Befutottak a FIFA 12 első információi

  • Írta: fojesz
  • 2011. január 24.
  • Érdekesség
Link másolása
A szokásosnál korábban kezdtek el fecsegni a FIFA-sorozat fejlesztői az aktuális részről. Bár a FIFA 12-t még be sem jelentették formálisan, a játék producere a brit Official PlayStation Magazine-nak már elárult néhány dolgot, amit mindenképpen szeretnének kijavítani a folytatásban.

A FIFA 11-et imádták a rajongók: a PC-s változat végre megkapta a next-gen engine-t, a konzolos verziókat pedig több érdekes újdonsággal is feldobták - gondoljunk, csak a kapus módra, a 11 vs. 11 multira vagy a Personality Plus rendszerre! A siker ellenére az EA Sports nem ül karba tett kézzel, már nagyban hegesztik az ősszel érkező FIFA 12-t.

Az EA Canada producere, David Rutter az Official PlayStation Magazine-nak adott interjúban árult el néhány olyan konkrét részletet, amelyen mindenképpen változtatni szeretnének a folytatásban - természetesen ez csak egy része a ránk váró újdonságoknak, Rutter szerint tekintélyes listát dobtak össze a tervezéskor.

Érdekes módon az egyik változtatás pont a Personality Plust érinti majd: "Azt hiszem, remek munkát végeztünk a Personality Plus fícsörrel, de a csapatok nem egészen úgy támogatták ezt a funkciót, ahogy kellett volna" - mondta, majd hozzátette, hogy hiába volt Peter Crouch a játékban is megkülönböztetve, mint égimeszelő, a mesterséges intelligencia ezzel nem tudott mit kezdeni, és a csapattársak nem ívelgették neki a labdát, hogy kihasználják ezt a tulajdonságát.

A beállított jeleneteket, mint a szabadrúgásokat vagy és a bedobásokat, valószínűleg teljesen átdolgozzák majd, például a felvezető videókat biztosan kiszedik majd előlük, ami bizonyára örömhír lesz minden olyan rajongó számára, akit felidegesített már az, hogy a gép kihasználja mindhárom cseréjét, aminek hála nekünk háromszor fél percig várakoznunk kell, míg az egyik játékos lemegy, a másik pedig feljön.

Érdekes lesz még, hogyha az átigazolt játékosaink a régi csapatuk ellen játszanak, a rajongók fütyüléssel, az ex-csapattársak pedig kemény odarúgásokkal fogja köszönteni a kollégát a viszontlátás alkalmából. Rutter szerint a cél az, hogy egy kis lelket vigyenek a FIFA-ba, s ezzel a játék ne csak a futballról, hanem a mögötte lévő sportról és szenvedélyről is szóljon.

20.
20.
Kevin-Prince Boateng
sziasztok!.annyi mindent tudnék írni,hogy regényt lehetne belőle írni! ami a fifa 11-et illeti sok változás történt a fifa 10-hez képest! ennek van jó és rossz oldala is. a jót nem írnám le,mert valószínűleg mindenki tudja,és evvel nem pazarolnám saját magam és más idejét.ami rossz, illetve hiányzik a játékból:először is nekem kevés benne a stadion.rakhatnának bele sokkal többet mint pl.:estadio da luz(ami az előző részekben benn is volt) stb..! a magyar kommentátor mondhatna sokkal több nevet is a játék közben,mert valóban sok játékos "kimaradt a szórásból " ilyen értelemben! ami engem a leginkább "zavar" évek óta az az,hogy a játékosok arca nagyon gyatra! kérem szépen itt a 11-ben egyéni stílusról beszélnek amikor vannak játékosok akiknek még "arca sincs"??!!! a fifa 11-ben úgy vettem észre,hogy az arsenal,lyon,chelsea,bordeaux csapatokból lett a legtöbb újítás ilyen szempontból.(megjegyezném hogy azok akiknek megvan csinálva az arcuk kivállóak is lettek,de az milyen már hogy a lyon csatárának Yanis Tafernek meg van rendesen,élethűen az arca,de mondjuk a real madrid hátvédjének Marcelonak nincs.de sorolhatnám itt naphosszat,hogy kik azok akiknek csak ilyen alap arc van meg megcsinálták nagyjából a haját,hogy valamennyire hasonlítson aztán ennyi!!! pl.:Marouane Fellaini,Benoit Assou-Ekotto,Tom Huddlestone,Edinson Cavani,Rafael,Fabio,Kevin-Prince Boateng,Jo,Esteban Granero és tényleg vannak még 1000-en.szóval szerintem ezen nagyban kéne változtatni,mert ezen a színvonalon ez kevés!!!sokkal élethűbb lenne a játék! ennyi lettem volna..rengeteg dolog lenne még amit leírnék,de túl hosszú lenne.
19.
19.
XDannyL
Na már lassan sztorija is lesz a játéknak... amit nem nagyon bánnék :D
18.
18.
L.Messi 93
#16: Ne tagyetek már sírba!!!!! A Kedvenc játékom a Fifa!!!!!!!!
17.
17.
togurosan
Sziasztok !

Sok emberrel egyetértek , és hát nem is tudjam hol kezdjem. A fifa 11 nagyon elnyerte a tetszésemet , mivel nyáron cseréltem le a ps2-met egy xbox 360 -ra és szerintem eszméletlen jó a fifa 11 na de vannak benne is kisebb nagyobb hibák.
Remélem a 12-nek is lesz magyarosítása , és ha igen , akkor kicsit már a játékosok neveit is újíthatnák , mivel már unalmas hogy 3-4 éve ugyanazokat a poénokat hallom 1-1 játékosra , valamint az újabb sztárok ( Arshavin , Pedro , Di Maria , Müller , Hazaard .... nevét meg sem említi ) , Lefrissíteném a játékosok nevét is .
Tetszik nagyon hogy meccs közben be - be mutatnak meccseredményeket , valamint hogy pillanatnyi statisztikát mutat .. labdabirtoklás , passz ....
Jó az is h más bajnokságokat párhuzamosan megnézhetek , bár azt hiányolom , hogy nem tudom megnézni a hazai és vendég tabellát , hogy ki hogy teljesít otthon és idegenben.
Legendás szinten tényleg kevesebb szabálytalanságot fúj be a spori , remélem ez is korrektebb lesz .
Tényleg betehetnének valami díjátadó ceremóniát ,mivel nem túl lélekemelő végigjátszani pár hetet- hónapot , hogy bl-t vagy bajnokságot nyerjek és csak egy kis kupát lóbálnak mindig ugyanúgy ( VB 2010-ben tök jó ceremóniákat lezavartak )
Kíváncsian várom hogy miket tudnak még újítani , remélem lesz magyarul ismét , de összességében 10-es skálán olyan 8 - 8,5 - t adnék rá.
Átigazolási piac is tök jó meg hiteles , hogy a naptár is napról napra megy , csak azt még beraknám , hogy a klubomból önként is menjenek emberek ha akarnak vagyis kerüljenek átadó listára, valamint érdeklődhetnének úgy játékos iránt , hogy Én nem raktam eladó listára....
Most ennyi jutott eszembe , de még jelentkezem szívesen és remélem olvassák ezt az oldalt fejlesztők is , és pár tanácsot a magyarosítással kapcsolatban segíthettünk
Sziasztok

16.
16.
katagrizma
Magyar bajnokság megint kimarad ?
15.
15.
katagrizma
Mi az hogy nem lesz konzolra na ne .. xD
13.
13.
HerodPK
OMG.... bar inkabb a fifa 68 al jatszanek...remelem megerem meg 2068 at....
szerintem *********** hogy mondjuk aki tenyleg szeret 1 jatekot..akkor ugye megveszi...de hogy nez majd ki hogy 40 db fifa van a polcon es a fele mar tuzelonek se jo 1 téli estére.... so so ...CoD and FiFa leveled:))))))
12.
12.
chris360
#11: Szerintem arra utalt hogy nem lesz magyar.. de remélem téved :)
11.
11.
Hardy
#9: Micsoda nem jön boxra a FIFA?

Egyébként sok hülyeséget beleraktak ebben az évben még mikor elkezdtem vele játszani azt mondtam jó de fél év után már nagyon unalmas tud lenni a játék.
10.
10.
Mortis
Úgy tűnik apróságokat tesznek bele. Mondjuk az, hogy kiszedik a kis bejátszásokat a szabadrúgás, meg hasonlók elől az pofátlanságnak hangzik. Elveszne az a kevés realitási varázs is.
9.
9.
galmat
Szerintem a legfontosabb kimaradt a cikkből, mely szerint az EA megszünteti a konzolos lokalizálást Magyarországon, ergo Xbox360-on és PS3-on a FIFA 12 már nem jön magyarul, csak PC-n.
8.
8.
keiji maeda
istenem kihagyhatnának egy évet és fejleszthetnék több ideig mert hihetetlen hogy az ea enyire csak a pénzre megy . kihagyna egy részt maximum a csapat állásokat átígazolásokat le frissitenék és kész .
7.
7.
Henry82
#3: Egyetértek, sok idegesítő hiba tönkreteszi ezt az amúgy fantasztikus játékot.
Én sokzáz meccset lejátszottam már a Fifa 11-el, és egy kisebb füzetet tele tudnék írni a hibáival, idegesítő baromságaival, úgyhogy tényleg remélem, hogy nagyon hosszú az a lista amit ők szedtek össze és ki is lesz mind javítva.

Amiket itt felsoroltak, jó ötletek, de én nem látom túl fontosnak a játékmenet szempontjából, tényleg inkább csak egy kis életet visznek majd bele, ami sokkal fontosabb lenne, hogy a legmagasabb nehézségi fokozatokon csökkentsék az ellenfél aggresszivitását, a játékosaim többet fetrengenek a földön a "szabályos" szerelések" által mint amennyit focizéssal töltenek, szabadrúgást viszont csak szökőévente ítélnek nekem, ha viszont én csak vállal meglököm őket, már egyből sárgát kapok.
Az idegesítő túl sűrű kezezést kivették végre, most helyette a bíró ér bele folyton a labdába, elrontva az akcióimat, továbbá valami furcsa oknál fogva több kapufát rúgok mint gólt (pedig azt rúgok dögivel).

Ezek csak amik a legjobban idegesítenek, de van itt még sokszáz ilyen, reszelgessék csak azt a 2012-tőt teljes erővel!
Én azzal is meg lennék elégedve, ha idén nem jönne ki, jöjjön 2013-ban. de az tökéletes legyen! :))
6.
6.
krami
#4: Hát te is sokat fifázhattál:D

Engem már évek óta hidegen hagy a FIFA is meg a PES is. De talán majd ezzel teszek egy próbát, Addig meg marad az igazi foci:)
5.
5.
Kriccs
#4: Mert a 2011/2012es év van benne.
4.
4.
2011-ben miért adnak ki egy játékot FIFA 2012 címmel?
3.
3.
Kriccs
Remélem kijavítják azt, hogy 2 kontrollernél többel nem idul el, amikor 5v5 meccseket játszatnánk... Remélem, ha már MEGVESZEM, akkor csinálhatok TÖBB online fiókot, mivel így a bátyám nem tudott saját profillal online játszani és a "nagyonfícsör" gameface-jét sem tudta letölteni. Remélem több figyelmet fordítanak a játékos közösségre és ha probléma van, első dolguk az lesz, hogy megoldják. Több milliárdot kaszáltak és egy azaz 1 patchet adtak ki. Ebben a kérdésben biztos összebeszéltek a Codemasterssel, mivel ők is szartak azokra, akik játszani is szerettek volna, nem csak megvenni a játékot. Remélem lesz többszemélyes (4 elég) Be A Pro és remélem, hogy az öcsívment unlock néha működik is rendesen. Remélem, ha utolsó emberként felrúgnak bármi módon (akár sima szereléssel is) vagy eszméletlen erővel lebodicsekelnek, akkor a bíró pirossal szankcionál. Tetszett a játék, de ezek a hibák megölték, remélem ez nem történik meg a 12-vel. És ezt várom a F1 2011-től is, valamint hogy ne csak a pénzszerzésről, hanem egy kicsit a szórakoztatni-vágyásról is szóljon nekik a dolog.
2.
2.
Dark_Temptation
számomra az egész fifa ugyan az más grafikával
1.
1.
Gunner23
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...