Regény készül az Uncharted alapján

  • Írta: fojesz
  • 2010. október 31.
  • Bejelentés
Link másolása
Bár a harmadik részről a Sony továbbra sem hajlandó elárulni semmit, azt nem mondhatjuk, hogy nem hallunk az Unchartedről: nemrég kiderült, hogy megtalálták a filmváltozat leendő rendezőjét és forgatókönyvíróját, most pedig bejelentették, hogy regény készül Nathan Drake kalandjai alapján.

A Del Rey Books The Fourth Labyrinth alcímmel készít regényt az Uncharted alapján, amelyben Nathan Drake legújabb kincsvadászatáról olvashatnak a rajongók. A történetről nem tudtunk meg részleteket, a helyszínek között viszont már biztosan szerepel Daidalosz labirintusa és az ókori Kréta romjai, valamint egy titkos kínai kriptába is eljut majd derék kalandorunk.

A 2011 őszén boltokba kerülő regényt Christopher Golden írja, ő jegyzi többek között a The Ferryman, a Strangewood, a The Gathering Dark és a The Body of Evidence című könyveket, valamint több adaptációt készített a Buffy the Vampire Slayer és az Angel című TV-sorozatok alapján. Gyakorlata tehát van a feldolgozások terén, reméljük, egy Uncharted-féle kalandregénybe sem törik bele a bicskája!

9.
9.
zsilvolgyi
Király! Ez lesz az első könyv amit kiolvasok :D
8.
8.
Jinbobo
A regényben jobban bízok mint a filmben mert ott részletesebben le tudják írni a sztorit! Bármennyire is hihetetlen szoktam olvasni, Én bízok benne. Ha valaki nem értene egyet velem az nézzen meg egy Stephen Kinges filmet majd olvassa el utánna ugyanazt! Mindíg a regény jobb! Kivétel a Remény Rabjai. Szóval csak annyit mondok hogy lehet hogy a film nem lesz tuti, de a könyvben lehet reménykedni, abba több ötlet belefér!
7.
7.
NECROSMOKE
#6: szerintem arra utalt,hogy Drake is kincsek után kutat mint Lara is.Van benne 1 pici hasonlóság.
5.
5.
klemid
Tény, hogy a játék jó, de azért ne vigyék tulzásba. Nemsokkal tér el egy Tomb Raidertől.
4.
4.
NECROSMOKE
3.
3.
Top Secret
Hát mindet kihoznak ebből is.
1.
1.
tjames
regény film pronófilm meg minden
kifacsarják az ötletet rendesen
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...