Bioware-alapítók az AIAS Hall of Fame-ben

  • Írta: InGen
  • 2010. december 18.
  • Érdekesség
Az amerikai Interaktív Művészetek és Tudományok Akadémiája (AIAS) eddig évente csupán egy jelöltet választott a tagjai közé a játékiparból. Ez azonban idén megváltozik, hiszen a Bioware két alapítója egyszerre kerül be a Hall of Fame-be, aminek mindannyian nagyon örülünk.

Szóval van egy ilyen dolog, hogy Academy of Interactive Arts and Sciences, és ennek van egy Hall of Fame-je, ahová minden évben beválasztják a legfontosabb embereket az iparágból. Tizenhárom éve mindig egy fő került be ide, azonban ha az ember a Bioware-ből szeretne berakni valakit, rögtön gondba kerül, mert a Bioware szívét és lelkét két ember alkotja, a két alapító, Dr. Greg Zeschuk és Dr. Ray Muzyka, akik ugyan először egy orvosi programmal kapcsolatban kerültek a számítógépes programozás közelébe, később azonban ezt megunták, s inkább átnyergeltek a játékokra.


Na, ők ketten kerülnek be most az AIAS Hall of Fame-be, hiszen olyan fantasztikus klasszikusokat köszönhetünk nekik és a Bioware-nek, mint a Baldur's Gate, a Neverwinter Nights, a Knights of the Old Republic, a Dragon Age és a Mass Effect.

A két úriembert az Epic Games elnöke, Mike Capps iktatja be a 14. Interactive Achievement Awards ceremónián, február 10-én. Korábban olyan arcok kerültek már be ide a játékiparból, mint Shigeru Miyamoto, Sid Meier, Will Wright és Yu Suzuki.

8.
NECROSMOKE
Jogosan döntöttek aki választoták öket mert megérdemlik.Ők élő legendák.A jót meg kell becsülni.
7.
Shadowsomi
#4: Na így már érthetőbb, köszi :D de amúgy megérdemlik, imádom a játékaikat :D
5.
Berencsit
hát igen, és meg is érdemlik. :) köszönyjük nekik a sok sok óra játékidőt, amit a mass effectel adtak nekünk, kockáknak...:)
4.
mdr88
#2: hát hogy "lefordítsam" ez amolyan Kocka Nobel-díj :D:D
3.
Mortis
Teljes joggal megérdemlik. Az egyik legjobb csapat legfontosabb láncszemei.
2.
Shadowsomi
Most megkövezhettek a kérdésemért, de ez tulajdonképpen micsoda is? Szóval ez egy komoly kitüntetés, vagy micsoda?

InGen nekem is az ugrott be ahogy megláttam :D
1.
InGen
Dártányán bajusz befigyel :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...