150 milliónál tartanak a PlayStation 2 eladásai

  • Írta: fojesz
  • 2011. február 14.
  • Érdekesség
Link másolása
Újabb mérföldkőhöz érkeztek a PlayStation 2 eladásai: a lassan tizenegy éves konzol töretlen népszerűségnek örvend, a Sony legfrissebb bejelentése szerint immár 150 millió darabot adtak el belőle világszerte. A PS2 ezzel abszolút csúcstartó, asztali konzol jó ideig nem is fogja utolérni.

A PlayStation 2 2000 márciusában rajtolt el Japánban, majd októberben Amerikában, és végül novemberben Európában - gyors fejszámolás után nem nehéz kitalálni: a PS2 immár minden fontosabb régióban betöltötte a tizedik életévét, a keleti szigetországban pedig vészesen közeledik a tizenegyedik felé.

 

Még durvább azonban, hogy a konzol - az első generációs Xboxszal vagy a GameCube-bal ellentétben - még mindig kapható, sőt a Sony szerint kifejezetten jól fogy: a japánok legutóbbi pénzügyi helyzetjelentéséből kiderült, hogy csak tavaly 6,9 millió darabot adtak el belőle, az összesített eladások száma pedig immár átlépte a 150 milliós számot.

A bejelentés szerint ráadásul a Sony-nak esze ágában sincs pihenőre küldeni az előző generációs gépet, miután állítólag a PS2 Kelet-Európában, a Közel-Keleten, Dél-Amerikában és Délkelet-Ázsiában még mindig kifejezetten népszerű.

Bár mostanában a PS2-re alig jelenik meg egy-egy játék, választani még mindig van miből: pályafutása során mintegy 10828 különböző cím tette tiszteletét a platformon, melyek összesen 1,52 milliárdos eladásokat produkáltak. A legismertebb címek közé a Metal Gear Solid második és harmadik része, a Gran Turismo 3 és a Gran Turismo 4, illetve a God of War tartoztak többek között, de ezen a platformon rajtolt el a Guitar Hero sorozat is. A konzol legkedveltebb játéka a Grand Theft Auto: San Andreas volt: a hónapokig PS2-exkluzív címből 17,33 millió példány kelt el csak ezen a platformon.

19.
19.
NECROSMOKE
ÁÁÁÁHHHHHHH imádom ezt a konzolt.Még mai napig is szívesen játszom rajta :)
Rozsaszínben milyen jól fest.
18.
18.
Sarkadi
17.
17.
fojesz
#11: http://www.scei.co.jp/corporate/release/110214_e.html
16.
16.
Mortis
Nem csodálom hogy eddig kihúzta. Olyan játékok vannak rá, mint a Shadow of the Colossus és a God of War 1-2. Ezek olyan programok, amikkel egyszer az életben "muszáj" játszani. :)
13.
13.
mark825
nekem is volt PS2-m de én is lecseréltem az istenre(PS3) de sajna nekem bedöglött pedig voltak olyan játékok amiket bánok hogy nem adnak ki PS3-ra PL: GOD HAND FIFA STREET 2 meg stb. de leginkább a GOD HAND de am kiadhatnának egy GOD HAND 2-t mer isteni game volt.
12.
12.
shatterhand
Most lesz februárban 9 éves a FAT gépem....ÉS MÉG MINDGI MEGY!! Nesze neked mai generáció.
Csak azért nem adtam el,mert:
1. 75ezerért vettem, bagóért meg nem adom el
2. a 80gigás ps3am nem játsza le a játékaimat (ami mind gyári)

És milyen jól tettem. 2év ps3azás után elővettem a Resi4et és kiba..ott jót játszottam vele. Kevés mostani játék tudott ilyen örömöt okozni eddig.
11.
11.
Mathia$
Ehh, nem ártana pontosítani a hírt!
Mindenestre itt vannak a valós adatok:
150,2 milla volt december elejéig. most kb 153 millánál tart már, köszönhető a még mindig sikeres karácsonyi eladásoknak, illetve azok elő és utóhullámainak :)

San Andreas meg már 18,93 millánál tart: http://gamrreview.vgchartz.com/sales/3427/grand-theft-auto-san-andreas/
A 17,33 az majdnem 3 évvel ezelőtti adat.

2010ben nem fogyott 18,6millió a konzolból, utoljára 2008ban sikerült kicsivel többet eladni belőle mint az X360-ból és PS3-ból. (amelyek 10,1m-13m illetve 13,6m-14,4m-val zárták az utóbbi két évet)

10828 megjelent játék 1828 akart lenni gondolom, de már ez is olyan 1900 körül járhat mivel szintén 2-3 éves adat.

Nekem eu-s megjelenés óta van, tehát nemsokára 10 és fél éve és még mindig szeretem! Metal Gear Solidok a legjobbak és ps3-ra ahogy kijön be fogom szerezni a Remastered Trilogy-t!

Üdv, ha minden jól megy év végére a 160 millió értékesített darabszámot is elére a kedvenc konzolunk!
10.
10.
HeSiKe
Nekem is volt, csak kellett a pénz a nagytesóra, így eladtam.
De nagyon imádtam, főleg a God of Wart, vagy 10x kitoltam rajta.... :)
9.
9.
szogyenyi
jííí nekem is pont ugyan ilyen rózsaszínben van :d starter pack épp akkor megérte
7.
7.
PcSanyko
Nekem van itthon egy példány belőle!Vagy öt éve vettem de még mindig játszom vele persze nem annyit mint régen mert már azóta nekem itt van a boxom:D Csak így tovább Sony!
6.
6.
Folti90
Sajnos a PS2-t eladtam, h legyen pénz az újabbikra, de nagyon imádtam, sőt még imádom, a legjobb konzol amit valaha gyártottak!!
5.
5.
p.balou
3: nem hinném. Én mondjuk örülnék neki, (ha nem lenne konzolom, ugye) ha dvd-zni támadna kedvem csak bevágom az aljába és had szóljon.
4.
4.
hakydakillah
Az szép, gratula. Még a mai napig megvan a jó öreg ps2 fat konzolom, mert néhány cím, amiket képtelenség megunni, ezért gyakran nosztalgiázom :-)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...