Megduplázta az Xbox 360 eladásait a Kinect

  • Írta: zoenn
  • 2010. november 17.
  • Biznisz
Link másolása
Úgy látszik, nem csupán az a vásárlói réteg érdeklődik a Microsoft mozgásérzékelős hisztériája után, aki már rendelkezett Xbox 360 konzollal, hanem azok is, akik eddig még távolról szemlélték a platform nyújtotta lehetőségeket. A számok magukért beszélnek: a Kinect jelentősen növeli a hardvereladásokat.

A jelen adatok egyelőre a brit piacról származnak, de iránymutató lehet a többi kontinensen is. Bár még alig vagyunk túl a Kinect debütálásán, leszögezhetjük, hogy a redmondiak célba érnek és egy olyan célközönséget ragadnak meg, akik csupán a mozgásérzékelős játékok miatt vásárolnak új konzolt. Ezzel a Microsoft tovább szélesíti a casual játékosaik rétegét. A Chart-Track előzetes adatai alapján a Kinect elindítása óta megduplázodtak az Xbox 360 eladásai, sőt a jelek szerint még ennél is több fogy a konzolból. 

Mivel tényleges adatok még nem kerültek napvilágra csupán annyit tudunk, hogy a Microsoft jelentős lökésnek örülhet a konzoleladásokban és ezzel együtt a Kinect is jól fogy: alig 10 nap alatt egymillió egységet sikerült értékesíteni belőle, így az év végére jósolt cél, azaz az 5 millió eladott kamera is elérhető közelségbe került.

Az biztos, hogy a következő hivatalos hardvereladási lista szer felett érdekes lesz.

5.
5.
wigyory
Ezek rendesen belecsaptak a lecsóba-bejött nekik!
3.
3.
BoKK
Nem is csoda ránézésre sokkal érdekesebb és előre mutatóbb mint még egy "Wii". Nem szoktam cégek mellet lenni mindig a jobbat olcsóbban veszem ,de most hajrá Microsoft:)
2.
2.
szerver
JÓÓ ez a kinect!!! (csak egy kicsit drága 41990 FT)
1.
1.
Top Secret
Szép szám szerintem le fogja hagyni a Movet.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...