Az Activision most is pénzt kér a CoD multijáért

  • Írta: fojesz
  • 2010. október 25.
  • Érdekesség
Link másolása
Felesleges azon gondolkodni, hogy mikor kell majd előfizetni a Call of Duty-ra, ugyanis a gyakorlatban már most is fizetnek a játékosok a multiplayerért, mondta a Ubisoft vezérigazgatója, Yves Guillemot. Az időközönként megjelenő, egyébként méregdrága DLC-kkel folyamatos bevételhez jut az Activision.

Az MCV munkatársai készítettek interjút a Ubisoft első emberével, Yves Guillemot-val, akit arról is megkérdeztek a novemberben megjelenő Assassin's Creed: Brotherhood kapcsán, hogy terveznek-e a jövőben olyan előfizetési rendszert bevezetni, mint amilyennel kapcsolatban az Activisiont szokás felemlegetni újabban.

Guillemot itt jegyezte meg, hogy szerinte az Activision már most is következetesen kér pénzt a Call of Duty multiplayer módjáért, mégpedig az időközönként megjelenő DLC-ken keresztül: "Azt mondanám, hogy a Call of Duty online szolgáltatásai már most sem ingyenesek, miután az Activision rendszeresen ad ki DLC-ket hozzá, a játékosok pedig megveszik az új tartalmakat" - mondta.

Az Activision fejesei többször is előhozakodtak egy előfizetéses Call of Duty ötletével, hogy a címeikből lehető legtöbb pénzt tudják kisajtolni - a vállalat vezérigazgatója, Bobby Kotick konkrétan kijelentette, hogy ha rajta múlna, már rég létezne egy Call of Duty Online, amellyel nem kis felháborodást váltott ki a játékosok körében. A Call of Duty-epizódokat fejlesztő Infinity Ward és Treyarch még nem adtak a véleményüknek hangot az üggyel kapcsolatban, azt mindenesetre újra és újra kijelentik, hogy ő játékuk nem lesz fizetős.

A DLC-k formájában érkező pályacsomagok egyébként tényleg jó üzletet jelentenek a kiadónak: augusztusban már a húszmilliós álomhatárt is átlépték a kiegészítők eladásai.

45.
45.
HorvathD
Nem baj ha pénzt kérnek érte....hirtelen megnőne a BC és a MoH eladásainak száma,mert hogy a casual és a hardcore játékosok nem fognak fizetni az biztos.Maximum ezek az Underworld fanatikus gyíkok.
44.
44.
ChainGun112
#41: ez is igaz...most tapasztaltam
41.
41.
Giggsy
#26: Én régebbi CoD-ok multijával nem játszottam, de attól még biztos, hogy a MW2 multija egy rakás fos. A single-jének nagyon jó hangulata van, pörgős, izgalmas, de a sztori egy nagy nulla. Ennél azért több kellene. Egy árkád csimbumm az egész, ahol azt érezheted, hogy te vagy Rambó, mert rajtad kívül mindenki más hülye. Ettől függetlenül élvezetes.
Ellenben a multi egy rakás fos. A sok perk, meg killstreak reward... minek? Miért van arra szükség, hogy aki profi a játékban, vagy esetleg egyszerűen csak régebb óta játszik, mindenféle nem a képességeiből eredő előnyökhöz jusson? Úgy ahogy van elkúrja a játékmenetet, ha valaki a ninja perk mestereként úgy fut mögéd és szúr hátba, hogy észre sem veszed. Rohadt irritáló, mikor valaki nem azért szed le, mert ügyesebb, hanem mert teszem azt összeszedett elegendő kill-t, hogy hívjon egy UAV-t. Ezeknek semmi köze a taktikázáshoz. Ahogy annak sem, hogy a multiban gyakorlatilag mást sem látni, mint hogy mindenki mérgezett egér módjára rohangál jobbra-balra. És nem csak hogy ez megy, hanem ez is a működőképes taktika. Ez, meg a kempelés. Amint megpróbálsz ésszel játszani, feltűnik valami vérpisti és lekaszabol. És akkor még a rohadt respawn killerekről nem is beszéltem. Velem nem egyszer fordult elő, hogy egymás után háromszor úgy haltam meg, hogy gyakorlatilag elmozdulni nem volt időm a respawn pontról. A MW2 multija egy rakás szar, még a gyertyát sem tarthatná a BC2-nek.
40.
40.
Dark_Temptation
#15: én is most leszek 16 , és én ismerem az Undying-et :D kis pöcs koromba nagyon féltem az egész játéktól :D ha jól emlékszem van 1 rész az elején mikor a tükörbe nézel és megjelenik a szellem :D na ott mindig befostam, amúgy meg szerintem a CoD-ba nem a single playeren van a fő hangsúly hanem a multin :D mondjuk nekem a single is bejön mert tele van 1 csomó adrenalin pumpáló jelenettel stb stb:D és ak a multiról ne is beszéljünk :D // sry ha hülyeségeket írtam xd késő van már xd
39.
39.
Csokolade
ööö most hogy a Treyach kezében van a Black Ops, itt is kell majd a DLC-kért fizetni vagy ezt nem lehet még tudni?
38.
38.
NinjaNorb
#36: szerintem inkább a modern warfare 2 volt a csúcs bár a 4 multija tényleg jobb de a mw2 single és spec ops módja nekem jobban bejött lehet hogy scriptelt meg ilyenek de haverral nyomni veteranon a spec ops-ot vagy egyedül a singlet nagyon hangulatos és jöhetnek a megalázó beszólások de nekem a mw2ben nem a multi tetszett:D
37.
37.
Top Secret
#36: Hát a cod6 már 1600MS egy vicc ilyen drága a gta TBOGT kerül asszem ennyibe vagy kicsit drágább és ott külön sztori van nem kell az alapjáték.
36.
36.
Vopesz
Egyre rosszabb kilátások. Én örülök, hogy a cod4 után befejeztem a sorozatot, a csúcson kell abbahagyni gondoltam, és úgy érzem igazam is lett. Jó játék, csak az a baj, hogy mind a cod4-re építkezik, gyakorlatilag ugyanaz más pályákkal, kevés újítással, hatalmas hype-al. Az 1200 ms pontos map pack meg vicc!
35.
35.
ChainGun112
#34: ezt mondom én is..:( IW-Treyarch kéne ide :) :D
34.
34.
daenath
"A Call of Duty-epizódokat fejlesztő Infinity Ward és Treyarch még nem adtak a véleményüknek hangot az üggyel kapcsolatban"
Nah meg jo hogy, CoD ide vagy oda ezta sorozatot Kot(ny)ick elintezte orokre.
33.
33.
mnmn1
#31: egyébként nem sz*r a CoD, minden nap multizok, és én csak annyit mondtam hogy van néhány jobb játék, de az nem azt jelenti hogy ez nem jó
32.
32.
Top Secret
Szerintem itt kár vitázni mindenkinek más nézetei vannak!
31.
31.
X360_FaNbOy
Sajnálom, hogy nem tudtam folyamatosan válaszolni..
15 : Te nem vagy kisgyerek, különbséget kéne tudj tenni ember és ember közt. Egyébként azzal, hogy beírtad ide ezt a címet, kisgyerekkorom egyik legszebb, homályos emlékét elevenítetted fel. Ezt megköszönném. De bárhogyy is vesszük nem tudunk egy címmel eljátszani életünk végéig a többit meg fikázzuk. Szerintem ez az egész korfüggõ...biztos vagyok benne, hogyha 7 éves unokaöcsédet odaülteted moder warfareozni, hatalmas öröme lesz és 10 év mula azt fogja mondani, hogy az akkori Cod volt az igazi.

A többieknek meg annyit, hogy adjanak nekem valamit minden hétre és tetszedjen a 15 éves fejemnek. Nekem erre jó a CoD, minden hétvégén letudok üllni elé, hogy multizzak..
30.
30.
ChainGun112
21: Ebben igazad van hogy nagyon sok a cheater a cod6 multiban.

amúgy meg én a black opsot tolom végig és aztán felhagyok a codokkal.. Cod 8 nál tuti fizetni kell majd az online-ért...durva hogy elcseszték ezt a szériát..

hakydakillah: BLACK-ről meg annyit hogy az az ISTEN JÁTÉKA!! :D kéne 2. rész :(

29.
29.
ChainGun112
#20: te meg egy nyomorék vagy! Minden jót. :)
28.
28.
Top Secret
#20: Jó van na bocs nem kell lehülyézni az embert 2-szer is ja és már mióta mondják hogy fizetős ide fizetős oda azt még mindig ingyen toljuk nem?
27.
27.
kevinbutler
Én maradok a Killzone-nál, a most megjelenő 3. online része egész pofásnak tűnik.
26.
26.
DzsungelCsirke
Nem érdemes vitázni itt senkivel, ugyanis aki szeretni meri a COD-ot az egyből hülye és nincs képben a játékiparban. Közbe lóf@szt nem, csak sajna nem sajna ez az egyetlen multis játék amely azért hozza a szintet. A BC2 játékostábora máris haldoklik, a MoH mindenhol 70-80%-okat kap, azt is főleg single miatt. Az Infinity Ward semmit sem tett rosszul az MW2 során, csak az antihype ereje porig alázta a CoD szériát, merthogy nincs warez meg így meg úgy. Pedig ha valaki játszott volna a multijával, az rájön hogy sokkal komolyabb és összetettebb lett mint az előző epizódok. De nem tépem a szám, mondtok itt Crysist holott az is szénné lett oltva a megfelelő hírnél...
24.
24.
zsilvolgyi
20millió ???? Van eszük :D
23.
23.
hakydakillah
11. és én könyörgöm, játszottál már mással COD-on kívül? :-)) Amúgy a MOH sikereit megirigyelve jött konkurens utánzatként, szóval semmi újat nem adott... A régi MOH-okat fel nem veri egyik része sem.. Szeretem a COD-ot, de egy normális story, lélek nélküli játék, csak az ész nélküli lövöldözésről van szó, akkor inkább az FPS-ek pornójára szavazok, a BLACK-re :-) Crisys, Doom, Quake, Timeshift, Killzone, Half Life, Halo, Bioshock, Battlefield 1,2/Bad Company1,2... Ezek neked tényleg nincsenek nincsenek azon, ha nem magasabb szinten? De mind1, még beteges COD imádót se láttam :-)
Akkor inkább a jó öreg Contra :-))))
21.
21.
vytros
Borzasztó hogy az ilyen emberek mint X360_FaNBOy tényleg imádják ezt a ötlettelen, játékmenetileg SEMMIBEN sem változó(max a fegyvereken újítanak, meg vannak az idegesítő "skillek", vagy már nem is tudom minek hívják őket), cheaterekkel és agyölő emberekkel teli "játéknak" nevezett f*st. Nah mindegy. A CoD: United Offensive-ig volt jó, azt még nagyon imádtam :) De azután csak dőlt a sz*r egymás után. Vannak sokkal jobb FPS-ek is, és bár én inkább RPG-s vagyok, de könyörgöm, legalább venne már észre a birka nép, hogy Bobby Kotick a képükbe röhög!
20.
20.
Lada1200
#2: hát te hülye vagy most olvasod h a multi vagyis "online" lesz fizetős, te hülye vagy már bocs a kifejezésért:D
Minden jót!:)
19.
19.
Birkazoli
Én inkább örülök, hogy a sima multi még ingyen van:D
17.
17.
RECh
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...