HWSW: Kész szenvedés a Mozillának a Firefox 4

  • Írta: fojesz
  • 2011. január 17.
  • Korai verzió
Link másolása
Szenvednek a Mozilla fejlesztői a Firefox 4 kódjával, a múlt héten böngésző kilencedik bétáját adták ki - eddig soha, egyetlen Firefox-változat előtt nem készült még ennyi előzetes verzió. Ha minden jól megy, február végén jöhet a végleges verzió, írja nagytestvérünk, a HWSW.

Nem kizárt, hogy a Firefox 4 előző héten kiadott kilencedik bétája nem az utolsó lesz a sorban, jóllehet lényeges változásokat - akárcsak a közvetlenül megelőző tesztverziók - már ez sem hozott. Az új béta ellenben kijavít 662 kisebb-nagyobb hibát, melyeket a nyolcadik tesztkiadásban fedeztek fel a programozók és a felhasználók. A tavaly decemberben megjelent nyolcadik bétában egyébként közel 1400 hibát javítottak, a kód tehát egyre biztosabb lábakon áll, ennek azonban komoly ára van, mindeközben ugyanis a Firefox 4 megjelenése hónapokat késhet.

Az idő tehát egyre jobban sürgeti a projekten dolgozó csapatot: a múlt héten a Mozilla vezető platformmérnöke, Damon Sicore arra hívta fel a fejlesztők figyelmét, hogy igyekezzenek minél előbb megoldást találni azokra a problémákra, melyek miatt nem lehet kiadni a végleges Firefox 4-et. A  szakzsargonban "hard blocking bug"-nak nevezett kódhibák olyan problémákat okozhatnak, melyek miatt a program összeomolhat, vagy a felhasználó személyes adatai veszélybe kerülhetnek.

A számos újdonsággal és gyorsabb, stabilabb programfutással kecsegtető Firefox 4-gyel minden jel szerint kemény fába vágta a fejszéjét a Mozilla - a teljes cikket a HWSW-n olvashatjátok el!

40.
40.
dareal
#35: az ie6 egy rákfene, a netezők 20%-a (ez biztos?) azért használja még mindig, mert sok cégnél ez a böngésző, a céges activex és egyéb nyenyenyunya szoftvereik valamint a policy miatt.
39.
39.
dareal
#38: az operával az a bajom, hogy rengeteg oldal szar vele. amúgy azt használnám, mert nagyon jó a 10.x széria, a témákkal meg totál egyedivé lehet tenni, baromi jól néz ki és nagyon gyors, ráadásul rendkívül jó szolgáltatásai is vannak. csak hát sok oldal cumis vele.
38.
38.
bacilus
Le vagyok sokkolva milyen kevesen használnak Operát...(2,2%). Pedig szerintem egy rohadt jó böngésző, már évek óta használom és jobban meg vagyok vele elégedve mint a firefoxszal. Szerintem megéri kipróbálni:)
37.
37.
343i
#35: Abban a 20%-ban sok a céges. Ez bizonyítható is, mikor nagy szabadságolások, ünnepek vannak, hirtelen megcsappan a régi böngészők aránya. Egyszerűen ott, költségkímélés miatt, még mindig a régi oprendszerek vannak, alapállapotban. És mivel újra újítani nincs pénz, vagy egyszerűen nem éri meg, mert akkor a többi szoftvert is kompatibilissá kellene tenni hozzá, így az egész marad ahogy van.
36.
36.
rda1991
#35: Nem. Az internetezők 20 százaléka még ma is túl hülye ahhoz, hogy tudja, más is van az ie6-on kívül. Nem tudom elképzelni ki lenne olyan mazohista hogy önként ie6-ot használjon...
35.
35.
zola2000
#24: az ie6 nem volt rossz, sőt annyira jó lett, hogy az internetezők majd 20%a még ma is azt használja!
34.
34.
NereusLaceee
Hát én béta 6 óta nyúzom, nem rossz. Amúgy meg 6 éve mozillát használok, és semmi bajom nincs vele. Nagyon ritkán omlik össze...
Aki explorerről vált, azoknak rendszerint mérföldkő szokott lenni a különbség.
Sok ismerősöm bele sem gondolt abba hogy az alap ms böngészőnél mennyivel tudhat többet a kisróka :)
33.
33.
hakydakillah
8. LOL ez milyen igaz :-) Nekem is...

Én már évek óta ezt használom, mert sose volt gondom vele, megbízható, stabil és gyors, ha bárhol megnéz az ember egy Top 10-et, ott tutira ez vezet, mögötte stabilan a chrome böngészővel. Szerintem a legjobb böngészőknél már mindegy melyiket használja az ember, minimális lesz a különbség.
31.
31.
dareal
#29: amiről írsz, az egyáltalán nem erről szólt, jfyi.
eredetileg arról szólt, hogy a chrome-on keresztül létrehozott szellemi vagy egyéb termék a google tulajdona, ergo, ha írsz, küldesz, postolsz, akkor az google tulajdon (szellemi termék), de ez egy baromság volt, egy jogász hülyesége. jelszó és user nemtom, hogy hogy kavarodott be a képbe.
szerinted az akkori balhénál nem szedték ízekre a forráskódot? (chromium néven te is letöltheted).
amiről írsz, egy több éves hoax, aminek nem sok alapja van. személy szerint jobban aggódnék a windows és a hozzá kapott programok tisztasága miatt, de ez már más tészta.
30.
30.
toarpad
Lehet hogy a mostani szerződésből már szépen "kirejtették" , de az még mindig él , ahogy 2008-ban is élt !
29.
29.
toarpad
Sose használnék Chrome-ot ... Nem tudom ,hogy ti elolvasszátok-e a szerződést , de amikor azt elfogadjátok , azzal együtt azt is megengeditek a google-nek , hogy az adataidat BÁRHOL ÉS BÁRMIRE FELHASZNÁLHASSA ... Teszem azt hogy belépsz mondjuk citromail-be , akkor az ott használt usernamet , adatokat ,levelek tartalmát felhasználhatja .
28.
28.
huszti
volt ff-em, egy idő után mindíg összeomlott, aztán opera, nagyon fogta a gépet, összeomlott. most chrome már jóideje, gyors, meg minden...de olyan mintha BUGos lenne, néha nem érzi, hogy odakattintottam valamire, meg elfelejti tölteni a dolgokat..ennyi bajom van vele
27.
27.
Teuton
Mielőtt sértésnek vennék, ezzel nem azokat becsmérlem akik önként krómoznak, csak a terjesztés módját.
Habár engem nem nagyon érdekel ki mit használ, amíg nem IE vagy Szahara az önkínzás eszköze.
26.
26.
Mortis
Én Chrome-ot használok már egy ideje és teljesen megvagyok elégedve vele. A Firefox-hoz képest jóval gyorsabb. A Tűzrókát is használom még néha, de már annyira nem általános.
25.
25.
Teuton
Chrome-használók fele csak azért krómozik mert minden szoftver telepítésénél ez köszön vissza, gyakorlatilag ott tartunk hogy nem a böngészővel megy fel az Ask.toolbar hanem feltelepítesz egy xy szoftvert, azzal felmegy az Ask.toolbar, és az még külön felrakja a Chrome-t. Veszettül megy a kalózreklámozás.
24.
24.
bernyi
Én sosem értettem, hogy miért vesznek össze emberek olyan dolgokon mint pl. egy böngésző. Én már használtam ie 6-7-8-at ( a 6-os az tényleg kaki BTW) firefoxot a 2.*-óta, de chrome-ot és operát is próbáltam. Sebességben egyik sem volt feltűnően jobb, és ahol az 1-ik összeomlott ott az összes többi is. Részemről azért használom a firefox-ot, mert ezt szoktam meg és bejönnek ezek a témák amiket rá lehet rakni.
23.
23.
Joc1
#14: én kettőt használok egyszerre :) a mozzilának szerintem jobb a kezelőfelülete eddig csak azt használtam... egyszer csak gondoltam egyet és kipróbáltam a chrome-ot és óóóó de gyors :)
22.
22.
dareal
chrome, szinte megjelenés óta. néztem a ffox4 bétákat, de még így is ótvar lassú a chrome-hoz képest.
21.
21.
Hardy
Firefox 4 nem lenne már rossz, csak ne rontsák el.
20.
20.
Skyer
#19: Láttam puruttyán... marhanagy :D
19.
19.
Sogi
http://noob.hu/2011/01/17/chrffie6.jpg
hozzászólok én is.
18.
18.
gamerplayer
#13: jah.. az ie egy nagyon alap és semmitérő böngésző tele biztonsági réssekkel :D
17.
17.
Skyer
#13: IE arra jó, hogy letölts egy normális böngészőt.
16.
16.
steve 18
hát szerintem is a mozilla, az explorer az akkora egy gané, hát a crome az meg nemtudom nemszoktam hasznáni
15.
15.
Teuton
#14: Szerintem meg irónia akart lenni.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...