Érkezhet a Mátrix negyedik és ötödik része

  • Írta: InGen
  • 2011. január 24.
  • Cooltúra
Bizonytalan időközönként jelentkező Cooltúra rovatunk aktuális bejegyzése nem éppen kispályás téma: Keanu Reeves beszélt ugyanis arról, hogy a Mátrixot készítő Wachowski-testvérek már dolgoznak két újabb folytatáson, ráadásul mindezt 3D-ben tervezik. Forradalom készül.

A London International School of Performing Arts egyik előadásán beszélt Keanu Reeves a karrierjéről, és két új filmjéről, a már elkészült Henry's Crime-ról, illetve az éppen készülő 47 Roninról. De nem ez volt a legfontosabb része a dolognak: azt is elárulta, hogy karácsony körül találkozott a Watchowski-testvérekkel, akik már régóta munkálkodnak két további Mátrix-folytatáson.


Keanu annyit mondott, hogy a Wachowski-testrévek elkészültek a Mátrix negyedik és ötödik treatmentjével (ez körülbelül a forgatókönyv egy kivonatosabb, rövidebb változata), és az egészet 3D-ben tervezik leforgatni. Ezzel kapcsolatban már találkoztak is James Cameronnal, hogy beszélgessenek a technológia előnyeiről és hátrányairól.

Keanu nagyon várja már, hogy visszatérhessen, mint Neo, ráadásul Wachowskiék szerint a két új Mátrix-mozi, teljesen 3D-ben körülbelül akkora forradalmat fog hozni az akciófilmek világába, mint annak idején az első rész.

Felmerül persze a kérdés, hogy vajon tényleg lehet-e rendesen folytatni a Mátrixot, és hogy a korábbiakhoz méltó történet kerekedne-e ki az egészből, vagy mindezt csak azért csinálja a testvérpár, mert menet közben elment a pénzük. Például arra, hogy Larry Wachowski nővé változtassa magát, s a nevét kicserélje Lana Wachowskira.

Update! A híreket sajnos cáfolták, úgy néz ki, várnunk kell még Neo feltámasztására.

34.
wigyory
A 3.-részben már komoly látványtechnikát vonultattak fel, és most ezt folytatásként 3D-ben-nah ez fog igazán nagyot ütni! Persze csak akkor ha a hirek igaznak bizonyúlnak! Azért kiváncsian várom hogy mi lesz ennek a dolognak a vége!
33.
Ghost16
Mátrix&Neo Rulz !!!
:D
31.
NereusLaceee
De tényleg eleve hoax gyanús volt nekem is. Semmi értelme nincs egy 4. meg 5. résznek... és mit keresne benne Neo? ... felborítaná a Mátrix amúgy is kényes világát.
30.
Giggsy
#28: Talán mert egy valós hírről mi a francnak írna valaki cáfolatot? Talán mert ez a hír eleve is igen kamuszerű volt?
29.
NereusLaceee
Engem a hírben a nővé operálás jobban felcsigázott. Én a testvére helyében egy tarkón lövéssel enyhítettem volna a szenvedését, ha férfiként nem érezte jól magát.
28.
Henry82
#27: Mint ahogy az általad linkelt hír is lehet kamu. Ha ennek ne dőljünk be, annak miért tennénk? :)
27.
343i
Pont mikor már a többi oldalra kikerült a helyesbítés, ide meg még ez első változat. Szóval a lényeg, KAMU a hír.
http://screenrant.com/matrix-4-5-bill-and-ted-3-keanu-reeves-rob-97796/

Reeves ügynöke cáfolta, hogy a színész Londonban lett volna. Így az egész történet bebukott :)
26.
mdr88
Mátrix + iMax3D = Vizuális orgazmus XD
24.
Optimus Prime
Azért annyira nem istencsászár ez a film. Tény, az akciók nagyon jók és eredetiek... valamennyire. A Dark City után kicsit veszít a fényéből, de pl. így már értem a díszlet jellegét a filmben. A 2. filmtől roszabbat úgyse tudnak összehozni, a 3. elég jó lett már csak a happy end mellékelése miatt is. Egyébként az meg a Beast Machines-tól nyúlás.
22.
Ecneb
ATYAÚRISTEN!!!!!!!!
Nekem életstílusom lett a MÁTRIX! Megszámolni sem tudom hányszor láttam a filmet és megszámolni sem tudom, hogy a játékokkal hányszor játszottam! Az hogy folytatják, újra értelmet adott az életemnek! És senki ne kezdje el előre szarozni, mert Morpheus látja mit írtok és nem fog kiszedni titeket a valóságba!!!!!!!!!!!
21.
felegyi
#16: Pont ez volt a film lényege hogy olyan mint Valóság nem létezik, a Mátrix az a valóság...

amúgy meg azzal a szöveggel a végén hogy még látjuk Neo-t tudni lehetett hogy folytatják egyszer, és akkor igencsak nem álltak szarul anyagilag a készítők, de kijelentették hogy folytatni fogják... biztos hogy volt valami elképzelésük... maga a trilógia egyáltalán nem volt rossz, ne írjuk le előre a filmet!
20.
Vendu
Még mindíg jobb, hogy a Mátrixot folytatják mint az X-ment. Nekem abból nem kellene egy újabb rész. Már mindent megmutattak, a műfaj meg elég egysíkú volt a végére de így is a 3. rész volt a legjobb, a Mátrix nekem sokkal titokzatosabbnak tűnik és sztoriban sokkal erősebb.
19.
Berencsit
#18: * sorry Mátrixot akartam írni. :)
18.
Berencsit
hmm... elgondolkodtató, a Mátris anno nagy film volt, megnézzük mit tudnak ismét összehozni. ;)
17.
Teuton
15.
Mortis
Szerintem már a 2. is elbaltázott volt, nem is beszélve a 3.-ról. Én csak rázom a fejem, hogy mi lett a filmgyártásból...
12.
bzsp
#10: ha lenne ilyen vetítés, h az eddigi részeket zsinórban lenyomják, kötelező jelleggel vennék rajta részt :) hát még 3d-ben milyen király lenne
11.
BGEE
Ez pedig nagyot ütne 3D-ben :D
10.
hakydakillah
7. Hát hivatalosan trilógia volt, de a 3ik rész vége sok minden volt, csak nem lezárás. Neo halála nem volt egyértelmű + az Orákulum szövege se. Éreztem, hogy pihentetik pár évet, aztán jöhet a folytatás. Azért 3D-ben király lehet.
Szinte abban is biztos vagyok, hogy a 4es megjelenése előtt levetítik az első 3 részt mozikban 3D-ben, pl: ezt tették a Toy Story-val is.
8.
Vendu
#6: Nekem is. Az Újratöltve DVD 5990Ftért lett véve még 2003-ban. Utólag azt mondom megérte az árát, maradandó.

#7: nekem is mintha rémlene, hogy benne volt a végében a folytatás ötlete. De mostanában sok film ilyen és sajnos egyes alkotások nem a Mátrixra gondolok így akarják eltusolni a film pocsék befejezését, mondván, hogy még nincs vége lesz folytatás. Olyan ez mint a játékoknál a DLC, csak itt a filmet fizeted ki "darabonként".

Azért remélem, hogy a film nem arról fog szólni, hogy Neo végigbőgi a filmet Trinity halála miatt és egy nyálas szar lesz, hanem egy kő kemény akciófilm. De ha nagyon ügyes a Neo még fel is támaszthatja. :D
7.
Tacskoexe
Egy befejezett sorozatnak NEM kell folytatás! (Pl.: Indiana Jones)
7.
kratos83
A 3. rész végén utaltak rá (vagyis az orákulum) hogy lesz folytatás.
6.
bzsp
Kedvenc filmjeim között van a Mátrix trilógia, nagyon örülnék neki, ha folytatnák, de csak akkor ha nem cseszik el :)
5.
Vendu
Én csak arra kérem őket, hogy nehogy előzményt csináljanak mint mostanában divatos a filmeknék, mert már SZÖRNYEN UNALMAS ÉS ELCSESZETT, nem akarom látni Neót virtuális gyerekkorában.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...