Januárban jelenik meg a DC Universe Online

  • Írta: zoenn
  • 2010. december 21.
  • Megjelenés
Link másolása
Szinte az utolsó utáni pillanatban jelentette be a Sony Online Entertainment a népszerű képregényes univerzum alapján készült MMO megjelenési dátumát - ezek szerint a jelenleg is zajló bétateszt kirívó hiányosságokat nem mutat fel, pár hét várakozás után a kezünkbe is vehetjük.

A korábban nyilvánosságra hozott 2010-es novemberi dátumot nem tudták tartani a fejlesztők, de szerencsére a csúszás nem olyan eget rengető, mint azt korábban hittük. A vállalat most bejelentette, hogy 2011. január 11-én PC-n és PS3-on egyaránt a boltok polcain landol a DC Universe, de csak a tengerentúlon - Európába január 14-én érkezik a csomag.

A játék nagy érdeme az, hogy létrehozhatjuk benne lelkünk legmélyén lakozó gonosz, avagy jóságos szuperhősünket a számtalan képesség közül mazsolázva, ám ha a testhez simuló latex öltözet nem lenne menő, akkor a külcsín megalkotásakkor csiliónyi lehetőség áll rendelkezésünkre. Az első harminc nap ingyenes lesz, de aztán 13 eurót kell leperkálnunk havonta, ha tovább szeretnénk játszani. Szerencsére 180 euróért örök életre megvásárolhatjuk a jogot a DC Universe-hez, ezáltal nem kell havonta bíbelődni a tranzakcókkal.

8.
8.
koopasz
Ez azért hihetetlen, hogy ha bármikor játszani akarsz vele ki kell fizetned, majd 50000 FT-t. Én is csak remélni tudom, hogy lesz tört szerver, de azért várom már, mégiscsak az első hónap ingyenes.
7.
7.
nero66
#5: Megnéztem és tényleg!!!! :DDDD Már alig várom!!!:PPPP
6.
6.
nero66
#5: Nagyon helyes!!!! :P
5.
5.
Netsu
#4: A Champions Online valamikor 2011 elején ingyenessé válik =)
4.
4.
nero66
Csinálhatnának végre egy ilyen játékot single-be is... Ott van pl.: a City of Heroes, Champions online, azok is fizetősek!!! És most még ez is... Pedig én már régóta álmodom egy ilyen játékról ami nem fizetős de ugyan olyan jó mint ez a 3!!!! Vagy legalább egy ilyesmit single-be, amiben csinálhatsz arcot, ruhát, szuper erőt... De jó is lenne...:D
3.
3.
Perhaps
persze. 50K-ért majd valszeg megveszem... ugyan :)
2.
2.
Garfartix
igen!

Csak azt sajnálom, hogy fizetős... remélem lesz majd tört szerver!
1.
1.
sherex
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...