Biztosan készül a Splinter Cell 6

  • Írta: InGen
  • 2010. november 28.
  • Hír
Link másolása
Ami korábban még csak pletyka szintjén létezett, az most úgy néz ki, hogy megerősítést nyert. Jade Raymond kotyogta el, hogy stúdiójával már javában dolgoznak a következő Splinter Cell játékon, ami a számozásból ítélve egy újabb teljesértékű nagyrész lesz.

Jade Raymond valószínűleg a játékipar egyik legdögösebb csaja, ezen kívül pedig ő felelős többek között a Ubisoft Toronto legnagyobb dobásaiért. Ő volt például az első Assassin's Creed producere, s most ő vette a kezébe a Splinter Cell folytatását is.


"A Splinter Cell 6-on dolgozunk, ami a franchise következő nagy dobása lesz, s teljes egészében Torontóban készül" - nyilatkozta Raymond. Korábban a hölgy már azt is elmondta, hogy a csapat magját azok a veteránok alkotják, akik már a Conviction alatt is együtt dolgoztak.

Ezen kívül a csapat 83 új embert vett fel a projekthez, s már javában gyártják a játékmenethez szükséges dolgokat. Raymond szerint a művészek, az animátorok és néhány audio director már egy ideje keményen dolgozik a játékon.

Ez azonban még nem a történet vége: a Ubisoft ugyanis igazi megastúdiót akar faragni a torontói bázisból, így a következő tíz évben 800 további alkalmazottat szeretnének felvenni. "Ebben a tervben már jóval előrébb járunk" - mondta Raymond, így lesz ugyanis lehetséges, hogy a terveknek megfelelően a következő években a Ubisoft Toronto legalább öt darab AAA-kategóriás anyagot készítsen el.

19.
19.
zgreen
huuuu hat engem is kezbe vehetne
18.
18.
mnmn1
#11: dettó :D egyébként ps3-ra mikor jön a collection?
17.
17.
hakydakillah
14. kár most azon kötekedni, hogy min szokunk kötekedni :-) Te nem tudsz más játékot jónak elismerni, csak azt, ami PS3-ra jön, én meg mindennek tudok örülni, ami jó, függetlenül Pc-től, konzoltól...

A DMC meg asszem a régieket kell majd elővenni az igazi Dante feelinghez, mert ez az új... hát no comment.

A splinterhez is szólljak, a Convictionban az tetszett igazán, hogy jó volt a story, meg minden ami ilyen személyes vonalon folyik, az csak jó lehet. Érdeklődve várom az új részt :-)
16.
16.
shatterhand
remélem,hogy jön ps3ra is
utálom ezt az exkluzivításos dolgot mint a szart
senki se jár jobban ettől még
15.
15.
gogolbordello2
Ez lesz PS3-ra?
Az egyik régrbbi cikkben azt írták,hogy a Convictionra van megállapodás hogy csak XBoxra jön,az utána lévő részek multiplatformok lesznek.Ez igaz?
14.
14.
Jinbobo
#6: Te meg mindíg velem kötekedsz. Egyébként sosem kezdem a veszekedést, csak megmondom a véleményem.
És hogy a témához is szóljak, szerintem gáz egy game ez a Splinter cell. én csak a Pandora Tomorrowal nyomattam de nagyon idegesítő hogy sokszor azt sem tudtam miért buktam el a küldetést. Másrészt meg szerintem elég unalmas lopakodni, én az olyant szeretem ahol egyből bele lehet csapni a lecsóba. pl Devil may cry. Más stílus de szerintem ezerszer élvezhetőbb!
13.
13.
JcGross
Aki szidja, hogy a Conviction-ben nem volt elég lopakodás, az nem próbálta realistic-on. Ezt félretéve viszont még mindig a Chaos Theory a kedvencem. Kíváncsi vagyok az új részre és örülök, hogy folytatják!
12.
12.
miki1105
Beszarás már nők is gyártanak gamékat nem is tudtam. (De kurva jól néz ki) Csinálhatnának már egy pack-ot amiben benne van az eddigi összes mert már követni se tudom. Kiváncsi leszek mit alkotnak, mert az úccsó részel csak az volt baj, hogy rövid volt.
10.
10.
Ragnarök
#7: & #9: Maximálisan egyet értek veletek. A régi SCk sokkal lopakodósabbak, sokkal tartalmasabbak voltak. A grafikán kívül szerintem mindenben felül múlták a Convictiont. (Na jó talán a játékmenet pörgősségét, ami a Conviction 'egyediségévé' vált.)
9.
9.
Sogi
jó lenne, ha inkább a régebbi splinterek stílusa köszönne vissza a 6-ban (nem mintha a conviction nem tetszett volna) bár lehet hogy csak maradi vagyok
7.
7.
szogyenyi
Kíváncsi vagyok hogyan akarják folytatni a történetet. Nekem szvsz jöbban bejött az első 3 játék stílusa. Nem mintha a Conviction rossz lenne, csak az már kicsit nem SC volt.
6.
6.
hakydakillah
5. ez Epic, hogy pont te írod, aki a legtöbb veszekedést kezdeményezi :-)

Nagy játék lesz, várjuk :-)
5.
5.
Jinbobo
#1: Lehet lesz valami gamekapocs pontverseny.
Egyébként fogalmam sincs mit jelent, szerintem nincs is jelentősége. Legfeljebb annyi hogy mivel ez egy játékokkal foglalkozó oldal, az idelátogatók többsége nagy KOCKA, akik szeretnének mindenben jobbak lenni társaiknál. Innen a következtetés: Pontverseny.
2.
2.
nero66
Most, hogy így megkérdezted ez engem is érdekelne!!!!
1.
1.
Garfartix
Ne haragudjatok, hogy ide írom, de a fórum nem jön be valamiért nálam:

Lehet kezdeni valamit a pontjaimmal?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...