Kristálytiszta videókon a PlayStation Phone

  • Írta: zoenn
  • 2010. december 4.
  • Videó
Link másolása
Cáfolhatatlan bizonyítékkal szolgálhatunk a PS Phone létezésére, a héten bemutatott, kétes minőségű mozgókép után már igazán kézzel fogható és jól kivehető formában csodálhatjuk meg a Sony hordozható játékkonzol és telefon crossoverjét. Ráadásul működés közben is!

Az úgynevezett Zeus Z1 munkanéven emlegetett Sony Ericsson telefont az Engadget szerint december 9-én fedik fel a nyílvánosság előtt hivatalosan, ám a népszerű hardvermagazin már hozzájutott az egyik példányhoz, amiből csak jó sülhet ki. Bizonyossággal állítható, hogy a készülék a PSP Go-ra fog hasonlítani, kapunk D-padot, meg egy hosszúkás touchpadot is, mely az analóg karokat hivatott helyettesíteni.

A hátoldalon kamera kapott helyet, LED-es vakuval, valamin egy kis lyukat is láthatunk, mely feltehetőleg a videók hangjának rögzítéséért fog felelni mikrofon gyanánt. A készülék oldalán talán egy mikro-USB csatlakozó foglal helyet, valamint a fülhallgató jackdugójának helye is itt található. Kicsit kövérke lesz a PS Phone, de ettől még elfér egy farzsebben, nyugi.

A második videón szemügyre vehetjük a Playstation App-okat: amolyan PSP-kezdőképernyőre emlékeztet a megoldás, ettől függetlenül Android OS fog hasítani rajta. Elég a szócséplésből, lássuk!

31.
31.
demon68
ha raknak rá egy jó psp emulátort akkor megveszem
30.
30.
zsilvolgyi
az ára miatt kiábrándulok belőle
29.
29.
elite_hun
#26: Sztem tuti hogy drága lesz

#27: Nem akarok vitázni de én másra is simán lecserélném az iphone-omat ha az lenne :P
28.
28.
Mathia$
Nem rossz, de csak akkor venném meg ha psp és psp2-s gamek mennének rajta és ezek mellett nem lenne túl drága. Persze a telefonálás meg a kamera lenne így is az elsődleges számomra.
26.
26.
kevinbutler
Lényeg, hogy menjenek rajta psp-s játékok és ne legyen méregdrága, a többi nem érdekel.
25.
25.
oppenheimer
Kedves gyerekek! A telefonban legrosszabb esetben is egy 1GHz-es Qualcomm 8255 Snapdragon processzor lesz amiben integrált grafikus gyorsító van és messze veri a PS1-et és a PSP-t, iphone 3gs-t is. De ha a Sonynak lesz egy kis esze, akkor még újabb 2 magos Snapdragont, vagy Nvidia Tegra 2 procit tesz bele, ami meghaladja a PS2 grafikus teljesítményét.
23.
23.
CrisRedfield
már várom az első teszteket remélem a gamekapocs leteszteli kiváncsi vagyok mit tud.
22.
22.
dareal
#19: szerintem saját rendszert eszük ágában sincs. anno a symbian uiq ilyesmi volt (noha nem saját volt, csak nagy volt a részesedésük benne), ami jó nagy bukta lett. az android megy, szeretik, evidens, hogy meglovagolják. ráadásul a rendszer fejlesztésére nem kell ismételten dollár milliókat (milliárd?) költeni.
21.
21.
dareal
#17: psx játékokat tuti, hogy vígan fogja vinni, mivel azt a mostani android telók is jól viszik. a beépített ps kontroller meg emiatt külön jó ugye :) szóval, ha már a meglévő psx játékokat veszed alapul, kibebahott sok játék van hozzá, már most. ezen felül nyilvánvaló, hogy kap számtalan direkt erre írt játékot is.
röviden tuti befutó.
20.
20.
dareal
#18: szinte mindent feltörnek. bár érkezik az új extra másolásvédelem androidra, tuti biztos, hogy azt is feltörik (most nincs is common másolásvédelem, max ha valaki fejleszt magának. mint pl gameloft, amit szintén sorra feltörnek)
19.
19.
leviske
Már egy ideje lehetett tudni, hogy Androidos lesz, ettől függetlenül sajnálatosnak tartom, hiszen van nekik a saját eszközeiken saját megoldásuk. A PS Phone pont egy jó alkalom lett volna egy saját rendszer piacra vezetésére.
18.
18.
pepsus
Ha androidos lessz , vicces less mivel szarra lehet majd törni hogy minden ingyen mehessen rajta. Legalabbis az android store-ba meg olyan app is van fent, ami arra jo hogy rootolja a keszuleket. Kivancsi leszek.
15.
15.
Emberke77
Muszáj lesz PSP2-ős hardvert bele tenni, mert ha nem, FAIL. A régit az új Apple cuccok (Iphone, Touch) is lekörözik.
14.
14.
Gt17
Ez is kb a psp go sorsára jut majd,nem sok sikere lesz szerintem.Ráadásul elnézve ezt a készüléket,nem hiszem,hogy 100 ezer alatti áron dábják ki,sőt még a 150 et is megkockáztatom..
13.
13.
Top Secret
Nem rossz de szerintem ez is csak egy marketing fogás nem több.
12.
12.
adye
Érdekes... És vajon grafikai képességeit tekintve fejlődött valamit a PSPhez képest? Bár valószínű hogy zsírra ugyan az a platform. PSP2-t nem spoilereznék le így.
11.
11.
BloodyDeath
Szerintem jol néz ki. Legalább is a mostani sony-s telomhoz képest. :)
Ez tuti, hogy fog kelleni
10.
10.
Miseew
Bocs. elírtam. X8 nem X10
9.
9.
Miseew
X10 és Go keresztezés. sztem lessz majd karcsúbb is :)
7.
7.
Tyebeca
6.
6.
givi6
ez de állat, nekem kell egy ilyen !
amugyis felkell zárkozzak teknologiához :D
5.
5.
Apostol360
Sztem ez viszont ötletes,lenne rá lóvém nekem is kéne :D:D egy fokkal jobb mint a ps2 meg a tv összetixózva...
4.
4.
sherex
ja hogy ott a a közepén az olyan mint a laptop pad-je és az az analog
3.
3.
sherex
annyira nem rossz de azért szerintem sok értelme nincs ráadásul érintő képernyő és hol az analog kar de mindegy 1 biztos hogy én nem veszek
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...