAGE-játékokkal a soron következő egy évtizedben.

10.
10.
leviske
"Carmack szerint az id jól ellesz a RAGE-játékokkal a soron következő egy évtizedben."

Szóval Doom4 leghamarabb 2020? :D
9.
9.
pepsus
6: Id nem olyan szvsz.

Annyira varom mar h az nem igaz:))
8.
8.
biolencse
#7: Ezen a bolygón nagyon nagyon sokan vannak még így ezzel. A játék, mármint az első része ugyanis még meg sem jelent. Szóval nem nagyon meglepő, hogy nem játszottál vele.
7.
7.
Top Secret
Jó hír az 1 se toltam még.
6.
6.
herlius
Akkor, ha jól értem, ez is olyan játék lesz, amelyhez minden évben hegesztenek egy újabb (nem túl hosszú játékidejű) részt és éveken keresztül szép summáért nyomják majd a gamerek pofájába szinte ugyanazt a cuccot. Egyre erősebb fenntartásaim vannak ezzel a játékkal kapcsolatban. Ennyi fejlesztési idő eltelte után a trailerek alapján már most sem tűnik akkora dobásnak (legalábbis a grafika lapján) és még hol a megjelenés! Eddig nagyon kedveltem az id játékait, remélem nem most fogok bennük csalódni.
3.
3.
bitbandita
Ja, bírom az ilyet, amikor már a 2. részről rizsáznak, de még az 1. rész is min. egy év míg megjelenik. Jó esetben...
2.
2.
Scoo
#1: Pont ugyanerre gondoltam.
1.
1.
biolencse
Jó hír, hogy lesz második része is, de előbb még az első jelenjen már meg.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...