Kingdom Under Fire II - PS3-ra már bejelentették

  • Írta: fojesz
  • 2010. november 22.
  • Bejelentés
Link másolása
PlayStation 3-ra már biztosan megjelenik a Kingdom Under Fire II. A játékot eredetileg PC-re és "konzolokra" jelentették be, most pedig megerősítették, hogy a Sony gépén már tuti játszhatunk a koreai stratégiával. Az Xbox 360-as verzió még nem biztos, a fejlesztők tárgyalnak a Microsofttal.

A koreai G-Star játékkiállításon árulta el a helyi Blueside kiadó, hogy PS3-ra is megjelenik a Kingdom Under Fire II. Az Xbox 360-as verzióval még gondok adódtak, pedig a cím az első generációs Xboxon mutatkozott be. A Kingdom Under Fire második részét két éve jelentették be, egy olyan "akció-RTS-ként, amely MMO-elemeket is tartalmazni fog". Akkor csak annyit mondtak a készítők, hogy konzolokra is jön a játék, az előbb taglaltak miatt viszont nem vártuk, hogy végül PS3-ra is megjelenhet a folytatás.

Nos, megfog, sőt a Game Watch szerint a Kingdom Under Fire II az első koreai PS3-as játék lesz. Akárhogy is, ez a változat sokat profitálhat a Blu-ray lemezek kapacitásából, elvégre csak a kliens 20 gigabájtos lesz, utána pedig remekül jön majd PlayStation Network, ahonnan a folyamatosan érkező kiegészítőket tölthetik le a játékosok.

Pont ezen szólalkozott össze a Blueside és a Microsoft, pontosabban a redmondiak online üzletpolitikája az, ami nem tetszett a koreai cégnek - és ha emlékszünk, ez már nem az első példa (Final Fantasy XIV) erre. Sejung Kim, a Blueside vezérigazgatója szerint még nem adták fel az Xbox 360-as változat elkészítésének lehetőségét, ezért egyelőre nem mondhatjuk azt, hogy a Kingdom Under Fire II PS3-exkluzív cím lesz.

Persze a vicces az egészben az, hogy még az sincs megerősítve, hogy a játék elhagyja-e Koreát valaha, hiszen Kim is leszögezte, hogy először ott akarják kiadni a PC-s verziót, és csak aztán beszélhetünk a nemzetközi megjelenésről. Igaz, félnivalónk sincsen: a Blueside a Kingdom Under Fire: Circle of Doomot nyolc nyelvre fordíttatta le.

8.
8.
shatterhand
hagyad máá
nem a sony a fizetett, hanem a LIVE nem fekszik a cégnek
szal aki boxos portot vár az a micrót szidja
6.
6.
ultradani
nekem Ps3-am van de szerintem illene kiadni xboxra is :)
5.
5.
Vopesz
Hogy az a rézfánfütyülő csimpokomon tolná most már seggbe a microsoftot! Nem értem 2010-ben mi a fenének kell ennyire korlátozni a live-ot. Rongyosra játszottam az első két részt még sima boxon, ha ez nem lesz 360-ra, akkor most már tényleg kénytelen leszek venni egy ps3-at is.
4.
4.
NinjaNorb
hát akkor ők is bekaphatják ha nem adják ki pont arra a platformra amin elstartolt a játék meg híressé vált mert a fanok akik az 1el nyomták valszeg xboxal rendelkeznek és nem ps el bár az is lehet hogy a microsoft nem enged valamit és ezért van ez...
1.
1.
NinjaNorb
Hát remélem hogy kiadják xboxra mivel az eredeti sorozat anno xbox only cím volt
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...