150 ember dolgozott a Dead Space 2-n

  • Írta: InGen
  • 2011. január 22.
  • Érdekesség
Azt megszokhattuk már, hogy a tripla-A kategóriás játékok fejlesztése nem kevés időt, és pláne nem kevés embert igényel manapság, de a 150 még így is egy impresszív szám. A csúcson ennyien dolgoztak azért, hogy elkészülhessen a Dead Space második része.

A Dead Space 2 producere, Shereif Fattouh beszélt egy kicsit a játékon dolgozó csapat nagyságáról. Elmondása szerint a Dead Space első részét, illetve annak koncepcióját és fő magvát körülbelül 11-12 ember dolgozta ki, akik nagy része azóta is a csapatban van. Azt ugyan nem említi az úriember, de mi azért ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy a Visceral Games két nagy sztárja, Glen Schofield és Michael Condery azóta már elhagyták a céget, és megalapították a Sledgehammer Gamest.


A csúcsidőszakban összesen 150 ember dolgozott egyszerre a Dead Space folytatáson, ami egy hatalmas csapat. Ettől függetlenül Brenna Hiller a Visceraltól elmondta, hogy ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a brigád felhígult volna: "Mindenki magáénak érzi a játékot, és nagyon büszke rá. Ez nem egyetlen ember gyermeke volt, mindenki hozzátette a maga részét."

A fiúk-lányok tényleg büszkék arra, hogy elérték azt, hogy az egész csapat törődjön a végtermékkel. Reméljük, mindez meg is látszik majd az anyagon, amely a jövő héten jelenik meg PC-re, PS3-ra és Xbox 360-ra.

16.
Sohi
Az első rész volt az egyik nagy kedvencem (első játék amiben megszereztem a Platina trófeát), de az EA bekaphatja, ha az első részre raktak magyar felíratot igazán rakhattak volna erre is.
15.
PankiManki
na nemsoká beszerzem azt hiszem :)
14.
Hardy
Remélem sokan jól fognak szórakozni ezzel a játékkal az én nevemben is xD
13.
viC88
#11: ahogy elnézem épp 1 napja rakták ki, és két dvds úgyhogy cseszhetem nincs vinyo xhez :\
vagy ez sem telepítős, csak a játék fele után kell betenni a kettes dvd-t?
12.
Skyer
#11: Ez általában mindig így van. Én meg örülök neki. (bár a DS2-t megveszem, egyébként ritkán veszek gameket.)
11.
kivenoko
XboXos verzió már kint van warez és torrent oldalakon -.-'''' És még a PC-t b@szogatják, hogy ne jelenlen meg rá ez meg az mert úgyis feltörik... itt meg megjelenés előtt feltörik már... és nem ez az első...
http://noob.hu/2011/01/22/asdasd_DS2.jpg
10.
vuliem
Hogy lesz így nekem tanulás az érettségire... :D Az első részt a minap toltam végig, eszméletlenül ütős volt.
9.
XricsX
ÉS MÁR CSAK PÁR NAP :D:D:D
7.
Skyer
#2: Egyetértek, legyen legalább olyan jó, és ha van egy kis plusz, tökéletes lesz:)
És teljes gratuláció a csapatnak, köszönjük ezt a játékot! (érzem, hogy kib***tt jó lesz!)
6.
N360
#5: Hamar megrendelted,ez igen..!
Nekem nem jött be igazán az első rész, a hangulata állat,de valahogy a jászhatóság nem volt az igazi.
5.
viC88
múlthéten kinyomtam újra, első játék amit újrajátszottam :)
kár hogy majd a multi része nálam kimarad xD de majd nézek róla gameplayt ha majd pakolgatják felfele, azt azzal is beérem xD
4.
viC88
huhuhuhuhuhuhuhuuuuu várom má mint Cartmen anno a Nintendo Wii-t xD
3.
bledzer
my mum is already hating it:D
2.
tjames
Így van, érje el az első rész szintjét, és akkor én sem fogok panaszkodni...persze kicsit többet kellene nyújtania, mert ha csak annyira futja, azért mindenki kicsit keserű lesz, hogy ilyen már egyszer láttunk....
De én nem félek! Az előzetes videókban annyi újítás van, hogy szerintem túltesz ez elődön!
1.
Fetto
ha már lesz olyan jó mint az 1. akkor nekem tökéletesen megfelel!naygon váróós a game
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...