James Cameron trilógiát csinál az Avatarból

  • Írta: InGen
  • 2010. október 29.
  • Cooltúra
A heti betevő filmes hírünk nem maradhat el: tegnap hivatalossá vált, hogy James Cameron következő két filmje az Avatar két folytatása lesz, melyeket egymás után egy évvel, 2014-ben és 2015-ben szeretne megjelentetni. A Fox a legfontosabb stúdióprojektnek tartja a filmeket.

Heti cooltúra hírünk: napjaink - vagy mondhatnánk, hogy minden idők - legjobb író-rendezője, James Cameron már hivalatosan is eldöntötte, hogy trilógia lesz az Avatarból. A 20th Century Fox és Cameron szerdán véglegesítette a megállapodást, melynek értelmében az egyelőre Avatar 2 és Avatar 3 munkanéven futó filmeket 2014-ben és 2015-ben tervezik kiadni.


"A két folytatás önmagában is egy-egy sztorit fog majd elmesélni, miközben az egészből összeáll egy trilógián átívelő történeti vonal. Egy cseppet sem fogunk visszavenni az első részben megismert vizuális és érzelmi erőből, és még többet mutatunk majd be azokból a karakterekből és témákból, amik annyi különböző kultúrájú néző szívét érintették meg a világon" - nyilatkozta Cameron.

A stúdió persze örül, hogy a világ legsikeresebb rendezője folytatja a világ legnagyobb bevételt termelő filmjét, s igyekeznek majd mindenben támogatni Cameront. "Nincs nagyobb prioritású projektünk ennél, és nem tudnánk jobban örülni semminek, minthogy segítsük Jimet abban, hogy folytassa és kiterjessze az Avatar világát" - mondta Jim Gianopulos, a Fox Filmed Entertainment elnöke.

34.
34.
maja2003
hol lehet avataros játékkal játszani?
32.
32.
bitbandita
#27: A pletykák szerint Pandora óceánjai lesz a fő színtér a 2-ben.
31.
31.
zsilvolgyi
Kíváncsi leszek mit hoz ki belőlük.
30.
30.
Horvi14
#18: énis rohadtul várom már a Transformers 2-t ! :D G.I. Joe ra is kíváncsi vok mer elég valószínű volt h lesz folytatása XD az akkora volt a végén: ,,az én nevem : Parancsnok!! RAWRR ,, XDXDXD tiszta dárt véder D:
29.
29.
zoli12i
#18: Trans egy értelmetlen baromság (számomra, mindent túloztak benne erősen ). De egy Sherlock 2 azt kiváló lenne !
#20: Jó munkához idő kell. Csak ne az legyen mint a MAFIA-val :-(
28.
28.
zgreen
en orulok neki jo film volt
27.
27.
C-vitamin
Az Avatar bevezetett minket a 3d-s filmek világába.Ennyi!Se több , se kevesebb!Lehet én is túl sokat vártam tőle...Lerágott csont volt már ez a fajta szotri .Mindegy.Nekem csalódás ! Remélem az első résztől független sztorit kapunk a következőkben!Egyébként lehet már tudni valamit erről?
26.
26.
Teuton
A Pocahontas-t már feldolgozták, most jön a Szépség és a Szörnyeteg illetve a Hófehérke XD
24.
24.
vuliem
Cameron megerőltethetné magát, hogy legalább a fennmaradó két részhez normális történetet írjon és ne a látványra alapozzon mindent, mert ahhoz egy ilyen kaliberű történet, mint amit legutoljára leadott igencsak szegényes és nem kevésbé gáz. De lehet hogy túl sokat vártam a filmtől...
21.
21.
kari92
# 17 : Köszönöm a választ InGen : ) Nagyon várom a tesztet : ) Kíváncsi vagyok , hogy mi sült ki belőle : )
20.
20.
bzsp
2014 még mesze van...mit tökölnek annyit?
19.
19.
SütiMester
#17: no és a fallout new vegasról is lessz teszt? :)
18.
18.
Speper
Transformers 3 tényleg jöhetne már, azt nagyon várom, meg a Sherlock Holmes 2-őt is!!
17.
17.
InGen
#14: Napokban lesz róla teszt, igyekszünk! :)
16.
16.
Top Secret
Szerintem a csúcson kéne abbahagyni de a lóvé nekik is kell.
15.
15.
Pazzi
#9: megjelent már dvdn is meg blue rayen is megvan mind2 tesco powa :D

am meg örülök rem lesz olyan fasza mint a gyűrűk ura trilógia
14.
14.
kari92
13.
13.
pjoco
#12: Majd moziban meglesem! :D de egyenlőre a Transformers 3-at várom már nagyon!
12.
12.
daenath
#10: Koszonom a valaszod, akkor majd figyelm a boltok polcait jovore ;)
11.
11.
Ecneb
Nem tudom, hogy a játékkal mi lenne...mert ha belegondolunk, hogy a star wars-ról sem sikerült egyetlen olyan játékot csinálni, ahol kiélheted minden vágyat és ténylegesen a 6 részben történne.
10.
10.
Bumbi_King
#9: Blu-Ray-be és DvD-be is mog fog jelenni nálunk asszem januárba.
9.
9.
daenath
#2: A bovitett valtozat megjelent dvd-be vagy blueray-be nem tudod? Kosz a valaszt.
8.
8.
_Tappancs_
Jó soká lesz még a 2. rész....
7.
7.
Scoo
#6: Szerintem picit most túl vannak terhelve. Ott van még a Star Wars: FU2 és a PSP-s új God of War is .
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...